Címke: Európai Unió

Növelné a repülőterek kapacitását az EP

Növelné a repülőterek kapacitását az EP

A légi közlekedés forgalma mintegy 5,2 százalékkal nő évente, és 2025-re a mai két és félszeresét is elérheti – áll Anne E. Jensen (liberális, dán) által készített, október 11-én, csütörtökön megszavazott EP-jelentésben.

Elfogadták az EP 2009 utáni összetételéről szóló jelentést

Elfogadták az EP 2009 utáni összetételéről szóló jelentést

Magyarországnak 22 helye lehet a 2009-től 750 fős Európai Parlamentben. A képviselők támogatták az állam- és kormányfők elképzeléseit az EP jövőbeli összetételéről. Eszerint minél nagyobb az adott ország, annál több lakost képviselne egy-egy ottani EP-képviselő.

Az Európai Parlament október 10-ei, szerdai vitájának összefoglalója

Az Európai Parlament október 10-ei, szerdai vitájának összefoglalója

Az Alain Lamassoure (néppárti, francia) és Adrian Severin (szocialista, román) által jegyzett jelentés parlamenti vitájában az előbbi azt mondta, vége annak az időszaknak, amikor a tagállamokat nagyon nagy, nagy, közepes és kicsi országok csoportjaira osztották, és mindegyik csoportnak azonos számú szavazatot adtak a Tanácsban és a parlamentben is.

Az EP a közép-amerikai nőgyilkosságok ellen

Az EP a közép-amerikai nőgyilkosságok ellen

Egyes Közép-Amerikai országokban évente ezres nagyságrendben válnak gyilkosság áldozatává nők és kislányok. Az Európai Parlament az EU külpolitikájának is elemévé tenné a „feminicídium” elleni fellépést.

A magyar iparűzési adó összeegyeztethető a közösségi joggal

A magyar iparűzési adó összeegyeztethető a közösségi joggal

A helyi adókról szóló törvény felhatalmazza Magyarország önkormányzatait, hogy illetékességi területükön helyi iparűzési adót (HIPA) vezessenek be. Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozását követően több magyar társaság bírósági eljárást indított annak megállapítása iránt, hogy a HIPA nem összeegyeztethető a hatodik HÉA irányelvvel.

Az EP csökkentené a külügyi költségvetést

Az EP csökkentené a külügyi költségvetést

Az Európai Parlament költségvetési bizottságának tagjai elfogadták az EU 2008-as kiadásaira vonatkozó tervezetet, beleépítve abba egy taktikai célú javaslatot, amely újabb forrásokat biztosítana olyan ellentmondásos projekteknek, mint a Galileo műholdas navigációs rendszer, illetve az Európai Technológiai Intézet.

Az Európai Közösségek Bíróságának ítélete Möllendorf és Möllendorf-Niehuus ügyben

Az Európai Közösségek Bíróságának ítélete Möllendorf és Möllendorf-Niehuus ügyben

A német jogban az ingatlan tulajdonjogának megszerzése nem közvetlenül a közjegyzői okiratba foglalt adásvételi szerződés eladó és vevő közötti megkötéséből következik, hanem a hatályosulásához szükséges továbbá a két fél tulajdonjog-átruházásra vonatkozó megállapodása, valamint a tulajdon-átruházás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése.

Utolsó simítások a schengeni csatlakozás előtt

Utolsó simítások a schengeni csatlakozás előtt

A legutolsó fázisába lépett Magyarország schengeni felkészülése, a külügyminisztérium az utolsó simításokat végzi a csatlakozás előtt – mondta Berta Krisztina a Külügyminisztérium Konzuli Főosztályának vezetője az MTI-nek.

EU: továbbra sem született megegyezés a génmanipulált krumpliról

EU: továbbra sem született megegyezés a génmanipulált krumpliról

Az Európai Unió tagállamai nem tudtak megállapodni szerdán arról, hogy engedélyezzék-e vagy sem génmódosított burgonya használatát állattápként. Az eredeti javaslat lehetővé tette volna, hogy 0,9 százalékban jelen legyen az élelmiszerpiacon a génmanipulált krumpli, úgy hogy az állatok takarmányként fogyaszthatták volna el, hazánk az engedélyezés ellen szavazott.