pénzbeni tartozás


ObudaFan # 2006.06.07. 20:36

Na hát ez az a kérdés, amit csak az ügy pontosabb ismeretében lehetne megválaszolni. A tárgyaláson a helyzet hozza, hogy mi a jobb megoldás.

szemail # 2006.06.07. 20:18

Azt még megtudná válaszolni valaki, hogy mennyi az esély ügyvéd nélkül?
Illetve, mivel a tárgyaláson nem akarok rontani a helyzeten, egy ügyvéd ismerősünk mondta, hogy én pl. nyilatkozzak, hogy: "Nem kívánok nyilatkozni, mivel az ügy részleteiről nincsen tudomásom." Ez működik így? Vagy jobb, ha válaszolok a kérdésekre?

ObudaFan # 2006.06.06. 21:29

Ezt úgy kell kezdeményezni, hogy a hiánytalan összeget dokumentáltan fel kell ajánlani a jogosultnak, enélkül nem lesz jogosulti késedelem. Ezzel is csak ez után lesz az. Tehát csak az ez utáni időre nem jár kamat, ha ezt ő nem fogadja el, pedig a felajánlás megfelelő volt.

szemail # 2006.06.06. 18:38

Szvsz az elismert tartozás összegének megfizetésére kísérletet kellene tenni. Ha ezt a jogosult nem fogadja el, akkor már ő van késedelemben, és ha a bíróság nem állapít meg az elismerten túli tartozást, akkor ő lesz a pervesztes.

És ezt a bíróságon kéne kezdeményezni? Vagy, hogy lehet "bizonyítani", hogy a pénzt megpróbáltuk kifizetni? Bocsánat, hogy sokat kérdezek, már csak néhány nap a tárgyalásig.

Kovács_Béla_Sándor # 2006.06.06. 18:09

Szvsz az elismert tartozás összegének megfizetésére kísérletet kellene tenni. Ha ezt a jogosult nem fogadja el, akkor már ő van késedelemben, és ha a bíróság nem állapít meg az elismerten túli tartozást, akkor ő lesz a pervesztes.

Aki rászorul, az kérhet költségmentességet, aminek része lehet a pártfogó ügyvéd kirendelése is.

szemail # 2006.06.06. 14:23

Még az lenne a kérdésem, hogy milyen is egy ilyen bírósági tárgyalás menete részletesen? Linket is megköszönném. És kb. mennyi az esélyünk ügyvéd nélkül? Mert sajnos úgy kell nekivágni.

szemail # 2006.06.06. 08:21

De ami az elismervényben volt, azt elismertétek? És amit elismertetek, azt ki is fizettétek?

Elvileg az 500 ezer Ft volt, amiből 100 ezer Ft-ot kifizettünk első részletre, csak mivel az örökhagyó levelében 900 ezer Ft-ról ír tartozásként, a "kölcsönadó" pedig ezt követeli (+ immár ügyvédi költségei stb.), pedig más papírokkal ezt nem tudja bizonyítani, illetve tanukkal "fenyegetőzik".
Ebből lett a "bonyodalom".
Az esetet tovább nehezíti, hogy a pénz nem magáncélokra lett elköltve, hanem édesapám cégére, ezt a felperes a per beadványában le is írja, csakhogy nekünk pénztári bizonylatunk erről nincs.
Ha megnyeri a pert (jelenleg kb. egy millió Ft-ot követel), akkor mennyivel nőhet ez az összeg nagyságrendileg? És a bíróság ilyen ügyekben általában mennyi idő alatt dönt (1-2 tárgyalás) ? Ha nyer, akkor a pénz kifizetésére köteleznek gondolom. Mi a helyzet, ha nincs pénz? Akkor lehetséges esetleg részletekben kifizetni az összeget, vagy ráterhelik esetleg egy ingatlanra?
Fizetési felszólítást nem küldött tudomásom szerint. A hagyatéki tárgyaláson próbáltak megyegyezni, de nem engedtek a 900 ezerből (amin, mivel kiskorú voltam még részt sem vettem). Ezután nemsokkal, perelt.

Kovács_Béla_Sándor # 2006.06.06. 06:10

A késedelmi kamat akkor is jár, ha a kölcsön egyébként kamatmentes volt.

_Lala_ # 2006.06.05. 20:19

A tárgyaláson nekem milyen lehetőségeim lesznek, hogy magát az eljárást minél könnyebben "megússzam"?

