Módosult a távközlési előfizetésekről szóló kormányrendelet

2003.03.13. MTI

A kabinet módosította a távközlési előfizetői szerződésekről szóló kormányrendeletet - közölte Gál J. Zoltán a kormány szerdai ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hozzátette, a módosítás elősegíti a kormány azon törekvését, hogy a tudásalapú társadalom kiépítése érdekében kiemelt támogatást kell kapniuk az internetszolgáltatóknak. Megjegyezte: ez ebben az esetben szabályozási eszközökkel valósulhat meg. Gál J. Zoltán szavai szerint az internethasználat elterjedtsége növekedhet azáltal, hogy az internetszolgáltatók - a korábban rögzített feltételekhez képest - nem kerülhetnek hátrányos helyzetbe a távbeszélő-szolgáltatókkal szemben. Elmondása szerint a módosult rendelet előzetes védelmet nyújt az internetszolgáltatóknak arra, hogy ha ugyanolyan szolgáltatást vesznek igénybe, mint korábban, akkor nem számíthatnak fel nekik pluszköltséget.

  • A szabályozás kiszámítható szabályozást teremt és kedvező hatást gyakorol költségalapú áraik kialakítására - közölte, megjegyezve: ez hosszabb távon a fogyasztók előnyére válik. Gál J. Zoltán a rendeletmódosítás lényegét összegezve elmondta: a távbeszélő-szolgáltatók nem diktálhatnak kedvezőtlenebb feltételeket az internetszolgáltatóknak, csak azért, mert a köztük lévő szerződést átnevezték. - Az ezzel kapcsolatos jogszabály-változtatás hozzájárul ahhoz, hogy az internetszolgáltatóknak ne kelljen árat emelniük - jelezte.
  • kapcsolódó anyagok
HÍRKÖZLÉS