Címke: versenyjog

Fogyasztókat megtévesztő gyógytermék-forgalmazók

Fogyasztókat megtévesztő gyógytermék-forgalmazók

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a fogyasztók megtévesztése miatt marasztalt el két egészségmegőrző termékek forgalmazásával foglalkozó vállalkozást. A Manufaktura Bt. 10 millió forint bírságot kapott, mert gyógyhatást tulajdonított két termékéhez, ám állítását nem igazolta. A Bennovum Kft. sem igazolta, hogy az övé lenne az ország legnagyobb bio- és gyógytermék szakáruháza, ám mivel a jogsértő magatartás csak kis számú fogyasztót érintett, a vállalkozásnak nem kell bírságot fizetnie.

Nem volt csődeljárás, se végkiárusítás

Nem volt csődeljárás, se végkiárusítás

Csődeljárásra vagy végkiárusításra hivatkozva kínált jelentős kedvezményekkel cipőt két magánvállalkozó. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azonban megállapította, hogy ezek a reklámok megtévesztőek voltak a fogyasztók számára, emiatt a két vállalkozó összesen másfél millió forint bírságot kapott.

Ágazati vizsgálat az elektronikus média piacán

Ágazati vizsgálat az elektronikus média piacán

A GVH a versenytörvény 43/C. § szerinti ágazati vizsgálatot indított az elektronikus média gazdasági ágazatba tartozó televíziós műsorszolgáltatás nagy- és kiskereskedelmi, valamint televíziós hirdetés piacán a televíziós reklámok értékesítésével, a sport-és filmjogokhoz való hozzáféréssel, a televíziós műsorcsatornák továbbításának feltételeivel kapcsolatos piaci folyamatok megismerése és értékelése céljából.

Változtat reklámjain a Csigavér autósiskola

Változtat reklámjain a Csigavér autósiskola

Kötelezettségvállalással zárult a Csigavér 01. Autósiskola Kft. ellen indított eljárás – döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa. Az eljárás alá vont társaság vállalta, hogy a versenytörvény előírásainak megfelelően alakítja át hirdetési gyakorlatát.

Jogsértőek voltak a gyógyvizet ígérő reklámok

Jogsértőek voltak a gyógyvizet ígérő reklámok

Az Arany Alkony Paskál Idősek Otthonai nevű intézményről kiadott egyes tájékoztatásaival az Aranykor Szociális Kht. valamint a Medicatus-SPC Beruházó és Szolgáltató Zrt. megtévesztette a fogyasztókat – állapította meg határozatában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa. A jogsértés csekély piaci hatására tekintettel bírság kiszabására nem került sor.

Kötelezettségvállalás a személyi kölcsönök piacán

Kötelezettségvállalás a személyi kölcsönök piacán

Az OTP Bank kötelezettségvállalásával zárul a versenyfelügyeleti eljárás – döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa. A bank ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanújával indult versenyhatósági vizsgálat. A kötelezettségvállalásnak köszönhetően az OTP több tízezer ügyfelének fizeti vissza pénzét.

A Bizottság vitát nyit a sportról

A Bizottság vitát nyit a sportról

Az Európai Bizottság a sportról szóló fehér könyvben olyan vitás kérdéseket vizsgál meg, mint a sportolók kiválasztása és átigazolása, a korrupció, illetve a televíziós közvetítési jogok. A fehér könyv az első olyan politikai dokumentum, amely uniós szintű vitát kezdeményez az eddig lényegében érintetlen sport társadalmi, gazdasági és szervezeti aspektusairól.

GVH-APEH megállapodás a versenyfelügyeleti bírságok behajtásáról

GVH-APEH megállapodás a versenyfelügyeleti bírságok behajtásáról

Szikora János, az Adó és Pénzügyi Hivatal (APEH), valamint Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke együttműködési megállapodást írt alá. A két hatóság már korábban, 1997 augusztusában aláírt egy hasonló dokumentumot, ám az azóta eltelt évek során összegyűlt tapasztalatok alapján szükségessé vált annak kiegészítése.