A legkönnyebb eset, ha fizettek.

Lehet-e nyilatkozni, hogy én nem tudtam az esetről stb...

Lehet, de - gondolom - Neked is küldött már fizetési felszólítást az illető, onnantól nem hivatkozhatsz arra, hogy nem tudtál az esetről. Másrészt a nem tudás csak arra jó mentség, hogy eddig miért nem fizettél.

Mindenképpen "bíróságra járkálás" lesz a dologból?

Nem, ha fizettek, akkor nem.

Nem ismertük el a követelést, mivel kamatot kér, egyéb összegeket amik az elismervényben, amit írtak, nem szerepel.

De ami az elismervényben volt, azt elismertétek? És amit elismertetek, azt ki is fizettétek?

Egyébként mint örökösök, legfeljebb az örökölt hagyaték értékéig feleltek az örökhagyó tartozásaiért.

szemail # 2006.06.05. 19:44

Üdv!

Édesapám kb. 2 éve elhunyt. Tartozott(ik) egy ismerősének kb. 900 ezer Ft-tal, ami később derült ki számunkra. Nem ismertük el a követelést, mivel kamatot kér, egyéb összegeket amik az elismervényben, amit írtak, nem szerepel. Beperelt minket. többen vagyunk testvérek (nagykorúak) és édesanyánk. A tárgyaláson nekem milyen lehetőségeim lesznek, hogy magát az eljárást minél könnyebben "megússzam"? Lehet-e nyilatkozni, hogy én nem tudtam az esetről stb... Mindenképpen "bíróságra járkálás" lesz a dologból? Úgy általánosságban a bírok, hogyan ítélnek az ilyen esetekben (tudom, hogy hülyeség a kérdés), csak az embernek nagyon "elege" van a dolgból.

Kovács_Béla_Sándor # 2006.05.27. 18:29

Az ingatlan tulajdonjoga mindaddig az eladóé, amíg az ingatlannyilvántartásban a vevőt tulajdonosként be nem jegyezték. Ugyanakkor a szerződés értelmében az ingatlannal tartoztok neki - ahogyan ő a vételár még fennmaradt részével.
Ha felszólítjátok fizetésre megfelelő határidő szabásával, és az is eredménytelenül telik el, elállhattok a szerződéstől, anélkül, hogy az érdekmúlást bizonyítani kellene. [Ptk. 300. §]

majka # 2006.05.27. 16:28

Ingatlan eladás,nem a teljes összeg lett kifizetve.Most,hogy fizetni kéne a vevő pereskedni akar,mert szerinte drágán adtuk el a házat.Milyen jogaink vannak és mit tehet ő?A szerződésben benne van egy megszabott határidő, amire a maradék összeget kikellene fizetnie. A ház műszakilag kifogástalan volt, az esetleges hibákról szóbeli tájékoztatást kaptak, többszöri megtekintés után vették meg.A tulajdonjog lemondását kérik, hogy a fenn maradó összeget hitelből fedezzék de ezt mi nem szeretnénk megtenni, mert akkor lőttek a pénzünknek.Ha továbbra sem hajlandóak fizetni, akkor a ház tulajdonjoga kié? Értékesíthetjük -e mi? Választ az email címre kérek, nagyon köszönöm.majka@hello.hu

Kovács_Béla_Sándor # 2006.05.27. 08:29

Az adóst fel kell szólítani a tartozás megfizetésére. (Tőke plusz késedelmi kamat.) Ha nem fizet; fizetési meghagáys kibocsátását kell kérni a bíróságtól. Ha annak ellentmond per lesz belőle. Ha a perben számodra kedvező ítélet születik, és mégsem fizet, akkor jön a végrehajtó.

rebarby # 2006.05.27. 08:19

Tisztelt jogászok!

Kb. 3 évvel ezelőtt elkövettem azt a hibát, hogy pénzt adtam kölcsön, ráadásul rokonnak. A kölcsönről írtunk egy kézzel írott szerződést, ami tartalmazza az összeget (1,5 MFt), a visszafiizetési határidőt, és aláírta 2 tanú. Időközben a határidő lejárt, a pénz visszafizetése pedig tolódik. Pontosabban a visszafizetésnek még a szándéka sem áll fenn. Kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben milyen jogi lehetőség van a tartozás behajtására? Köszönettel előre is.