Dr. Örkényi László bíró


Szabics # 2012.01.23. 16:21

Látom nem csak a paksi bíró viszihaza a munkát. Akkor ez jellemző az egész magyar bíróságra. Egy perben érdeklődtem, hogy mikor születik meg az itélet. A bíróságon azzal fogadtak, hogy a birónál otthon van a peranyag.
Joggal feltételezhetető, hogy a paksi bíró lakásán találkozott az ellenféllel és megbeszélték, hogyan fog itélkezni. Ez nem feltételezés. Az ellenfél korábban egy lakógyülésen kijelentte, hogy őt soha nem fogják elitélni. S lőn! A bíró ellenünk itélkezett. A képviselő elmondása szerint ezt úgy éri el, hogy kis ajándékoat visz ide-oda. Az ide- odába a bíróság, rendőrség, polgármesteri hivatal is beletartozik. Annyira pofátlanok, hogy ezt ki is meri nyialtkozni egy közgyúlésen. S valóban egyetlen egy pert nem nyertünk meg ellene. Pedig sok törvénytelenséget elkövetett. De tehetlenek vagyunk mert a paksi bíróság támogatásával követi el. Nem ezt nevezik bűnpártolásnak? Jegyzőkönybe van monda ez amit leírtam elmondtam. A paksi bíró még csak ki sem kérte magának, hogy megsértettük a bíróságot.A hallgatás belegyezés. Ehelyett megfenyegették a lakótársam, csak hogy megdolgozzanak az ajándékokért. Esély sincs arra, hogy felülvizsgáljanak itéleteket. Mert egy korrupt bírót nem fog egy másik bíró elmarasztalani. Inkább vállja a cinkosságot. Ezzel azt akarván elhiteni, hogy az a bíró ártatlan. Mi meg teljesen hülyék vagyunk. Nos ez a mai magyar bíróság, De a paksi biztosan az. Birió támogatást kapnak a bűnözők. Jó a mondás ahol pénz van ott a jog. Pakson ez biztosan így van.. Elvinni sem lehet más megyébe. Úgy van kiatlálva az egész igazságszolgáltatás. Ha van egy helyi korrupt bíró akkor azt csinálhat a bűnöző amit akar.

buba # 2011.10.23. 10:44

Sherlock !

Arra válaszolj ,mit szólnál ha egy banki alkalmazott otthon csinálna neked folyószámlát? Mert aktát haza vinni kb ilyen . Nem kell a személyeskedés , de ha tudnád ,hogy ebben a perben már ez a második bíró, mivel az első elfogultság miatt lett leváltva nem magyaráznál. Itt nem 50 ezerről van szó hanem majd 8 millióról.

Sherlock # 2011.10.23. 09:15

Ti jól egymásra találtatok.

jogi948 # 2011.10.23. 07:12

Tisztelt Buba!
Ez a vezényelhető bíró nekem nagyon nem tettszik, mert ez is egy kiskapu, egy kivétel a normálistól, amivel vissza is fognak élni.
A helyes és igazságos az, ha nincs szükség vezényelhető bíróra, mert ha igen, akkor az a bíróság korrupt és rohadt, ha pedig nincs meg a létszámuk, fel kell tölteni, ilyen egyszerű.

jogi948 # 2011.10.23. 07:06

Azért néhány hozzászóló ("bírósági fan")belenézhetne a tükörbe.
Sohasem az igazságot (igazságszolgáltatást) keresik, hanem, hogyan lehet a jog felhasználásával (jogszolgáltatás)bizonyítani az erősen megkérdőjelezhető "álláspontjukat"!!!
Az a normális, ha a bírók is a munkahelyükön dolgoznak (így is teszi a többség) de ugye kell lenni mindig kiskapunak és kivételnek, amivel vissza lehet élni és vissza is élnek vele "jogszerűen"!!!
EZ GYALÁZATOS! És tojnak a méltatlankodókra, és "verik a nyálukat" hogy ez így van szerintük jól - erkölcsi nullák azok, akik ezzel még nyíltan kérkednek is itt a fórumon.
Egy hasonlattal élve:
Van egy gyönyörű szép almafa egészséges finom almákkal, de van közöttük egy rohadt is. Kovács Bála Sándor félék nem azért dolgoznak, hogy a férgeset eltávolítsák, hanem azért, hogy annak joga legyen ott lenni a többi között, egyenrangúként az egészségesekkel, mert ere JOGA VAN.
De ezek nem fognak ilyesmin elgondolkodni...

buba # 2011.10.23. 00:48

jogi948 !

Ezért lenne jó ha bevezetnék, hogy a bírók vezényelhetők legyenek mert a bíróságokon is inkább haveri kör alakul ki mint alperes, és felperes.

buba # 2011.10.23. 00:44

Sherlock !

Senki nem rágalmazta ezzel a bírókat.

hosszú lenne ezt neked le írni, jobb rögtön támadni, akkor meg minek. Haza viheti vigye az állampolgár meg kételkedjen. Sherlock , képzeld el ha mondjuk a banki ügyintéző vinné haza a folyószámla szerződésed mert bent nincs rá ideje. Tetszene?

