Még egy kérdés....
Tehát, ha egy hozzátartozóm meghal és én vagyok az örököse ( jogutód ) akkor én az Ő által kötött szerződésben foglaltak szerint törleszthetek és ha úgy gondolom a szerződést felmondhatom és módosíthatom mint szerződő fél ?
Még egy kérdés....
Tehát, ha egy hozzátartozóm meghal és én vagyok az örököse ( jogutód ) akkor én az Ő által kötött szerződésben foglaltak szerint törleszthetek és ha úgy gondolom a szerződést felmondhatom és módosíthatom mint szerződő fél ?
Nemigen lehet mit kezdeni azzal, amikor valaki úgy kérdez, hogy a kérdésben már van egy téves állítás.
Vö. pl.: "Mi teszi lehetővé a kutyáknak, hogy tudnak repülni?"
Nekem akkor mi teszi lehetővé, hogy mint örökös
( jogutód ) az elhalt örökhagyó bankszámláját használjam a halála után ?
Mi teszi lehetővé, hogy az általa lízingelt gépkocsi részleteit az Ő által kötött szerződés alapján fizessem?
Kedves KBS. Ezekre keresem és nem találom a választ!
ÉS mi a téves állítás véleményed szerint ?
Ó, jaj. Viszont az örömteli, hogy ma már az internethasználat jól érzékelhetően nem egy intellektuális kiváltság.
Néha könnyebb lefikázni s a kérdezőt, mint két mondatban megválaszolni a kérdését.
ÉS ez nem is baj, hanem az hogy ha a két kérdésre az adott választ nem tudjuk, akkor is a kérdező a hülye és paraszt hozzá nem értő barom, mert nincs a neve előtt a DR jelző.
Igaz, hogy a Dr. jelzőt viselő ember meg kerüli a választ, mert fingja nincs hozzá és egyszerűbb lehülyézni a kérdezőt a doktori pozícióból, és abban a tudatban lenni, hogy a lekezelő válasz jogot nyer azzal, hogy valaki doktor.
NA erről ennyit.....
Leszarom vitát nem nyitok..........
Figyelj, barátom, elég ritka az a jogi kérdés, amire én nem tudom a választ. De azt engedd már meg nekem, hogy hadd ne találgassam, hogy egy gyépést mit akart kérdezni.
Amúgy segíthetsz: mi a tényállás, és mi a kérdés?
Vadsuhanc
Néha hiperérzékennyé válsz, nem?
Béla még vissza is fogta magát, mert ugyan mi a fészkes fenét várhat az ember attól, akinek az első mondta ez:
„Tanácsot szeretnék kérni, a helyzet a következő, házunkra a szomszéd még régen ráépített a házára egy garázst, illetve a házunk mellett jár ki, édesanyám, mivel ő a tulajdonos először jegyzőhőz, majd építésügyi hatósághoz fordult, hogy valamit intézkedjenek, mert reggel 5-6 óra körül mondhatni az ablak alatt csapkodják a kocsiajtót, és eléggé zavaró. ”
Na, innen én már tovább sem olvastam. De, hogy kielégítsem az információ-éhséged, én válaszolok a kérdezőnek.
„Ezzel kapcsolatban lenne az a kérdésem, hogy mire lehet számítani, kb. mekkora összegbe kerülhet egy ilyen per, és mire számíthatok (megjegyzem nem lett engedve neki a ráépítés). Illetve, hogy kerülhetett bejegyzésre ez a földhivatalnál.”
A per összege kb. egyszázezer és egymillió közé tehető. Arra számíthatsz, hogy a gépkocsi ajtajainak csapkodása csak erősödni fog, a bíró majd kiröhög, anyád meg zárt osztályra kerül. Arra a kérdésre, hogy hogy kerülhetett bejegyzésre a földhivatalnál (sic!), csak annyi a válasz, hogy tudja a radai rosseb. Ha egyáltalán...
Nos, ennyi.
Na, mindegy, nem hittem, hogy Bélától választ kapsz.
Tisztelt KBS ! Sajnálom, hogy magadra vetted !
Kedves ius latratus!
KBS lenne az egyik olyan ember, akit soha nem bántanék meg még akaratlanul sem.
Az, hogy a válaszát a kérdésemre vonatkozó válasznak fogtam fel és így gyépésnek titulált ezt már megszoktam tőle de ne kérd, hogy elfogadjam egy ügyvédtől, ha érdemleges választ nem kapok tőle.
A Te válaszodat meg nem tudom értékelni az általam feltett kérdésben, mert amire válaszoltál nem az én kérdésemmel kapcsolatos válasz, de a kérdező nevében is tisztelettel köszönöm.
OFF
"így gyépésnek titulált
Itt éppen nem téged.
ON
jo estét.a lányom 10 év után elköltözött a barátjától de ellőte vett fel a t-comtol hitelt,egy játékra .a volt élettárs azt mondta ,hagyja ott neki és ő majd fizeti a részleteket.130 000 forintrol,beszélunk.ő nem fizet,a játék nála van.nem hajlandó visszaadni.mit lehet tenni;azt mondtak a rendörség nem foglalkozik vele.a papirok a lányomnál vannak.illetve félö hogy inkább kidobja vagy összetöri, és letagadja.mint hogy fizesse.üzenetre ,telefonra nem reagál. köszönöm a választ.
A részlet fizetési ígéretről gondolom nincs papír...
(és tanúk sincsenek)
Innentől...
A hitel a lányé >> fizesse szépen ki!
Az lesz legolcsóbb...
Az, hogy a játék éppen kinél van egy teljesen másik kérdés. Azt majd egymás között rendezik.
Mivel önként adta birtoka, nyilván >> nem rendőrségi ügy.
