Jóri András adatvédelmi biztos üdvözölte az állami és önkormányzati cégvezetők jutatásainak kötelező nyilvánosságra hozataláról szóló pénteki kormányrendeletet. A biztos emlékeztetett rá: ezek az adatok jelenleg is nyilvánosak, a kormányrendelet jelentőségét az adja, hogy a jövőben kérés nélkül kell ezeket az adatokat megjelentetni.
Címke: kormányzat
Önkormányzatokra hárított állami feladat? – Sok önkormányzat nem tudja megvenni az adósok lakását
Sok önkormányzat nem tud élni elővásárlási jogával, mert nincs pénze arra, hogy megvegye azoknak az ingatlanjait, akik nem tudják fizetni lakáshitelük törlesztőrészleteit – erről számoltak be az MTI-nek települési vezetők Tolna, Somogy, Baranya és Zala megyéből is.
Belső vizsgálat a Nemzetbiztonsági Hivatalnál
Belső vizsgálatot rendeltek el a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) azt követően, hogy a világhálóra került egy, a romagyilkosságokkal összefüggésben készült írásos anyag – írja a hétfői Magyar Nemzet.
Kormányhatározat – Állami cégvezetők juttatásainak nyilvánosságáról
Nyilvánosságra kell hozni minden olyan vezető tisztségviselő pénzbeli juttatásait, aki állami többségi befolyással működő gazdasági társaságnál tevékenykedik. Az erről szóló határozatot pénteken írta alá Bajnai Gordon miniszterelnök – értesült az MTI.
Kincstárnokok a tárcáknál
A kormány meghonosítja a kincstárnoki rendszert a minisztériumoknál – jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.
Az illegális autóbontók ellenében – 187,5 tonna hulladékra szabott ki bírságot július végéig a Zöldkommandó
Nyáron is folytatódtak a 2009-es Zöldkommandó akciósorozat helyszíni ellenőrzései, amelyek célja az illegális autóbontók felszámolása. Júliusban összesen 42 telephelyet ellenőriztek a zöldhatóságok, 18 esetben volt szükség intézkedésre.
Egyszerűsödik az építési engedélyezés – Elfogadták a második építési gyorsító csomag részleteit
A kormány megtárgyalta és elfogadta a második építési gyorsító csomag részleteit, ezek egyszerűsítik az építési engedélyezést és szabályozzák a fedezetkezelő személyét és juttatását.
Bajnai “pofátlanságnak” nevezte a végkielégítési ügyeket – Jogalkotási kezdeményezések az aránytalanul magas végkielégítések ellenében
“Pofátlanságnak” nevezte Bajnai Gordon miniszterelnök az utóbbi hetekben kirobbant végkielégítési ügyeket az RTL Klub híradójának nyilatkozva szerdán.
A Pénzügyminisztérium szerint a vagyonadóról szóló törvény összhangban van az alkotmánnyal
A Pénzügyminisztérium álláspontja szerint a vagyonadóról szóló törvény összhangban van az alkotmánnyal, eleget tesz az alaptörvény által támasztott követelményeknek, előkészítését széles körű szakértői egyeztetés előzte meg – reagált a tárca Szabó Máté országgyűlési biztos felvetéseire kedden közleményében.
Már megvehetik az önkormányzatok a bedőlt hitelesek lakásait
Az önkormányzatok múlt péntektől már élhetnek elővásárlási jogukkal: megvehetik azoktól az adósoktól a lakásukat, akik nem tudják fizetni hitelüket – közölte a kormányszóvivő.