@N_Károly: Az egyedi jogvitája ügyében nincs jelentőssége érdemben annak, hogy ki és hogy tudott még a jogügyletükről a perbeli ellenérdekű féllel. Ha az a levél, mint bizonyíték, amit ekként csatoltak a perben valótlan tényállítást tartalmaz, erre célszerű hagyatkozni, mert a többi a perében nem viszi előre.
Ha ennek lesz esetleg büntetőjogi vonzata, nem fog kihatni a perére.
Egyfelől köszönöm azoknak, akik tényszerűen leírták a jogi lehetőségeket. Másfelől a "ficereg" "vesztésre áll" és hasonló kommenteket íróival kapcsolatban inkább nem mondok semmit....
Köszi KBS. Amúgy a kérdését illetően szerintem annyira nem is fontos, hogy alperes vagy felperes-e. Én is azt szűrtem le, hogy igencsak vesztésre áll, azért "ficereg".
Nyilván ezt nem tudhatjuk, mennyire igaz, amit Ő állít.
Ezek csak elvi lehetőségek, amiket soroltam, nem biztos, hogy praktikus élni is velük, hiszen visszafelé is elsülhet.
Szerintem félreérted. Ő az adós alperes. (Saját állítása szerint "megajándékozott".) És nem áll jól.
(Megjegyzem, ha nem közeli hozzátartozók, akkor pont a visszterhesség, vagyis a kölcsön mellett áll vélelem. Amit ráadásul írásban kifejezetten el is ismert.)
Akkor azt kell mondani, hogy kérem tisztelt bíróság, ez a levél ez a bíróság valótlan, hamis tényállítást tartalmaz.
Egyébkén egy magánlevelet a bíróság amúgyis alapvetően a fél nyilatkozatának tekint, nem többnek.
Ráadásul nem is Ön írta, hanem maga a felperes, illetve egy jogvitán kívüli személy a felperesnek, ha jól értem Önt, tehát igazából az alapügy részéről ennyi.
Ha ez bebizonyosul, akkor a másik fél amellett, hogy pénzbírságot kap a bíróságtól a bíróság megtévesztéséért, még hatóság félrevezetése, illetve hamis tanúzás ügyében még büntetőeljárásra is számíthat... Ezek ügyében Ön is tehet feljelentést - hamis vád és a hatóság félrvezetése jogkövetkezményeinek ismeretében -
Azonban maga a tény, hogy a jogügyletükről beszélt két fél egymással, ezek közül egyik a felperes, a perbeli ellenérdekű fél, még nem hat ki sem a jogvitájukra, sem pedig nem valósít meg bűncselekményt. Innen fogva levéltitoksértés azzal merülhetett volna fel, ha a levelezést Ön "kisajátítja", így gondolom egy véletlen téves továbbítás vagy más jogszerű módon jutott a birtokába (pl. a felperes per tárgyalásán bizonyítékként csatolta).
ajándékozó és ajándékozott szóban megegyeznek abban, hogy a külvilág felé kölcsön meglétét kommunikálják. Egy harmadik erre levélben rákérdez, az ajándékozott tartja magát a megállapodáshoz.
A levél visszakerül az ajándékozóhoz és azt felhasználja, bizonyítékként csatolja/csatoltatja polgári peres eljárásban. Mivel ezzel hamisan bizonyítani akarja a kölcsön meglétét.
Az ajándékozó így közvetítőn keresztül kapta meg a levelet, tehát aki átadta levéltitkot sértett? Csak azért kérdem, mert talán hasonló esetek mutatják meg a magánlevelezés lényegi védelmét.
Hát persze, a szokásos. Próbáljuk meg azt bizonyítani, hogy a másik fél bűncselekményt követett el, az majd eldönti a polgári jogvitát. Ez nem működik.
Könyörgöm... Egy egyszerű polgári jogi vita fekszik előttünk. Felperes állítja, hogy x összeget kölcsön adott az alperesnek, aki azt nem fizette vissza. Alperes állítja, hogy az nem kölcsön volt, hanem ajándék.
„Gondolj csak bele, pl. állás pályázat után kifejezetten vagy vissza kell küldeni a beküldött dokumentációt (ennek csak levél esetén van értelme) vagy utólag értesíteni kell a pályázót, hogy "istenbizony" a törvényeknek megfelelően kezelik az adatokat.”
Ez hogyan kapcsolódik a magánlevélhez?
Akire vonatkozik a GDPR meg a többi szépség, ott természetesen aszerint kell eljárni.
„Bármelyikük mutatja meg harmadik személynek, az nem levéltitok sértés.”
Azért én erre így nem vennék mérget. A másik féllel közölt információ nem jelenti azt, hogy az onnan kezdve publikus adat. Ha veled közlöm a születési dátumomat azzal nem engedem meg, hogy fél világ megtudja, hány éves vagyok :D
Gondolj csak bele, pl. állás pályázat után kifejezetten vagy vissza kell küldeni a beküldött dokumentációt (ennek csak levél esetén van értelme) vagy utólag értesíteni kell a pályázót, hogy "istenbizony" a törvényeknek megfelelően kezelik az adatokat.
Én nem értek hozzá, de szerintem a levéltitok megsértése nem állapítható meg, ha sértetti beleegyezés van : márpedig levéltitoknál a feladó és a címzett is az. Bármelyikük mutatja meg harmadik személynek, az nem levéltitok sértés.
Ha harmadik fél szerzi meg, és bontja fel/olvassa el, az levéltitok megsértése.
Mondjuk a bírósági felhasználás eleve nem jogsértés.
Nem minősül levéltitok megsértésének és a jogellenesen készült, megszerzett bizonyítékot is elfogahatja a bíróság, ha annak a jogvita érdemi eldöntése szempontjából jelentőssége van. A bíróság mérlegelésétől függ.
A cselekmény nem bűncselekmény, hiszen a hatóság előtti felhasználás céljára való megsértése a levéltitoknak nem jogellenes. A cél szentesíti az eszközt.
Akkor valósulna meg levéltitok megsértése, ha harmadik nem hatósági személy előtt fedte volna azt fel.
Egy családon belüli ajándékozás sajnos polgári peres útra terelődött. Egy zűrzavaros családi helyzetben a család többi, féltékeny részére azt kommunikáltuk közösen megegyezve hogy kölcsönről van szó, hogy elejét vegyük a vitának.
Sajnos a vita így sem maradt el, és harmadik félnek ,aki számonkérte rajtam az ajándékozást, a megegyezést illetően kölcsönt írtam le e-mail formájában. Ekkor még nem volt szó arról, hogy az ajándékozó visszakövetelné a pénzösszeget.
Azóta az ajándékozó összefogott a harmadik féllel.
Kérdésem az, hogy ez a harmadik fél amennyiben a bíróság felé bocsátja az e-mail tartalmát, akkor ezt a magánlevelezést egyáltalán a bíróság elfogadja-e? Illetve ez levéltitok megsértésének bizonyul-e?
Had tegyek fel még egy kérdést, ha megtisztelnél a válasszal (vagy bárki más). Másik topikban írtam erről, csak nem kaptam kielégítő választ, pedig sokat segített aki oda írt.
Egészen elképesztően amatőr és idióta módon tettem meg a szabálysértési feljelentést. Nem neveztem nevén a vélt elkövetőt, de azt megneveztem, hogy melyik lakásban lakik, vagyis egyértelműen beazonosítható.
Elnézést, hogy beleszólok, de némileg hasonló helyzetben vagyok, mint amit írtatok. Külső nyomásra (nem mentegezőzés, de tényleg így van) szabálysértési feljelentést tettem, mint kiderült nem csak hogy magánvádas ügyben, hanem már el is évült. Ilyenkor mi történik az eljárással?
Igazad van, a neki szóló levél esetén nem merülhet fel a levéltitok sértés. Ezt nem értelmeztem helyesen. De hogy a címzett miért tenne feljelentést, az továbbra is életszerűtlen előttem...
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.