Sherlock # 2011.10.22. 20:23

Valóban mocsok szemét minden bíró aki még otthon is az ügyeivel foglalkozik.

jogi948 # 2011.10.22. 18:10

Nem akarom elterelni a szót az okirat hamisítással és csalással vádolt Örkényi László bíróról, de Kovács Béla Sándor nem semmi amit itt megenged magának, értelmezi a 1997. évi LXVII. törvényt ahogyan csak kedve tartja, hasonlóan a bizonyítási eljárásról, nincs szükség a panaszos bizonyítására, hiszen őt nyilvánítsuk beszámíthatatlannak (mármint engem)

36. § (1) A munkáltatói jogkört gyakorló bíróság elnöke – az első kinevezéstől számított egy év bírói gyakorlat elteltével – kérelemre engedélyezheti, hogy a bíró munkáját csak a tárgyalási napjain végezze a bíróságon.

Nem zavarja, hogy a kérelmet meg kell nyomósan indokolni, (milyen alapon kéne engedélyezni) ami nem jelenti az összes akta hazavitelét, mert azokra külön engedélyt kell kérni, szintén indoklással, csakhogy amint már mondtam, a kettős mérce a jogszolgáltatásban bevett gyakorlat, őrájuk más gyakorlat vonatkozik. Visszaélés visszaélés hátán, nekik "jogszerűen engedélyezett"

buba # 2011.10.20. 00:12

Gabicsek vegyél vissza kicsit oké?

Van fogalmam róla ,de valszínű neked nincs, tudod mennyi ember jár oda irat betekintésre , ami pedig azt illeti az iktatóba az mondta az emberke ,hogy nem igen szokás haza vinni az aktát csak is engedély birtokában amit nem igazán lát hogy lenne. Gabicsek megkérlek ne kommentálj inkább nekem!!!!

Gabicsek # 2011.10.19. 19:17

Illene is előre megbeszélni, hogy mikor mehetsz, nem gondolod? Egyszerűen csak beállítasz, és rögtön mindent oda neked.

minek az iktató minek a leíró egyáltalán

Elégedetlenkedsz, de gőzöd sincs a bírósági - és egyéb ügykezelésről, hogy mikor van egy akta az iktatóban, mikor van a leírónál és mikor a bírónál.

wotan # 2011.10.19. 15:14

Persze, hogy korlátozva vagy. De ettől a bíró még haza viheti az aktát. Mielött mennél az irodára célszerű telefono rákérdezni, hogy bent van -e az akta.
Én ha direkt aktát megyek olvasni és nincs egyéb dolgom mindíg rákérdezek.

buba # 2011.10.19. 09:32

minek az iktató minek a leíró egyáltalán miért van olyan szolgáltatás hogy iratok betekintése ha az otthon tárolják.

2, hogy készüljön fel az ember ha nem tud betekinteni a keletkezett iratokba? Talán értesíteni kéne a feleket , hogy haza vittem

3 Akkor miért mondja hogy nyolc nap múlva betekinthet ha nem így van ?

buba # 2011.10.19. 09:27

Azt mondták, csak hozzá tették haza vitte

Na most ilyenkor korlátozva vagyok azzal hogy egy tanú vallomására reagálni tudjak ezzel csorbítva az igazságszolgáltatási jogaimat

Kovács_Béla_Sándor # 2011.10.19. 09:19

Bírák jogállásáról szóló tv. 36. § (1) A munkáltatói jogkört gyakorló bíróság elnöke – az első kinevezéstől számított egy év bírói gyakorlat elteltével – kérelemre engedélyezheti, hogy a bíró munkáját csak a tárgyalási napjain végezze a bíróságon.

magától értetődik, hogy az otthoni munkavégzéshez az aktát haza kell vinnie. (Ha az bírósági munkaszobájában - ami sokszor nincs is - dolgozna vele, akkor sem találnád meg a polgári - vagy büntető - irodán; azt mondanák: "bírónál van az akta".)

buba # 2011.10.19. 09:10

google a barátom, de ott egy deka § nem írja hogy haza viheti, akkor a pénzszállitó haza viheti az autót, a munkás a hiltit stb ne viccelj már

buba # 2011.10.19. 09:05

hát igen aztán otthon úgy alakitja a vallomásokat ahogy éppen tetszik , ezért ült 2 évet Budaházy is mert otthon volt az akta

Kovács_Béla_Sándor # 2011.10.19. 09:01

Joga van hazavinni az aktát. Törvény adta joga.

buba # 2011.10.19. 08:56

Megértelek, ma voltam bent a Markó 25 be kérlek szépen meg szerettem volna nézni egy íratott kiderűlt a bírónő haza vitte

nesze igazságszolgáltatás

jogi948 # 2011.10.17. 10:14

Kedves Béla!
Köszönöm kedves szavaidat elmeállapotom minősítése ügyében, látom a bizonyítási eljárás egyik bolsevik módszerét különösen kedveled. Ne engedjük a bizonyítást, nektek egyszerűbb a panaszost zárt osztályra bezárni.
Változatlanul megkérdőjelezem jogi végzettséged és erkölcsi színvonalad!
Örkényi bírót okirat hamisítással vádolónak zárt osztályon a helye, nehogy már bizonyítási eljárásban kiderüljön az igazság, így fel sem kell vállalni a válaszadást a kényes kérdésekre.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.10.14. 08:08

Ezeket tudom bizonyítani!
Már az elején tisztáztuk, hogy nem tudtad bizonyítani. Büntetőeljárást kezdeményeztél, és elhajtottak a vérbe.

Amúgy meg jól láthatóan orvosi segítségre lenne szükséged. Azt viszont nem tudom, hogy képes voltál egy marasztaló ítéletbe belerokkani elmeileg, vagy ez már korábban is megvolt neked, és csak súlyosbította az ítélet.

jogi948 # 2011.10.14. 06:24

Guba, ezt a Csemegi-kódex 1878. évi V. törvénnyel kiadott büntető törvénykönyv magyarázatából kár volt idézned, mert ezt a bakafántos katyvaszt még félre is értelmezted a saját logikád szerint.
Hogy ne értsd ennyire félre, kiemelem neked:

"A valóság bizonyításának tárgya csak tényállítás, ....lehet." Tehát a gyalázkodó, szidalmazó kifejezések nem, valamint nem tartozik ide a kritika, vélemény és minősítés sem.
Ergó:
A tényállás:
Dr. Örkényi László bíró két ízben is meghamisította a tárgyalási jegyzőkönyvet, megsértette a Btk. 225.§-át, továbbá súlyosan megsértette a Pp. 114.§ és 221.§-t a felperes, (ez én vagyok) figyelmeztetése ellenére.
Ezeket tudom bizonyítani! (Persze ha ez nem érdekel senkit!)
Véleményem és minősítésem:
Dr. Örkényi László bíró egy aljas alávaló gazember!
Felháborítóan visszaélt a bírói hatalmával, hogy ŐT nem köti semmiféle előzetes ítélet, végzés, Főv.Bír. utasítással a szakértői vélemény, rendőrségi jkv, eredeti fénykép felvételek, helyszínrajzok, alperesi elismert vallomás, (ez 7 bizonyíték és okirat) neki ez mind nem számít, és e helyett ő ezen bizonyítékokat mind-mind elveti és mindezek ellenében, az általa kitalált és nem is bizonyított véleménnyel (amit az én számba adott és beleírt a jkv-be, mintha meghülyültem volna) indokolja és hozza meg a döntését.
Vissza élt azzal, hogy a felperes ügyvéd nélkül, vele négyszemközt, kettesben vett részt az utolsó tárgyaláson, és úgy csalt és hazudott ahogyan csak egy aljas gazember képes!

guba # 2011.10.13. 14:55

A rágalmazás, a becsületsértés és a kegyeletsértés vétségeinek nem tényállási eleme, hogy a becsület csorbítására alkalmas tényállítás, híresztelés, tényre utaló kifejezés használata valótlan legyen, következésképpen e bűncselekmények igaz tényállítás esetén is megvalósulhatnak.
A valóság bizonyításának tárgya csak tényállítás, híresztelés, illetve tényre közvetlenül utaló kifejezés használata lehet. Nem képezheti valóság bizonyításának tárgyát a kritika, a vélemény, az értékítélet, a minősítés. Nincs helye valóság bizonyításának akkor sem, ha a becsületsértés ténytartalom nélküli, gyalázkodó, szidalmazó kifejezésekkel történt.

idézet a Btk.-hoz fűzött magyarázatból

C a s a b l a n c a # 2011.10.13. 13:33

Jogi!

Miért nem keresel egy ügyes újságírót? Tudtommal neves írók/újságírók foglalkoznak a bírósági hatalomtúltengés egyes prominens eseteivel. Innen a fórumról már csak egy lépés a wikiliks...

jogi948 # 2011.10.13. 12:21

Kedves Kovács B.S.!
Légy szíves, kérlek még egyszer, írd ide, hogy pontosan hol olvastad ezt a valóban mélyen szántó becstelen "modern jogokban általános elvet"

Gubával egy véleményen lévén:"Senki nem lesz kíváncsi a büntetőeljárásban arra, hogy milyen indokok alapján gyalázol itt valakit, és az állításaid igazságának az esetleges bizonyítása sem fog sor kerülni."

Gubát is kérem, hogy ismertesse állásfoglalásának erkölcsös oldalát: egy állítás igazságának a bizonyítása azért marad el, mert senki nem kíváncsi rá?

Nem tudom kik vagytok, ha jogvégzettek is, erkölcsi tartásaitokat megkérdőjelezem.

Dr. Örkényi László bírónak van honnan meríteni az erkölcstelen, jogszerűtlen pervezetéséhez, akár az okirat hamisítást is alkalmazva.

Felhívom még Guba figyelmét, hogy a jogban az általam írtakra nem a "gyalázás" kifejezés a szakszerű megfogalmazás - ha esetleg tanult erről valahol.