Címke: alapjogok

A Magyar Gárda második tárgyalási napja

A Fővárosi Bíróság a mai napon a Fővárosi Főügyészség által a Magyar Gárda Egyesület ellen társadalmi szervezet feloszlatása iránt indított polgári perében a tárgyalást 2008. június 30-án 10.00 órára elhalasztotta.

Közlemény egy gyámhatósági eljárás ügyében

Egy 12 és egy 9 éves gyermek édesapja és apai nagyanyja kérte a biztos vizsgálatát, mert a gyámhivatal az apát láthatási ügyben végrehajtási bírsággal sújtotta, miközben rendszeresen figyelmen kívül hagyta azt a bejelentést, hogy gyermekek – annak magatartása miatt – nem akarnak találkozni az anyjukkal.

Emberi jogok a világban 2007-ben

Az Európai Parlament 2007-es emberi jogi jelentésének tervezete részletesen foglalkozik a kínai és az oroszországi helyzettel. A szöveg üdvözli, hogy egyre több helyen törlik el a halálbüntetést.

Középpontban az alapjogok I. – Vitatott minimum

Középpontban az alapjogok I. – Vitatott minimum

Az egyre gyakoribb, az ország életét megbénító sztrájkok nyomán a munkáltatói érdekképviseletek, valamint a szakjogászok az 1989-ben született törvényi szabályok újragondolását javasolják.

Dubai, a kétarcú gazdasági központ

Dubai, a kétarcú gazdasági központ

A Közel-Kelet leggyorsabban fejlődő gazdasági központja sajátos módon egyszerre vonzza a világ legnagyobb ügyvédi irodáit és a nincstelen, mindenfajta emberi jogától megfosztott délkelet-ázsiai munkavállalókat.

TASZ az Európai Betegjogi Napról

2008. április 18. az Európai Betegjogi Nap, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet ezúton is szeretné felhívni a figyelmet, a betegeket megillető jogok alapvető fontosságára egy megfelelően működő egészségügyi rendszerben.