Mihez van joga a biztonsági őrnek?


Szomorú örökös # 2020.04.13. 04:29

gerbera317

Aki volt katona, az tudja, hogy az őrszolgálatot ellátó őrnek csak az őrparancsnok adhat parancsot, egyébként pedig meg kell ölni.

Sőt volt olyan őrség, ahol - nyilván burkoltan - azt a tanácsot adták, hogy ha mindenáron fegyverhasználatra kerülne a sor, akkor az AMD-n 8-as irányzékkal kell a lábára célozni, az kb. pont a feje lesz...csak hogy ne beszéljen, mert ha esetleg megteszi, akkor hatalmas bajba kerülhet az őrkatona. :-O

De szerintem a rendőrségen ennél nagyon konfliktus úgysem várható, mint amit leírtam. Bőséges lecke volt ez mind a nyomozónak, mint az okostojásnak egyaránt. Bár utóbbi kétlem, hogy tanult belőle. :-D

Szomorú örökös # 2020.04.13. 04:14

efi99

És ha ha az őrparancsnokot véletlenül elütötte a villamos..."

...akkor helyébe lép az őrparancsnok-helyettes, pont úgy, mint ahogy az amerikai elnök esetében is az alelnök rendelkezik ilyen jogkörrel. Persze gondolom a gondolkodás helyett az okoskodás jólesett neked. Már nem az első eset. :-)

gerbera317 # 2020.04.12. 18:54

Te sem voltál katona, mi?

efi99 # 2020.04.12. 18:32

És ha az őrparancsnokot véletlenül elütötte a villamos, akkor az őr sajnos örökre őrségben maradt, mert meghalt az egyetlen ember, aki az őrhely elhagyására parancsot adhatott volna.

gerbera317 # 2020.04.12. 18:02

Teljesen mindegy, hogy rendőr vagy katona vagy biztonsági őr. Az őrfeladatot az őr a saját szervezete kötelékében végzi. Aki volt katona, az tudja, hogy az őrszolgálatot ellátó őrnek csak az őrparancsnok adhat parancsot, egyébként pedig meg kell ölni. Nincs több alternatíva.

Szomorú örökös # 2020.04.12. 16:45

gerbera317

az őrszolgálatot mint kötött harci feladatot ellátó őrnek kizárólag az őrparancsnok adhat utasítást, tehát még a rendőr-főkapitány sem.

Főleg hogy akkoriban az őrszolgálatot külső biztonsági szolgálat adta, még csak nem is rendőrök voltak.

gerbera317 # 2020.04.12. 16:09

Ez nem igaz. A kihallgató tiszt nem elöljárója vagy feljebbvalója az objektum védelmét ellátó biztonsági őrnek; annak utasítást nem adhat. Egyáltalán: az őrszolgálatot mint kötött harci feladatot ellátó őrnek kizárólag az őrparancsnok adhat utasítást, tehát még a rendőr-főkapitány sem.

Vadsuhanc # 2020.04.12. 15:26

" biztonsági őr nem kicsi testével beállt az ajtóba és közölte, hogy márpedig az úr azon az ajtón nem fog bemenni,”"

Ezt nem tehette meg, ha a rendőr átvállalta beléptetés szabályaival kapcsolatos intézkedést. A rendőr megjelenésével a biztonsági őrnek a személyt bekiséről az objektumba a rendőr felelőségét kell rögzítenie. Onnantól az felelős a személyéjért.

Szomorú örökös # 2020.04.12. 14:30

Vadsuhanc

A rendőrségen szolgáló biztonsági őr ezt nem tehette volna meg.

Ezt meg honnan veszed? Valószínűleg megtehette, azért is járt el így! ;-)

Vadsuhanc # 2020.04.12. 13:27

A rendőrségen szolgáló biztonsági őr ezt nem tehette volna meg. Azt viszont igen, hogy a nagy arc belépőt fogadó rendőrrel közli a tényeket és kéri, hogy a rendőr aláírásával igazolja, hogy a személy a rendőr felelősségére az épületbe belépett azonosítás nélkül. ( A rendőr meg nem tehette volna, hogy a beléptetés szabályait megszegi )

Szomorú örökös # 2020.04.12. 04:54

gerbera317

Viszont joga van megtagadni a beléptetést, ha arcoskodsz.

