Kedves Jogi Fórumozók!
Szeretném a segítségüket kérni. Megpróbálom röviden leírni az esetet, bár igen sok apró dologból tevődik össze.
A történet lényege nagyjából a következő: egy társasházban lakunk, ahol az egyik szomszéd 20 éves gyereke azzal szórakozott, hogy lerúgdosta a lábtörlőnket a lépcső aljára. Mikor ezt észrevettem egyik alkalommal, megkértem, hogy ne csinálja. Ő erre igen durván válaszolt, így mikor apósom legközelebb találkozott az apjával, szólt neki, hogy beszéljen a fiával. A tanult szomszéd erre elkezdte lökdösni az apósomat, ezt észrevette a párom, és egy jól irányzott ütéssel megvédte őt. Természetesen még őt jelentették fel. (1. eset)
Feltehetően doktori végzettségű gyermekük ezután napi szinten leköpködte az ajtónkat. A Párom úgy gondolta, talán az anyjával szót tudunk érteni, így legközelebb neki szólt, hogy kéri, beszéljen a fiával, mert ez így nem normális. A nő erre nekiesett a páromnak, többször lágyékon rúgta, a ruháját leszaggatta, az arcát véresre karmolta. Egy 5 perc tűrés után a párom sajnos őt is egy ütéssel "hatástalanította". Őt ismét feljelentették, de ez esetben a párom is vetetett látleletet és feljelentette az asszonyt. (2. eset)
Ezek után mindennapossá vált, hogy a férj, ahányszor elmegy a lakás előtt bekiabál, fenyegetőzik, hogy megöl minket, stb. Hétvégén az apósom lent várt a ház előtt, ahol összetalálkozott a szomszéddal. Az alkezdett ordítani vele, hogy megöli, és elment a garázsába egy kerti lapátért. A Párom a nyitott ablaknál hallotta a szóváltást, ezért lerohant. A szomszéd tényleg jött a lapáttal, a párom fejét akarta megütni, aki kétszer elhajolt, harmadszor pedig feltette a kezés, hogy a fejét megvédje. Ezek után elvette tőle a lapátot, és annyiban is hagyta, mert a rendőrök szóltak neki, hogy már sok van a rovásán. Ekkor azonban megjelent a szomszéd felesége ,aki gázspray-jel szembefújta a páromat és az apósomat is, őket többször gyomorszájon és lágyékon rúgta. A nőt megütötték, hogy elvegyék tőle a gázsprayt, ekkor újra megjelent a férj, aki megütötte az apósomat, így ő is kapott egyet. (3. eset)
A probléma az, hogy 2 állítás áll 2 tagadással szemben. A szomszédok állítják, hogy soha nem ők kezdték a dolgot, és hogy mi fenyegetjük őket minden nap. Mint kiderült, a lapáttal való ütés következtében a Páromnak eltört a keze.
A vád a családom ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntette.
Szeretném megkérdezni, hogy mire számíthatunk a tárgyalásokon? Hogyan tudnánk bebizonyítani, hogy mi tényleg próbáltuk kerülni a konfliktust, tettlegességet, ameddig lehetett, de sajnos mindig van egy határ... Ha diktafonra veszem a szomszéd fenyegetéseit, bizonyítékként felhasználhatom a bíróságon?
Ügyvédet gondolom, érdemes fogadnunk.
Kérem, hogy olyan véleményekkel kíméljenek, hogy költözzünk el. Ez folyamatban van, de nem megy egyik napról a másikra. A fenti történet kb. 1 hónap alatt folyt le.
Mindenképp jogi tanácsokra lenne szükségem.
Tudom, hogy ezek a szomszéd perpatvarok szánalmasnak tűnhetnek, de tényleg áldozatok vagyunk. A párom főiskolára jár, az apukája is diplomás, komoly munkahelye van, nem szeretném, ha mindezt elveszíthetnénk.
Nagyon szépen köszönöm a tanácsaikat előre is!
Sz. Anikó