Címke: versenyjog

Európa nekiesett az Apple-nek

Európa nekiesett az Apple-nek

Versenyellenesnek tartják több európai országban az Apple zeneáruházát, amelyből csak a cég által gyártott lejátszókra lehet feltölteni a megvásárolt zeneszámokat. Már több per is folyamatban van a cég ellen.

A Fővárosi Vízművek ZRt. megtévesztette a fogyasztókat

A Fővárosi Vízművek ZRt. megtévesztette a fogyasztókat

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2006. május 30-án hozott határozatában megállapította, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. azzal, hogy 2005. évi promóciós anyagaiban tett állítását, mely szerint az általa szolgáltatott ivóvíz „Európa egyik legjobb ivóvize” nem tudta hitelt érdemlően, objektív módon bizonyítani, a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított. A GVH a jogsértés megállapításán túl – tekintettel a jogellenes magatartás kismértékű várható piaci hatására –, nem szabott ki versenyfelügyeleti bírságot.

A Gazdasági Versenyhivatal feladatkörének bővülése a kereskedelmi törvény  2006. június 1-i hatálybalépésével

A Gazdasági Versenyhivatal feladatkörének bővülése a kereskedelmi törvény 2006. június 1-i hatálybalépésével

A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2006. június 1-én lép hatályba. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) alapvető feladat- és hatáskörét, valamint eljárásrendjét továbbra is a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban versenytörvény) szabályozza, azonban a kereskedelmi törvény rendelkezései következtében e feladat- és hatáskör bővül.

Szükséges-e (most) a versenyjog Kínában?

Egy, a múlt héten a Harvard Egyetemen tartott szimpóziumon azt vitatták meg a téma kiemelkedő szakértői, hogy vajon mennyire szükségesek és hasznosak a jelenlegi gazdasági-politikai helyzetben a kínai kormánynak azok a törekvései, melyek eredményeképpen megszületne a távol-keleti ország versenyjogi szabályozása.

Magyar villamos energia vállalatoknál vizsgálódik a Bizottság

Az Európai Bizottság tisztségviselői 2006. május 16-án előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatot folytattak magyar villamos energia vállalatoknál. A Bizottságnak jó oka van azt feltételezni, hogy az érintett vállalkozások megsértették az EK antitröszt szabályokat, melyek megtiltják a versenykorlátozó üzleti tevékenységet és/vagy a piacon gazdasági erőfölénnyel való visszaélést.

A gépjármû értékesítés új versenyjogi szabályai és hatása a közös piacon

A gépjármû értékesítés és javítás az európai fogyasztók számára kiemelkedõen fontos terület. A Szerzõdés 81. cikke (3) bekezdésének a gépjármû-ágazatbeli vertikális megállapodások és összehangolt magatartások egyes csoportjaira történõ alkalmazásáról szóló 1400/2002/EK rendelet 2002. október 1-én lépett hatályba, amelyet egy hosszabb átmeneti idõszak követett. Az új szabályozás célja az volt, hogy növelje a versenyt, valamint hogy érzékelhetõ hasznot hozzon az európai fogyasztóknak a gépjármû vásárlás és szervizelés során, továbbá új utakat nyit meg az új értékesítési formák széles körû elterjedése irányában. E cikk aktualitását az adja, hogy a rendelet egyes rendelkezései csak 2005. szeptember 30-án léptek hatályba, továbbá hogy mostanra már...

A Gazdasági Versenyhivatal által követett alapelvek közzététele

A Gazdasági Versenyhivatal által követett alapelvek közzététele

A GVH tegnap nyilvánosságra hozta a verseny szabadságával, valamint a fogyasztói döntések szabadságával kapcsolatos alapelveinek tervezetét. A két most közzétett dokumentum tervezet a GVH klasszikus versenypolitikai, illetve a hatáskörébe tartozó fogyasztóvédelmi feladataival kapcsolatos legalapvetőbb, általános megközelítésbeli kérdéseket taglalja azzal a céllal, hogy tovább növelje a GVH működésének átláthatóságát és kiszámíthatóságát, így járulva hozzá a jogbiztonság fokozásához, valamint a versenykultúra fejlődéséhez. A GVH egyben lehetőséget biztosít a versenypolitikai kérdésekkel foglalkozó szakmai közönség részére a tervezetekkel kapcsolatos észrevételek megfogalmazására.

A Fővárosi Ítélőtábla a mozikartell ügyben hozott jogerős ítéletet

A Fővárosi Ítélőtábla a mozikartell ügyben hozott jogerős ítéletet

A Fővárosi Ítélőtábla a 2006. április 26-án tartott tárgyalásán hozott jogerős ítéletében megállapította, hogy a Budapest Film Kft., az Intercom Rt., a Ster Century Magyarország Kft. és az UCICE Kft. a versenytörvény által szigorúan tilalmazott összehangolt magatartást tanúsítottak, amikor a Mammut, az Eurocenter, a Lurdy Ház, a Duna Plaza, a Campona, a Westend, és a MOM Park bevásárló központokban általuk üzemeltetett mozikban 2002. április 25-én mozijegy áraikat egységesen, ugyanolyan összeggel emelték meg.