Címke: családjog

Jövő év nyarától a gyerekek is kaphatnak személyi igazolványt

Jövő év nyarától a gyerekek is kaphatnak személyi igazolványt egy kormány által kezdeményezett törvényjavaslat szerint – közölte a kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Erről és egy másik itt ismertetetett javaslatról hétfőn dönt a parlament.

Gyerektartás határok nélkül

Az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottsága módosítások nélkül támogatta a Tanács javaslatát a gyerektartási kötelezettség minden tagállamban történő egységes elismeréséről. A konzultációra felkért EP csütörtöki brüsszeli plenáris ülésén szavaz a rendelettervezetről.

Országgyűlés – Az anyakönyvi szabályok módosítása

A külső helyszínen történő házasságkötés és a házassági név megváltoztatásának szabályait, valamint a bejegyezett élettársi közösségre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza az anyakönyvezéssel összefüggő törvények módosítása, amely a névváltoztatási illetéket is megemeli. Erről Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára beszélt szerdán a parlamentben.

Az apának adott igazat az európai uniós bíróság

Az apai jogaiért küzdő Mezey Tamásnak adott igazat a magyar állammal szemben a múlt héten a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. A nemzetközi testület szerint vészesen elhúzódott egy feje tetejére állított apasági per.

Jogválasztási lehetőség a nemzetközi válásoknál

Melyik államban döntsön a bíróság a válásról, ha a házaspárok különböző állampolgárságúak? Az Európai Parlament támogatta az Európai Bizottság új javaslatát, mely szabályozná az évente mintegy 170 ezer “nemzetközi válást” az Európai Unióban.

Új Ptk. – az általános vita folytatása

Az MSZP továbbra sem támogatja, hogy kikerüljön az új polgári törvénykönyvből (Ptk.) a bejegyzett élettársi kapcsolatokra vonatkozó szabályozás, a Fidesz viszont változatlanul aggályosnak tartja ennek szerepeltetését a kódexben. Erről az előterjesztés általános vitájának keddi folytatásában esett szó az Országgyűlésben.

A melegek tartanak az Alkotmánybíróságtól

Az Alkotmánybíróság már az ősszel tárgyalni kívánja a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amelyet tavaly decemberben fogadott el az Országgyűlés. Melegszervezetek attól tartanak, hogy ez a gyorsaság annak a jele, hogy még a januári életbelépés előtt megsemmisítik a jogszabályt – olvasható a szerdai Népszabadságban.