munkáltató kártérítési felelőssége


dömpi # 2005.03.27. 17:47

Kérdésem az lenne, hogy munkahelyi baleset esetén miként felel (felel-e)a munkáltató az alábbi esetben. A targonca villáján álló kezét a falhoz szorította a targonca vezetési jogosítvánnyal nem rendelkező vezető. Következmény: jobb kéz középső három ujjának teljes amputációja. Azóta is betegállomány, gyógytorna, korrekciós műtét javaslat. A teljességhez hozzátartozik az is, hogy felhívták a munkavállalók figyelmét, hogy így nem szabad végezni a munkát és ez írásba is lett foglalva. A raktárvezető azonban egyetlen alkalommal sem szólt az ilyen munkavégzésért, mert másképp nem volt megoldható ez a munkafolyamat, ezt nem termetette meg a munkáltató. A céget megbüntették és azóta munkavédelmi felszereléseket is beszereztek. Az, hogy mi miatt büntették meg a céget nem tudjuk, a határozatot nem hajlandóak közölni. A januárban előterjesztett kártérítési igényre második felszólításra a balesetet szenvedettet behívta a cégvezető, ahol egy ügyvéd jelentlétében elzárkóztak minden kártérítés fizetésétől. Felajánlották, hogy 4 éves határozott időtartamra alkalmazzák ugyanabban a raktárban, ahol a baleset történt, ahol persze nem tudna dolgozni sem lelkileg, sem fizikailag. Az a kérdésem ,hogy érdemes-e bírósághoz fordulni ilyen helyzetben? Terheli-e felelősség a munkáltatót? Ráadásul jövő hét csütörtökre kell válaszolni, persze rögtön kérték a választ ! előre is köszönöm a válaszokat !!!!