Esetleg perelje be a volt élettársat, ha tudja bizonyítani, hogy: MÁR NEM JOGOSAN VAN BIRTOKÁBAN!!! a játék.
Ha mégis bizonyítható a hitel átvállalása (írás/tanúk)
Akkor is lánynak kel kifizetni (mert ő az adós) első körben és aztán perelheti a volt élettársat,
az átvállalás miatt.
Tisztelt Szakértők!
Ma kaptam egy végzést a bíróságtól. Keresetlevelem idézés kibocsátása nélküli elutasítása terhével hiánypótlásra szólítottak fel. Ez rendben van, de a végzés szerint az elektronikus úton benyújtott keresetlevelemet és mellékleteit és a további beadványaimat is – egy alperes lévén– három példányban kell/ett/ volna benyújtanom. Tehát nem azt kifogásolta a bíróság, hogy elektronikusan indítottam meg az eljárást, hanem azt, hogy nem három példányban.
Létezik ilyen? A PO2-es űrlap el sem fogadja a többes keresetlevél-fájlt vagy többes egyéb fájl mellékletkénti csatolását.
A válaszokat előre is köszönöm.
Elektronikus nyomtatványnál nem is értelmezhető a példányszám.
Talán félreértettél valamit.
Tiszteletteljes kérdésem.
A két telek elválasztó kerítés a mi tulajdonunk.De,a számított távolság egy méterén belül három nyírfa áll.
Nem a mostani tulajdonos ültette.Kértük,hogy a mi telkünkre átnyúló ágakat vágja le,mivel veszélyezteti a biztonságunkat.A kérés nem talált meghallgatásra.
Kérdésem:hogyan lehet és lehet e kötelezni az átnyúló ágak levágására a szomszédot?
A választ köszönöm szépen.
Tisztelettel:Kiss Sándor.
Arra sehogy. De ha felszólításra nem vágja le, akkor te magad is levághatod. (Vagy az ő költségére levágathatod.)
Tisztelt Fórumozók!
Segítséget szeretnék kérni.
Egy vidéki jarásbíróságon KHR adattörlés iránti keresetet adtam be. Ilyen ügyben az általános illetékesség helyett a nyilvántartott személy szerint illetékes bíróságnak kell eljárnia. Ez a bíróság mégis általános klletékességre hivatkozva az ügyet áttette a PKKB-ra, mint alperes szerint illetékes bíróság. A PKKB a KHR tv-re hivatkozva visszahelyezte az ügyet a vidéki járásbíróságra, ahol az ügy indult. A visszahelyezés után egy héttel a vidéki járásbíróság ismét visszahelyezte a PKKB-ra. Most éppen ott áll. Azt mondták, ismét visszahelyezik a vidéki járásbíróságra.
A KHR tv előírja, hogy a keresetlevél atvételétől számított legkésőbb 8. Munkanapra targyalast kell kitűzni.
Ez a per 02.27-én indult, azaz kb 4,5 hónapja, de még semmi nem történt benne.
Mideközben az elhúzódó pereskedés miatt már kb 1M Ft igazolható kiadásom keletkezett.
Hova lehet ilyen esetben fordulni?
Törvényszék (ha a területén vannak a járásbíróságok), ítélőtábla (ha a területén vannak a bíróságok), Kúria (ha nem az előző esetek állnak fenn).
Valami nem stimmel az esetleírással. Már a PKKB sem "helyezhette vissza" az ügyet, legfeljebb kinyilvánította az illetékessége hiányát, és az eljáró bíróság kijelölését kérte.
Item fellengzős túlzás az áttétellel okozott egymilliós perköltség is.
Nem a leírással nem stimmel valami, hanem az egész üggyel. Nem helyezhette volna vissza, mégis megtette és nem kérte bíróság kijelölését. Már az első áthelyezés is jogszerűtlen volt, amikor KHR ügyben általános illetékességre hivatkoztak a nyilvántartott személy szerinti illetékességgel szemben.
A "visszahelyezéskor" a PKKB arra hivatkozott, hogy a törvényben le van írva a nyilvántartott személy szerint illetékes bíróság.
Az 1M Ft nem perköltség, hanem a per miatt felmerült költségem, ami a jogtalan KHR nyilvántartás miatt havi szinten fizetnem kell és ezt természetesen igazolni is tudom. Ez havi ~150E Ft. A perköltség jelenleg ~50E Ft.
Mindez persze úgy, hogy az OTP olyan szerződésre hivatkozik, melyen valótlan adatok szerepelnek. (nem az én személyi igazolvány számom, nem az én lakcímem és nem is az én aláírásom.) A KHR-ben nyilvántartott adatok pedig sem az én adataimmal, sem az OTP által bemutatott adatokkal sem egyezik meg.
„ami a jogtalan KHR nyilvántartás miatt havi szinten fizetnem kell és ezt természetesen igazolni is tudom. Ez havi ~150E Ft. ”
Mi van?!
Egy nem létező és soha nem is létezett hitel miatt KHR listán vagyok. Viszont nekem a munkámhoz autóra van szükségem, de mivel a KHR miatt nem tudok addig lízingelni, bérelnem kell, ami havi ~150E Ft.
:) Na, ezt nem fogod bírósággal soha elfogadtatni.
150K-ért venni is tudnál egy autót. Egymillióért pláne.
ha tudtam volna, vettem volna. De a munka miatt speciális feltételek vannak az autóval kapcsolatban. ezért maradt a bérlés.
Azt viszont nem mondtam, hogy ezt a bírósággal el akarom fogadtatni, mindössze megjegyeztem, hogy az elhúzódó per kapcsán ennyi költségem keletkezett.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |