Március 15-ig hatályban maradnak a korlátozások - A kormány fenntartja a bértámogatásokat és az újranyitást segítő intézkedéseket

2021.02.25. Jogi Fórum / MTI

A kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Kijelentette: a szakértők véleménye egyértelmű, a járvány harmadik hulláma elérte Magyarországot, és a következő egy-két hétben akár drámaian is romolhatnak a vírussal kapcsolatos számok. "A következő két hét kifejezetten nehéz lesz" - fogalmazott Gulyás Gergely.

Azt mondta, számos vírusmutáns jelent meg az országban, amelyek lényegesen gyorsabban terjednek az eddiginél. A miniszter jó hírnek nevezte ugyanakkor, hogy ezek mindegyike ellen védenek a Magyarországon rendelkezésre álló oltások.

Gulyás Gergely reményét fejezte ki, hogy már a korlátozások utolsó időszaka következik, erre esélyt ad az oltások tömeges beadása. Úgy fogalmazott, a feloldás néhány hét vagy akár egy hónap múlva megkezdődhet, annak ütemezéséről és formájáról az e célból indított konzultáció eredményét figyelembe véve dönt majd a kormány.

Ezzel együtt dönt a kabinet arról is, hogy az oltási igazolvány mire jogosítson.

Hangsúlyozta: "A korlátozások feloldásához akkor jut a legközelebb az ország, ha minél többen be lesznek oltva. Eddig csaknem 2,5 millióan regisztráltak vakcináért."

A legtöbb fajta oltóanyag a legnagyobb számban Magyarországon áll rendelkezésre az unióban - ismertette, hozzátéve: a következő két hétben felgyorsul az oltás folyamata, ezalatt több ember lesz beoltható, mint eddig összesen.

A miniszter az online konzultációról elmondta: egy hét alatt több mint 425 ezren töltötték ki, e válaszok ismeretében tud dönteni a kormány, hogy milyen intézkedéseket hozzon, milyen formában történjen meg az enyhítés.

A gazdaságot illetően kifejtette: a bértámogatásokat és minden, az újranyitást segítő intézkedést fenntartanak. A bértámogatásokkal kapcsolatos fennakadásokon már túl vannak, szinte naprakészen tudják teljesíteni az igényeket - mondta. Hozzátette: több mint 41 milliárd forintnyi támogatásra érkezett igény, és 39 milliárd forintot már ki is fizettek.

A védekezés irányítóinak - köztük a miniszterelnök - oltásáról elmondta: sok országban a politikusok elsők között kapták meg a vakcinát, a magyar kormány véleménye az volt, hogy nem akarnak a sorban elől állni. A kormány azt kérte az országos tisztifőorvostól, hogy ilyen értelmű javaslatot tegyen az oltási rend megállapítására. Ezt még akkor is így gondolják, ha fűződhet ahhoz közérdek, hogy védettek legyenek az oltási feladatokat ellátók, irányítók. A tisztifőorvos jelezte, hogy indokoltnak látja a védekezést irányító személyek oltását, erre most már van mód és lehetőség, mert tömegesebben áll rendelkezésre oltóanyag. A kormányfő várhatóan jövő héten kapja meg az oltást - mondta a tárcavezető, felidézve: Orbán Viktor korábban jelezte, ha van mód, a kínai vakcinát szeretné beadatni.

"Az oltás önkéntes és ingyenes, mindenkinek joga eldönteni, kéri-e a rendelkezésre álló vakcinát. Ha valaki nem fogadja el, akkor amikor lesz olyan vakcina, amivel beoltatná magát, ismételten sorra kerül" - jelezte.

"Minden Magyarországon elérhető oltóanyagot a magyar hatóságok megvizsgáltak, és a magyar állam teljes felelősséggel áll amögött, hogy ezek az oltóanyagok megbízhatóak és hatékony védelmet jelentenek a koronavírussal szemben" - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács óvatosan, de elutasította a nyitást, úgy válaszolt, most március 15-ig látnak előre, azt követően ők is szeretnék, ha egyes szolgáltatások elérhetőek lennének

A nagy tömegrendezvények, koncertek az utolsó körbe tartoznak, ott csak akkor lehet enyhíteni, ha már az oltottság mértéke valóban elérte a társadalmi immunitást.

Gulyás Gergely az enyhítések sorrendjéről azt mondta: A kijárási korlátozás az, ami első között szab gátat az életnek, és valószínűleg ez az, amit elsők között kell majd enyhíteni. Ezzel ő maga is egyetért - jelezte.

Kitért arra is, a védettségi igazolványt március 1-től kapják meg postai úton azok, akiket már beoltottak, vagy akiknél a védettség egyéb okokból fennáll. Ezt követően dönteni kell arról, hogy mire lesz jogosult az, aki a kártyával rendelkezik. Egyelőre azt tudja igazolni, hogy védett, ezért a karanténszabályokat esetükben minden további nélkül fel lehet oldani.

Gulyás Gergely azt teljesen kizártnak tartotta, hogy magánellátásban pénzért lehessen majd oltást beadatni. A magyar államnak van oltási programja, szerez be oltóanyagot, ennek megfelelően oltanak, a Nemzeti Népegészségügyi Központ másra biztosan nem fog is majd engedélyt kiadni - jelentette ki. Hozzátette: hogyha ma Magyarország területén oltóanyag lenne szabadon, akkor azt az állam azonnal lefoglalná, ugyanúgy ahogy egyébként azt más államok is teszik.

Arról is beszélt, hogy az egészségügy lényegesen több forrást fog kapni a következő költségvetésben, erre a béremelések miatt is szükség van. Az egészségügy lesz a legnagyobb nyertese a 2022-es büdzsének - jelentette ki.

Kitért rá: A gyógyfürdők szolgáltatásai gyógyellátásnak minősülnek, és szakmai döntés született a részleges nyitásról.

  • kapcsolódó anyagok
JÁRVÁNYÜGY