Nagy értékre elkövetett csalás kísérlete


guba # 2011.09.23. 05:50

Nem tudsz elbújni, ha nem jelensz meg, akkor európai elfogatót is kiadnak ellened és ezek a felkutatásodra tett intézkedések pedig megszakítják az elévülést.

viza # 2011.09.22. 21:26

Nem rég tudtam meg hogy nagy értékre elkövetett csalás kisérletével vádolnak.
Még nyár elején voltam bent tanúkihallgatáson a rendőrségen, ahol elmondtam,
hogy egy ismerősöm megkért arra, hívjak fel egy személyt telefonon és kérdezzek meg tőle
egy konkrét dolgot. Felhívtam, megkérdeztem, válaszolt. Ez 3 alkalommal történt meg, és az
utolsónál más néven mutatkoztam be, mivel az ismerősöm ezt tanácsolta. Akkor már sejtettem
hogy valami nem tisztességes dologról van szó. Sejtésem beigazolódott, mivel nagyjából
1 órával később megállt a rendőrautó a ház előtt és megkértek fáradjak velük a kapitányságra,
kihallgatás céljából. Ott elmondtam, mindent amit tudtam, én háromszor telefonáltam, mást
nem tudok az egészről. Az ismerőst, aki megkért a hívásokra, előzetes letartóztatásba
helyezték, engem haza engedtek, mivel akkor még csak tanú voltam. Az eset után körülbelül
1 hónappal kijöttem külföldre dolgozni, teljesen nyugodtan, mivel én nem követtem el ugye
semmit. 1 Hónappal ezelőtt, telefonált édesapám, hogy kaptam egy ajánlott levelet a
rendőrségről, amiben az áll, hogy "tekintettel arra, hogy ismeretlen helyen tartózkodom,
így a gyanúsítottként való kihallgatásomra nincs mód, ezért a körözést elrendelik és az
elfogatóparancsot kiadják ellenem. Ezen a levélen kívül, semmilyen formában nem keresett
engem senki a hatóság oldaláról. Úgy tudom, hogy a körözést, 2 át nem vett idézés után
adhatják ki, de én egyet sem kaptam! A postán sincs nyoma hogy bármiféle át nem vett
levelet vagy küldeményt kaptam volna, mert utána érdeklődtünk. Most kiderült, hogy Okt. 24-én
tárgyalás lesz, amire engem szintén nem idéztek be, viszont a vádiratban szerepelek!
Azzal vádolnak, hogy fiktív adásvételi szerződést készítettem, megtévesztés céljából és
vevőket ismertettem össze. Ezek közül egyik sem igaz! Most ott tartok, hogy nagyon szeretnék
haza menni, de így egyszerűen nem merek. Ha idéztek volna kihallgatásra, mentem volna, de
most jelen körülmények között, nem tudok, mivel a határnál sem jutnék tovább szabadon.
Kérem, adjanak tanácsot, hogy mit tudok most csinálni, mert nem áll szándékomban az
elévülési időt itt megvárni, én mindenképp szeretnék haza menni, méghozzá hamarosan.