Ahogy talán már egyszer elmeséltem, egy itteni helybéli főokos is arcoskodott és megtagadta a helyi rendőrség biztonsági szolgálata felé belépés előtt az adatlap kitöltését, amit udvariasan kértek tőle, mondván hogy ő nem hajlandó egy papírra leírni a személyi adatait sehol sem. Nem volt ezzel semmi gond, a biztonsági őr nem szólt rá semmit, csendben elfogadta az okoska válaszát. Viszont mikor a csókáért jött a nyomozó, hogy felvigye az irodába, akkor a biztonsági őr nem kicsi testével beállt az ajtóba és közölte, hogy márpedig az úr azon az ajtón nem fog bemenni, mert nem teljesítette a belépés feltételeit. Én meg csak halkan kuncogtam, mert felismertem a csávót, ő mindig is ilyen okoskodó tóbiás volt. :-D

Szomorú örökös # 2020.04.12. 04:49

Országút vándora

joga van-e egy bolt biztonsági őrének a vásárló személyi igazolványát elkérni , hogy az illető életkoráról megbizonyosodjon. Én nem kicsit érzem diszkriminálónak ezt, miután megkérdezi, és válaszolok is.

A jogszabály szerint a kormány a boltokra bízta a betartatását a megjelent rendeletnek. Rendőr nem mehet minden bolthoz, így a biztonsági őrnek joga van hozzá. Nem elvenni, hanem megnézni úgy, hogy te a kezedben tartva megmutatod neki. Mint ahogy a sima boltos vagy dohányboltos eladónak is joga van ellenőrizni a 18. éven felüliséget a korhatárhoz kötött termék vásárlása esetén.

Egyébként itt van a hivatalos paragrafus róla, engedelmeddel a lényeget kiemeltem:

1. § (1) Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést - a közös háztartásban élők kivételével - a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.

2. § Vendéglátó üzletben - az ott foglalkoztatottak kivételével - tartózkodni tilos. Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.

6. § (1) Saját és családja érdekében a 65. életévét betöltött személy az élelmiszerüzletet, drogériát, piacot vagy gyógyszertárat 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben látogathatja.

(2) Az élelmiszerüzletben, drogériában, piacon vagy gyógyszertárban 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben az ott foglalkoztatottak kivételével kizárólag az (1) bekezdés szerinti személy tartózkodhat.

7. § Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott korlátozás, valamint a 2. §-ban és a 6. § (2) bekezdésében meghatározott előírás érvényesítése a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége.

Tehát nem köteles bemondásra elfogadni azt, hogy valaki egy adott életkori korlátba beletartozik vagy sem. És próbáld megérteni őket is, mert ha nem így tennének, akkor viszont hivatalos bírságot kapnának, amit utána később nagy valószínűséggel te fizetnél ki az árakba építve. Nem hiszem, hogy megéri!

gerbera317 # 2020.04.12. 04:45

Szerinted, ha a boltot megbüntetik azért, mert a korhoz kötött beléptetés szabályait megszegte, hivatkozhat-e arra, bemondásra elfogadta a korodat?
Nem, nem kérheti el. Illetve, elkérheti, de nem kényszeríthet a megmutatására, mint ahogy a rendőr kényszeríthet. Viszont joga van megtagadni a beléptetést, ha arcoskodsz. És akkor úgy kell neked is, meg a férjednek is. (V.ö.: A bankban is zokszó nélkül megmutatod az igazolványodat, csak hogy kapjál egy kis kölcsönt. Mi ez, ha nem kurválkodás?)
Egyébként, tisztában vagy a 'diszkrimináció' szó jelentésével?

Országút vándora # 2020.04.11. 23:06

Tisztelt Szakértők!

