A törvénytervezet október 1-ig véleményezhető
Címke: civil szervezetek
Civiljogi tévelygések – aggályok a civiljogi tervezettel kapcsolatban
“A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium előkészítette az egyesülési jogról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényjavaslatát, mely a civil szféra sajátosságaira figyelemmel kíván stabil, átlátható jogi környezetet kialakítani a nonprofit szektorban tevékenykedők számára. Nagyon sok támadás érte a Civil Törvénytervezetet, melyet a kormány a parlament őszi ülésszakának elején kívánja vitára bocsátani. A tervezet augusztusi verziója is tartalmaz olyan elemeket, mely mellett kritika nélkül nem tudok elmenni. Ezen tanulmány ezen kritikai elemeket veszi górcső alá – különös tekintettel az új civil szervezeti formára, valamint a szélesebb kört érintő közhasznú státuszra, valamint rövid kitérővel a civil eljárási törvényre.” Letöltés
2011-től társadalmi konzultáció a jogszabályalkotásban
Rétvári: Több civil véleményt is befogad a kabinet a részvételi törvényhez
2011-től társadalmi részvétel várható a jogszabályalkotásban
A társadalmi egyeztetés formáiról és szabályairól
Fogyatékos fogyatékosügyi program
Dupla finanszírozás, szabálytalan elszámolások - Ász jelentés
A szegények bankja
Civilek a mélyszegénység ellenében - Aláírták az első hitelszerződéseket a Kiútprogram ügyfelei
Lesz üdülési csekk, de felhasználási körét felülvizsgálja a kormány
Szeptember végéig átvizsgálják az alapítványok tevékenységét is
Módosulnak a fegyvertartás szabályai
A jogszabálytervezet elkészült, az IRM kedden küldte el a civileknek
1%-os szja-felajánlások
Elfogadta az APEH elnökének jelentését az emberi jogi bizottság
A civil szervezetek törvényességi ellenőrzésének problémái
Ügyészségi jogalkalmazási tapasztalatok - Ombudsmani vizsgálat