A Nemzetközi Büntetőbíróság ítéletet hozott az ugandai hadúr ügyében
Címke: büntetőjog
Jogellenes gyermekelvitel
Irányadó szabályok és a visszavitel érdekében indított eljárás - Beszélgetés Kölcsényi Soma ügyvéddel
Hivatali visszaéléssel vádolt fővárosi főügyész
Nem ismert be bűnösségét Ihász Sándor - Tárgyalásra utalták az ügyét
Sújtható-e szankcióval az, aki él a hallgatáshoz való jogával?
Az Európai Bíróság ítéletet hozott
Elsőbbségi jog megszegésével okozott közúti balesetek
A büntetőjogi felelősség megállapításának elmélete és gyakorlata
A magyar kriminalisztikatörténet eddigi legnagyobb kábítószerfogása!
17 milliárd forint értékű heroint fogtak nemzetközi együttműködésben
Bűncselekmény-e közösségi oldalakon más nevében fiókot létesíteni?
A román legfelsőbb bíróság jogegységi határozatot hozzott
Több Donald Trump elleni pert állított le az amerikai legfelsőbb bíróság
Az eljárásokban korrupcióval vádolták a leköszönő elnököt
Őrizetbe vettek egy vezető katonai ügyészt Ukrajnában
Hálapénzt kért és fogadott el közkatonáktól
Az elsőbbségi jog megszegésével okozott közúti balesetekért való büntetőjogi felelősség
A jelen szakdolgozati tanulmány az elsőbbségi jog megszegésével okozott közúti balesetekért való büntetőjogi felelősséget az átfogó megértés érdekében egy kívülről befelé haladó rendszerszemléletben közelíti meg. Így a közlekedési büntetőjog történeti előzményeinek bemutatását és a jelenleg hatályos közlekedési bűncselekmények hazai felépítésének, valamint a közúti baleset okozása bűncselekmény ismertetését követően azon elméleti és gyakorlati tudnivalókra tér ki részletesen, amelyek az elsőbbségi jog megszegésével okozott közúti balesetekért való büntetőjogi felelősség megállapítása körében szükségesek. A Szerző bíróság titkár. Letöltés