Sziasztok!
Tud valaki arról, hogy vidéki lakhely (50 km) esetén van-e utiköltség támogatás saját autóval való bejárás esetén.
(Úgy hallottam, hogy valamennyi erre is jár, úgy mint a volánbusz vagy MÁV bérlet vásárlásakor)
Előre is köszönöm
Sziasztok!
Tud valaki arról, hogy vidéki lakhely (50 km) esetén van-e utiköltség támogatás saját autóval való bejárás esetén.
(Úgy hallottam, hogy valamennyi erre is jár, úgy mint a volánbusz vagy MÁV bérlet vásárlásakor)
Előre is köszönöm
Csak abban az esetben jár kötelezően, ha olyan helyről jársz be, ahol nincs rendszeres helyközi járat vagy a napnak olyan időszakában vagy beosztva, amikor nincs helyközi járat.
Természetesen a munkáltatód bármilyen mértékben térítheti az utazási költségeidet, de erre nincs kötelezve, illetve ha támogat, akkor járulékot kell fizetnie.
Leiranad, hogy ezt a valaszt mire alapozod? Hol lehet a szabalyozast megnezni?
Köszönöm.
78/1993 korm. rendelet, valamint az SZJA törvény vonatkozó rendelekzései.
Sziasztok!
A 2005. évi XXIV. törvényben módosított, munkába járás költségtérítésével kapcsolatban szeretnék kérdezni.
Tehát: a tv. júl 1-én lép hatályba, de 2005 jan 1-től alkalmazható. Én eddig a 3Ft-al lettem elszámolva. Július 1-től ki kell-e fizetnie a különbözetet a jan 1 és júni 30-ig terjedő időszakra (9Ft-3Ft)? Azért kérdezem, mert mindenhol feltételes mód van írva. Adható, fizethető... stb.
Jogosan követelhetem-e ezt az összeget?
A válaszokat előre is köszönöm!
Nem visszamenőleges a tv. hatálya, tehát követelni nincs mit.
A hivatkozott tv. alapján:
A magánszemély a munkahely és a lakóhely közötti útvonalra gépjármű használata címén költséget nem számolhat el.
Tömegközlekedés (vonat, busz, hajó, komp) igénybevétele esetén a helyközi munkába járáshoz felhasznált utazási bérlet vagy jegy árának részbeni vagy teljes megtérítését a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni, ha a térítést a munkáltató a bérlettel, illetőleg a jeggyel történő elszámolás ellenében fizeti ki.
Megfelelő tömegközlekedés hiányában, továbbá abban az esetben, ha a munkavállaló munkarendje miatt tömegközlekedési eszközt nem, vagy csak hosszú várakozással tudna igénybe venni, téríthető a menetjegy/bérlet helyett a 9.- Ft/km, amely a magánszemélynél számít bevételnek.
Oké, oké. De:
XXIV. 3§(2) szerint: e tv.nek az szja tv. 25.§-át módosító rendelkezéseit a hatálybalépést követő időszakra kifizetett utűzási ktsg-térítések esetében kell alkalmazni, azzal, hogy e rendelkezések a hatálybalépésüket megelőző, de a 2005. jan. 1-étkövető időszakra kifizetett utazási ktsg-térítés esetében is alkalmazhatók, ha azok az említett időszakban hatályos előíráokhoz viszonyítva a magánszemély számára összességükben előnyösebbek.
Akkor ez mit jelent? Eddig is kaphattam volna? Nemértem.
meg azt sem igazán értem, hogy sajátgk-val munkába járásr címén nem lehet költséget elszámolni, de költségtérítés címén a munkahely és lakóhely közöttitávolság alapján jár a 9Ft/km a munkában töltött napokra.....
Az utóbbi részre reflektálva: ahogy már említettük a munkábajárás úgy általában nem elszámolható, viszont a bejárási költség térítendő bizonyos esetekben...
Kedves Bogie!
Értem, amit írsz. Rendben is van. Többműszakos munkarendben dolgozom és nem megoldott a bejárásom tömegközlekedéssel. Ezért eddig utiktsg-térítés címén kaptam a bérlet 80%-át, majd idén jan. 1-től a 3Ft-ot km-ként. Tehát elvileg benne vagyok a téríthető bejárási ktsg-es kategóriában.
Eredetileg az volt a kérdésem, hogy a tv. szerint, ha nekem előnyösebb, akkor már eddig is kaphattam volna a 9Ft-ot. De nem így történt. Tisztában vagyok azzal is, hogy a módosítás csak júli 1-el lép életbe. Csak itt azt nem értem, hogy, ha júli 1-el lép elétbe, akkor 2005.jan1. és 2005.jún30. közötti időszakban, ha nekem előnyösebb lett volna a 9Ft, akkor miért nem kaptam.
Old-guy szerint nem visszamenőleges a tv. hatálya; jó, elhiszem, de én ezt nem olvastam ki egyértelműen a módosításból.
Meg azt sem, hogy pl ebből az összegből (9Ft/km) kell-e ezután adóznom vagy sem.
Nekem már az is magas, hogy milyen bérlet 80%-át számoltátok el, ha tömegközlekedéssel nem megoldható a bejárásod. Bár, lehet, hogy ritkíották a járatot, ami magyarázatot adhat. Talán egy könyvelő/adószakértő jobban képben van az elszámolás terén.
Még az lenen a kérdésem, hogy mikortól kellene kapnom a 9Ft-ot? A módosítás júl m1-én lépett hatályba, de most is a 3 Ft-al számoltak el. oké, hogy a júniusi munkabéremet számfejtették, de már júli 1 után csinálták; és szerintem akkor már a növelt összeggel kellett volna elszámolniuk.
Ha júl. 1-től hatályos, akkor akkortól kezdődően jár. De miután július hó elején még a múlt havi (június) béredet számfejtik, arra értelemszerűen nem kell alkalmazni. A jövő hónapban, amikor a július havi jön sorra, azt már az emelt összeggel számolják el.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |