A most 18 éves fiam ellen négy különböző napon négy külön eljárás indult melyek a rendőrségi eljárás során összevonásra kerültek. (A fiamat még 17 évesen állították elő.)
Először: 1 rb. kisebb értékre elkövetett lopás vétség és 1 rb. kisebb értékre elkövetett lopás vétség kísérlete;
Később: 1 rb. kisebb értékre elkövetett lopás vétség és 2 rb. nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette;
Mivel itt ezekben a kár nagy részben rögtön megtérült így továbbra is szabadlábon védekezhetett.
A harmadik eset: 1 rb. csoportosan elkövetett rablás bűntette, 1 rb. orgazdaság vétsége és 1 rb. kábítószer birtoklás vétsége.
A negyedik eset: az előállításánál kábítószer gyanús anyagot találtak nála, így eljárást indítottak ellene 1 rb. kábítószer birtoklás vétsége bűntette
Ezek után már kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését, melyet az ügyészség indítványozott is és a bíróság el is rendelt.
A nyomozás során sajnos fényderült arra, hogy a kábítószert az iskolaudvarán és mellékhelységében többek irányában árusította is. Továbbá kiderült az is, hogy a lopásoknál szemtanúként jelenlevő osztálytársai is az áldozata volt, hiszen őt folyamatosan zsarolta.
Az eljárás során az ügyeket egyesítették.
1. Mennyiben "előnyös vagy hátrányos" hogy a 4 eljárást egyesítették?