Címke: közlekedés

A vasúti és közúti közszolgáltatások szabályozásáról döntött az EP

A vasúti és közúti közszolgáltatások szabályozásáról döntött az EP

A 2000 óta folyó tárgyalásokat követően az EP – a tagállamok által is támogatott módosításokkal együtt – elfogadta a vasúti és közszolgáltatásokról szóló rendeletet. A jogszabály szabályozza és átláthatóvá teszi a szolgáltatások nyújtásának magánkézbe adását, rendelkezik a vállalkozóknak fizetendő kompenzációról és az alvállalkozók bevonásának lehetőségéről is.

A “zöldközlekedést” erősítené az Európai Parlament

A közlekedési politikáknak helyet kell adni a lisszaboni stratégiában, be kell vonni a bankokat a közlekedési projektek finanszírozásába és a környezetbarát ágazatokat kell előtérbe helyezni – fogalmaz Barsiné Pataki Etelka jelentése, amelyet kedden fogadott el a Parlament közlekedési szakbizottsága.

Öt év alatt 5 százalékkal több halálos baleset Magyarországon

Öt év alatt 5 százalékkal több halálos baleset Magyarországon

Az első Európai Közlekedésbiztonsági Napon bemutatott uniós statisztikák szerint csökken a halálos balesetek száma. A Bizottság által 2001-ben elindított akcióterv célkitűzése megvalósítható, azaz a balesetben elhunytak száma felére, 25 ezerre csökkenthető 2010-ig. Magyarországon ugyanakkor öt év alatt öt százalékos a növekedés.

Védelem a hazai fuvarozóknak

Védelem a hazai fuvarozóknak

Magyarország 2009. április 30-ig élni kíván a kabotázs tilalmával, amely a külföldi fuvarozókat zárja ki a belföldi szállításból. A fuvarozói érdekképviseletek kezdeményezik, hogy a tizenöt régebbi uniós tagországgal kétoldalú megállapodások szabályozzák a belföldi forgalmat.

Hatályba lépnek a közúti szállítás biztonságát célzó rendeletek

Hatályba lépnek a közúti szállítás biztonságát célzó rendeletek

A május elsején hatályba lépő, a közlekedés biztonságosabbá tételét szolgáló rendeletcsomagban foglaltak részben a közúti szállítást végző járművek személyzete vezetési és pihenőidejének ellenőrzését szabályozó előírásokat egységesítik, pontosítják. Változik a közúti árufuvarozási és személyszállítási tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértőire kiszabható bírságok rendszere is.

A GKM folytatja a vasúti reformot

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) tiszteletben tartja Lenkovics Barnabásnak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának állásfoglalását, de eltérő álláspontot képvisel.

Vasútmegszüntetés és alapjogok

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2007. április 12-én adta ki jelentését a vasúti szárnyvonalak megszüntetéséről, amely a kormány intézkedéseit súlyosan alkotmányellenesnek találja.