Kérdésem, hogy joga van-e egy bolt biztonsági őrének a vásárló személyi igazolványát elkérni , hogy az illető életkoráról megbizonyosodjon. Én nem kicsit érzem diszkriminálónak ezt, miután megkérdezi, és válaszolok is. A férjemet pedig be sem engedik, mert a kocsiban felejtette a személyijét.

Válaszukat előre is köszönöm.

Zöldövezeti11 # 2016.08.19. 08:03

Vannak rém kitartó hirdetők !!

katonag # 2016.08.09. 19:01

Ja, és megjegyzem a leírt esetben éppen az együttműködéssel került kellemetlen helyzetbe...

katonag # 2016.08.09. 19:00

Nézd, engem ne ellenőrizgessen rutin. Amúgy eddig kétszer akartak rutin ellenőrizni, egyszer sem sikerült.
És mi az, hogy ha ellenkezel? Semmivel nincs több joga a zsebed tartalmához, mint neked az övéhez.

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.08.09. 18:44

Most őszintén, szerintetek ezzel a hozzáállással hova fajulhatnak a viták? Nagyon egyszerű a megoldás, ha kéri az őr, hogy mutasd a zsebeid meg a táskád, nemes egyszerűséggel megmutatod. Milyen hülyeség ez, hogy azzal jössz elő neki mihez van joga. Rutin ellenőrzés ez és nem több! Feleslegesen nem kell itt pattogni és ha ellenkezel, valójában magadat hozod kellemetlen helyzetbe. Engem sokszor ellenőriztek már és mindig kedvesen kérték, igaz soha nem is ellenkeztem. Eszembe nem jutott volna itt pattogni, hogy az őrnek ehhez meg ahhoz nincs joga. Normálisan ez nem megy gyerekek?

katonag # 2016.08.09. 17:58

Tomika1989:

Közölhetted volna vele, hogy köszönöd a felszólítást, ezzel a jogai ki is merültek. Te viszont nem vagy köteles megmutatni sem a csomagod, főleg nem a zsebed tartalmát. Ha biztos benne, hogy loptál, akkor fogjon el és hívjon rendőrt. Ha igaza van, akkor ő nyert, ha nincs igaza, akkor viszont te jelented fel. Én legalábbis így tudom, hogy nem vagy köteles alávetni magad a felszólításának.

ius latratus # 2016.08.09. 09:13

Off

Reménytelen.

On

Kovács_Béla_Sándor # 2016.08.09. 07:32

OFF
A két szó már merészség, abba már hiba csúszik. Bár tulajdonképpen az egyszavasban is van egy - ha az írásjel is számít.
ON

