Címke: Európai Unió

A világ legnagyobb kereskedelmi vitája

A világ legnagyobb kereskedelmi vitája

Az EU a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) fordul a Boeing repülőgépgyártó óriás amerikai állami támogatásai miatt – jelentette be Peter Mandelson, az EU kereskedelmi biztosa.

Elfogadták Gál Kinga jelentését az emberi jogok védelméről

Elfogadták Gál Kinga jelentését az emberi jogok védelméről

Az Európai Parlament 447-57-37 arányban fogadta el Gál Kinga (Európai Néppárt) saját kezdeményezésű jelentését, amely az alapvető emberi jogok előmozdításáról és védelméről, a nemzeti és európai intézmények ezzel kapcsolatos szerepéről, valamint a majdani Alapvető Jogok Ügynöksége feladatairól szól.

Görögország csalással jutott be az euróövezetbe

Görögország csalással jutott be az euróövezetbe

Immár mind az Európai Unió, mind az athéni kormány elismeri, hogy Görögország 2001-ben lényegében csalással jutott be az euróövezetbe – azonban az Európai Bizottság szerint itteni tagságát immár nem lehet megkérdőjelezni.

Uniós vita a szolgáltatási irányelvről

Uniós vita a szolgáltatási irányelvről

A belsőpiaci biztosról csak Bolkestein-irányelv névre keresztelt javaslat lehet a következő időszak legfontosabb témája az EU-ban: a törvényjavaslat az európai gazdaság több mint kétharmadát lefedő szolgáltatási szektor teljes liberalizációját célozza.

Az Európai Néppárt támogatja a Barroso-bizottságot

Az Európai Néppárt támogatja a Barroso-bizottságot

Az Európai Parlament (EP) legnagyobb frakciója, a konzervatív, kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Néppárt jelezte, támogatni fogja az új Európai Bizottságot, s mivel a másik két fő EP-képviselőcsoport, a szocialisták és a liberálisok szintén hajlanak erre, a José Manuel Duarte Barroso vezette testület joggal bízhat abban, hogy a jövő csütörtöki parlamenti voksoláson megkapja a képviselők többségének támogatását.