Tisztelt jogi fórum szakértő!
A következő problémában szeretném a a segítségét kérni:
2006. áprilisában megkötöttünk egy lakáshitel szerződést, amely alapján 2,5 millió Ft értékű devizahitelt vettünk fel 20 évre, 4 éves türelmi idővel. Ez a türelmi idő szerepel a közjegyzői szerződésben is.
Az első levonás alkalmával észleltem, hogy rosszul vonják a törlesztő részletet, ugyanis nem számolták be a türelmi időt, hanem már 1. hónaptól a teljes összeggel vonták a törlesztőrészletet.
Ezt jeleztem szóban a banknál és ígéretet kaptam arra, hogy változtatnak rajta.
Eltelt 4 hónap, semmi nem változott.
Nemrég ismételten jeleztem a kérésem, ezúttal egy nyomtatványon írásban adtam be a kérésemet a változtatásra.
Most viszont közölte a bank, hogy sajnos nem tudnak változtatni a kialakult helyzeten, továbbra is így vonják a részletet, türelmi idő nélkül.
A következő a kérdésem:
Ebben a helyzetben jogos-e az igényem arra, hogy a közjegyzői szerződésben foglaltak alapján történjen a törlesztőrészlet levonása és ezáltal érdemes-e ragaszkodni az eredeti feltételekhez vagy inkább nem?
Ha az álláspontomhoz ragaszkodok, de ennek sem lesz hatása, akkor esetlegesen polgári peres útra terelve az ügyet van-e reális esély arra, hogy a bíróság igazat adjon nekem (hiszen mégiscsak a közjegyző szerződés nekem ad igazat) v. Ön szerint többet veszhetek egy ilyen eljárással, mint amit nyerhetek?
Van erre esetlegesen már tapasztalat v. precedens?
Előre is köszönöm.
András