Tomika1989 # 2013.08.19. 21:54

Tisztelt Fórumozók!
A mai napi jogtalan vagyonőri intézkedést szeretném leírni.
21 10-kor bementem az itteni Tescoba hogy vegyek egy biciklilámpát ami nem volt így gondoltam veszek egy zseblámpát hogy mégis látható legyek elkerülve ezzel esetleges rendőrségi igazoltatást.
Találtam is ami 339ft-ra volt kiirva a kasszánál ez már 799 lett így mondtam a hölgynek hogy ennyiért nem kérném aki flegma hangnemben közölte vigyem vissza ahonnan vettem.
Ekkor jött velem egy eladó hölgy és mögöttünk több biztonsági őr.
Visszavittük kerestünk egy olcsóbbat, a hölgy és a távolban több vagyonőr elkisért, majd az önkiszolgáló gépbe beütöttem, kifizettem.
Az önkiszolgáló automatát elhagyva ott termett egy biztonsági a sok közül majd közölte azonnal pakoljam ki a zsebeimet, méltatlankodva közöltem hogy ehhez ebben a formában nincs joga.
Elmondtam hogyan is lenne ez lehetséges (szakmabeli vagyok sajnos), ekkor beljebb mentünk kb 10 métert ahol az ügyfélszolgálattal szemben egy kis asztal várt majd lenéző, mocskolódó, flegma hangnemben közölte pakoljam ki a zsebemet, közben kb 30 ember látta ezt az eladók és az ekkorra megtöbbszöröződött őrök.
A zsebem tartalma: cigi öngyújtóval, telefon, pénz, ill. a kezemben a megvásárolt lámpa blokkal.
Miután kipakoltam közölte a bélést is húzzam ki, kihúztam üres volt, majd közölte a gázspray tokját is nyissam ki.
Megtettem.
Nem volt nálam semmi.
Elpakoltam, majd az ügyfélszolgálati pultnál helyet foglaló Vásárlók könyvét leemeltem, kinyitottam ekkor 6 biztonsági őr és a vezetőjük állak felettem.
Közölték minek írok bele csak a tollat koptatom, ez szerintük így szabályos és amúgyis miért fáj ez nekem.
(gondolom azért amiért kb 30 ember előtt megaláztak jogtalanul)
Majd megpróbáltak lebeszélni a panaszkönyvi beírásról, de én nem tágítottam.
A beírás megtörtént közben az áruház biztonsági szolgálat vezetője folyamatosan flegma, lenéző hangnemben alázó szavakat használva beszélt hozzám.
A beírás nehezen is de sikerült a saját példányomat megkaptam ezt is csak nehezen majd szintén flegma hangsúllyal köszöntek el, elnézést sem kérve.

Fórumozók erről valami vélemény?

Szakmámból kifolyólag nagyon jól tudom hogy ez ebben a formában teljesen jogtalan volt, de gondoltam előbb békén hagynak ha megteszem halkan jegyzem meg hogy szolgálatom végeztével formaruhában voltam bennt a Tescóban.

Viszont arról korántsem tudok hogy mi a teendő ilyenkor, kihez fordulhatok panasszal.
Fórumozók várom véleményetek és segítségetek ebben a témában.
Előre is köszönöm!

awd1 # 2013.07.24. 23:33

Tisztelt Véleményem,
köszönöm a válaszát,esetleg tud többet is mondani ezzel kapcsolatban,hogy esetleg van -e valami teendő,és ha igen akkor mi lenne az, vagy elévült az eset és nem kell aggódni rajta
köszönettel
AWD

Véleményem # 2013.07.24. 10:24

lehet -e hivatkozni a rendőrség rosszhiszemű vagy nem körültekintő eljárására

Nem.

awd1 # 2013.07.23. 08:23

Jó reggelt mindenkinek,
tudom hogy nem teljesen idevág a téma amit kapcsán érdeklődni szeretnék, de ez tűnt a legaktívabb topicnak az összes vagyonőrös közül.
Tehát a kérdésem az lenne, hogy 2007-ben elkezdem dolgozni személy-és vagyonőrként. 2 évig dolgoztam benne,majd külföldre költöztem. Az akkori kamarai tagságom 2010 áprilisáig volt érvényes. Ezután (valószinűleg) a kamara bejelentette a rendőrségnek, hogy lejárt a tagságom, viszont az igazolvány a mai napig nem juttattam vissza (bevallom, nem tudtam róla, hogy vissza kell). Állítólag a régi lakcímemre,ahol a szüleim laknak érkezett a rendőrségtől levél ezzel kapcsolatban (természetesen büntetéssel fűszerezve), apám neve ugyanaz mint az enyém.
Azt szeretném tudni,hogy ez közigazgatási vagy szabálysértési eljárás lesz,milyen büntetést lehet érte kapni, és lehet -e hivatkozni a rendőrség rosszhiszemű vagy nem körültekintő eljárására (előbbire akkor h megnézték a lakcímnyilvántartást amiben látható volt, hogy azon a lakcímen lakik egy ugyanolyan nevű személy,aki biztos,hogy nem én vagyok, utóbbira pedig ha egyáltalán nem nézték meg a lakcímnyilvántartást,így nem fedezték fel,hogy nem lakok már régen egy lakcímen a szüleimmel)
Előre is köszönöm a válaszokat:
AWD