Tisztelt Fórumozók!
18. életévemet be nem töltve fiatalkorúként még a 2007. évben bele keveredtem néhány kisebb értékű csalási ügybe.
Nem volt bírósági tárgyalás, csak egyszer le kellett utaznom édesanyámmal (törvényes képviselőmmel) Pécsre ahol az egyik sértett lakott. A lakóhelyemen ezt megelőzően volt kihallgatás, fénykép és ujjlenyomat vétel a rendőrségen. Ők ajánlották a pártfogói felügyeletet (közvetítői eljárást) amit akkor elfogadtunk. Vissza kellett fizetnünk a pénzt és a pécsi ügyészségen bocsánatot kellett kérnem a sértettől majd időközönként pártfogómnál kellett beszámolnom tanulmányi eredményeimről.
Volt több áldozat is, minden esetben volt kihallgatás is és a fent már vázolt rendőrségi procedúra, de a többi sértetthez nem kellett leutaznunk, csak a pénzeket kellett visszafizetni és levélben kaptunk határozatokat az ügyek lezárásáról. Valószínűleg egy kalap alá vonták az ügyeket és gyorsított eljárásban lezavarták őket.
Most voltam rendőrségen, hogy elkérjem az ügyekkel kapcsolatos papírokat mert sajnos elvesztettem őket, de a titkárságon azt mondták, hogy ők nem tárolnak rólam adatokat. Ez érdekes hiszen legalább 3-szor voltam kihallgatáson itt, de ami még ennél is érdekesebb, hogy egy a csalás előtti 2005-ös szabálysértés (átmentem a piros lámpán) benne volt a számítógépükbe.
Hogy van ez? Az, hogy átmentem a piros lámpán örökké nyoma lesz, de annak, hogy csaltam, annak nem? Az elévült? Mintha meg se történt volna?
Honnan tudnám elkérni az ügyekkel kapcsolatos határozatokat? Levelezési címet tudna írni valaki?
Előre is köszönöm a válaszokat.