Kadaj01: Bárcsak egyszer olvastam volna tőled hozzáértő tanácsot, ember! Te, hozzáértő!
Mackoo: szerintem a gyámhivatal ebben az ügyben nem igen tud tenni semmit. Továbbra is azt mondom, hogy helye lehet egy feljelentésnek. Egy jövedelemmel nem rendelkező gyerek cselekménye, akinek teljesítésre reális lehetősége sincs, ennek ellenére megrendel mindent, amit csak lehet , alkalmas lehet a csalás gyanujának megállapítására.
Börtön, javítóintézet... te jó ég micsoda "hozzáértő" tanácsok! Nem is ismerjük a tényeket, de már egyből büntetőper. Gratulálok. Arról egy szó sincs, hogy például mennyi idő után kellene utólagosan fizetni... ebben a dologban pontosan annyira hibázott a eladó, mint a vevő. Tegyen a rendőrségen feljelentést, de vissza fogják dobni.
A BE-ben a fiatalkorúakra vonatkozóan vannak rendelkezések a velük kapcsolatos büntetőeljárásról (446-468-as §). Bár börtönt nem, de javítóintézetit kaphat, illetve talán a közvetítői eljárás is szóba jöhet jóvátétellel, lévén kb üzletszerűen nagyobb értékre elkövetett csalás jöhet szóba nála, de nem tudom hogy a gyámhatóság mit tehet az ügyben? A szülőket legikább talán az "késztethetné az önkéntes fizetésre", ha a gyámhatóság is tehet súlyosabb lépéseket az ügyben. Lehet most nagy butaságot kérdezek, de pl. a gyereket elvehetik a szülőktől? Illetőleg mit tehet, milyen lépéseket foganatosíthat a gyámhatóság? Ehhez kell büntetőeljárás megindítása vagy nem?
Csomagban küldték számára a termékeket magánszemélyek (internetes apróhírdetés) és utólagos fizetést engedélyeztek, illetőleg banki fizetést nem utánvétest. Ez eddig ott bevett szokás volt. Amúgy jelenleg több csalássorozat is van, kettő ellen már büntetőeljárás is folyik, azok nagykorúak voltak. De ez a harmadik kiskorú. Amúgy természetesen minden károsultnak megvannak az eljáráshoz szükséges bizonyítékai. (emailváltások, megrendelés, csomagküldés feladóvevénye stb)
Az első mondat után azonnal megkérdezném, hogy miként lehetséges rendelni termékeket interneten, majd nem fizetni, de a terméket átvenni, használni. Ez tényleg érdekelne. A srác egy zseni. Kártérítés... ja persze.
Egy 14 éves kiskorú több mint 10 embert megkárosított, azáltal hogy termékeket rendelt meg az interneten, de nem fizetett érte. Az eladók nem voltak tisztában azzal, hogy a megrendelő kiskorú. A kár összege elég jelentős, volt akit 25.000 ft-al károsított meg.
Elképzelhetetlen, hogy a szülők nem vettek volna észre valamit a gyermekkel kapcsolatban. Volt akitől 13 wincsesztert "vásárolt" egyszerre, volt aki két értékes antik órát küldött, ezek a termékek, illetve a dolgok fel kellett hogy tűnjenek a szülőknek is, akik viszont nem tettek semmit. A csomagok nagy száma ami érkezett, a felhalmozódó termékek, mind mind arra engednek következtetni, hogy nem lehetett nem észrevenni, mi folyik a háttérben. Volt olyan károsult aki személyesen leutazott a házukhoz, egy főről tudok, akinek a kárát megfizették, de az utóbbi időben már mindenkit elzavartak a szülők.
Kérdésem, azon kívül, hogy a szülőket felszólítják a kár megtérítésére levélben, vagy kártérítési pert indítanak, mit lehet még tenni? Gyámhatóságot értesíteni,a gyermekkel kapcsolatban? Esetleg ha rendőrségre továbbítanak egy feljelentést, lehetséges-e hogy valamilyen szinten a szülőket felelősségre vonják, ( nem kizárt talán valamilyen szinten ők is benne voltak, de ezt csak a rendőrség tudná kideríteni; ugyanis elképzelhetetlen, hogy ne tűnt volna fel nekik mindaz ami történik, mégsem tettek semmit sem a kiskorúval kapcsolatban)
Köszönöm előre is a segítséget! Minden tanácsnak nagyon örülnének a károsultak, ami előbbre viszi azt, hogy elérhessék a szülők kifizessék nekik a kár összegét, vagy a hatóság lépéseket tehetne a kiskorú megfékezésére.
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.