Kedves Mindenki!
Tanácstalanságomban és elkeseredettségemben írok most ezen a fórumon. Megpróbálom a problémámat vázolni időrendi sorrendben:
1.
2007. májusában letöltendő börtönbüntetést kaptam hivatalos személy támogatója elleni erőszak bűntette miatt. Nem bántottam senkit, csak meglehetősen csúnyán beszéltem, beszéltünk (oda-vissza szidtuk egymás anyját), és a "sértett" + 4 tanú azt vallotta, hogy fizikailag hozzávágtam valamit, ezzel szemben voltam én + 2 tanú, aki mellettem vallott.
2.
2007. novemberében a másodfokú bíróság helybenhagyta az ítéletet (Miért is ne, nem érdekelte őket, hogy van még + 3 tanú, aki látta a történteket, és szívesen tenne mellettem szóló vallomást. Az elsőfokú eljárás keretében nem volt még jogi képviselőm sem, mert úgy gondoltam, hogy egy olyan dolgért nem lehet valakit megbüntetni, amit nem követett el. Bebizonyosodott, hogy mégis lehet. A jogi képviselőre vonatkozó következtetéseket levontam, ezt naivan én rontottam el.
3.
Perújítási kérelmet adtunk be, mely alapja az volt, hogy sem az elsőfokú sem a másodfokú eljárás során nem merült fel az a tény, hogy én az állítólagosan elkövetett bűncselekmény idején folyamatos pszichiátriai gyógykezelés alatt álltam (nem gondoltam, hogy ez segítene rajtam, még szégyelltem is a dolgot, ezért nem említettem), és 3, a központi idegrendszerre ható gyógyszert szedtem. Kértük a bíróságtól igazságügyi elmeorvos szakértő kirendelését, és erre alapozva a perújítási nyomozás elrendelését, majd a perújrafelvétel elrendelését.
Ezt is elutasították.
4.
Fellebbeztünk az ítélőtáblához, miszerint a beszámítási képesség megállapításának a feladata sem ügyészi, sem bírói, hanem igaszágügyi elmeorvos szakértő feladata. Ennek a megerősítésére beszereztünk a pszichiáter kezelő orvosomtól egy szakvéleményt az akkori betegségemről, a gyógyszerek esetleges mellékhatásairól, amely mellékhatás mellesleg lehet dühkitörés, agresszív magatartás, énidegen viselkedés, stb, de a pszichiáter sem adhat véleményt, feltételezéseket sem tehet az esetleges beszámítási képességre vonatkozóan.
Na ezt is elutasították, a hivatalos indoklást még nem láttam.
A kérdésemim a következőek:
- Nem sért ez esetleg valamilyen eljárási szabályt, esetleg a szakértők kirendelésére vonatkozó törvényt?
- Hogyan állapíthatja meg a bíróság azt szakértő bevonása nélkül, hogy az adott időszakban meglévő alapbetegségek és az arra adott gyógyszerek mellékhatásai nem olyan betegségek, ami a beszámítási képességet befolyásohatja?
- Nem lehet, hogy mivel hivatalos személy a "sértett", egy másik hivatalos személy esetleg áthágja a szabályokat, és úgy hozza meg a döntéseket?
- Ti milyen további olyan jogorvoslati lehetőségekkel próbálkoznátak a továbbiakban, ami a jelenleg jogerős ítéletet hatályon kívül helyezi, mert nem fogom abba hagyni, ha a fene fenét eszik is, kerül amibe kerül, mert ebben az ügyben marhára ártatlan vagyok?
A válaszaitokat előre is köszönöm.