Hagyatéki tárgyalás - örökölt autó használata


pink zambak # 2010.03.01. 07:27

Tisztelt szakértők!

Párom nagypapája tavaly októberben halt meg.
Van egy személygépkocsija, amit még életében megvettem tőle és azóta is én használok, de nem írattuk át, csak meghatalmazásom van róla.
Most természetesen tudom,hogy majd örökösödési illetéket kell fizetnünk, nem is ezzel van a probléma. (a család is tudja, hogy kifizettem az autót, tehát nincs visszaélésről szó).

Viszont még mindig nem kaptunk papírt a hagyatéki tárgyalás időpontjáról. (az elhalálozás októberben volt).
Az autónak lejár a műszaki engedélye április elején, és szintén április elején kell a következő kötelező biztosítást is kifizetnem. (ami még a papa nevén van).

Attól félek,hogy ha befizetem a következő biztosítást és az autót is elviszem műszakiztatni, akkor majd a közelgő hagyatéki tárgyalás után ÚJBÓL meg kell ezeket csinálnom, csak az én nevemen?

Tehát Önök szerint ha majd a biztosítást át kell kötnöm az én nevemre, akkor a biztosító újból kifizetteti velem a negyedéves költséget, vagy egyszerűen névátírás fog történni és érvényes lesz amit befizettem?

A műszaki vizsgával ugyanez a helyzet.
Ha most elvisszük leműszakiztatni az autót és bekerül a pecsét a régi forgalmiba, akkor ha az én nevemre kerül az autó és új forgalmit kap, attól még a régi műszaki vizsga érvényes lesz?

Kérem válaszoljanak, mert nagyon össze vagyok zavarodva...

Előre is köszönöm!

Egyjogász # 2010.03.01. 08:47

Kicsit ellentmondásos amit írsz, vagy lehet, hogy én értek félre valamit.

Ha a kocsit megvetted a papától, akkor az már nem volt az övé az elhunytakor, azaz nem a hagyaték része, így a hagyatéki eljárás sem terjed ki rá.(Így pl. örökösödési illetéket sem kell fizetni utána.)

Intézd az átíratást az adás-vételi szerződés alapján.

Ha viszont azt írod, hogy a hagyatékit várjátok, meg öröklési illetéket kell fizetni a kocsi után, ezzel azt állítod, hogy nem vetted meg a kocsit, mert a papa elhunytakor még az ő tulajdona volt.

És ebben az esetben (ha a törvényes öröklés rendje érvényesül) a kocsit biztos nem te fogod megkapni (legalábbis a hagyatékátadó végzés szerint), hanem a papa törvényes örököse, mert a párod nagypapájának valószínűleg nem te vagy a törvényes örököse.
(Aztán majd a törvényes örökössel köthetsz egy szerződést, hogy tényleg a nevedre kerüljön a kocsi.)

pink zambak # 2010.03.03. 10:44

Megvettem tőle az autót, viszont nem írattuk át a nevemre, csak egy meghatalmazást írtunk,hogy használhatom.

Aztán sajnos hirtelen meghalt, de a kocsit ugyanúgy én használom, a család tudja, hogy az enyém és nem is fognak keresztbe tenni nekem. (szerencsére nem olyanok).

Apósom úgy tervezi (elvileg ő az örökös), hogy a hagyatéki tárgyaláson lemond a férjem vagy az én nevemre az autóról. Nyilván tudjuk, hogy örökösödési illetéket kell fizetni, ez nem is volt kérdés.

Viszont mivel így elhúzódik az ügy, és áprilisban esedékes lenne a műszaki vizsga és a következő 3 havi biztosítás befizetése, nem tudjuk, mit tegyünk, még minden a papa nevére jön, tehát a csekk is.

Fizessük be, és ez élni fog majd akkor is, ha átkerül valakinek a nevére, vagy várjunk, míg lezajlik a hagyatéki tárgyalás, addig ne is használjuk.

anettx # 2010.06.17. 12:18

édesapám halála utáni hagyatéki tárgyalás jelenleg folyamatban van a közjegyzőnél. A leltárban többek között szerepel egy kb. 150ezer ft értékű autó. most úgy néz ki a hagyatéki tárgyalás még kb.2hónapig el fog húzodóni, viszont az autóra lenne egy vevőnk, van-e arra vmilyen mód, hogy ezt az autót a hyatéki leltárból a közjegyző kivegye és tárgyalás nélkül át tudjuk irattatni?
segytségüket köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.06.17. 13:51

Nem kell kivenni a leltárból - nem is lehet. Viszont el lehet adni.

Marica8800 # 2010.12.17. 17:40

Tiszteletem!

a párom apukája meghalt, de viszont a kocsi amit használunk az elhalálozott nevén volt.
Üzembetartó viszont a párom.
Érdeklődni szeretnék arról, hogy amig el nem kezdődik a hagyatéki eljárás, addig lehet használni az autót?
Mert a párom azt mondta hogy addig amig ez az egész ügymenet nem indul el addig le kell adni.

Segitségüket előre is köszönöm!

monalisa1 # 2010.12.18. 19:26

Az autó mint ingósági vagyontárgy az örökség része, azt használni az örökösök (= az uj tulajdonosok) beleegyezésével lehet, illetve nem ha erre esetleg nem adnak engedélyt akkor egyenlőre nem. A hagyatéki tárgyalás után valamelyik örökös majd megkapja (= magához váltja), nevére íratja.

Azt hogy az üzembentartói jog a továbbaikban miként is alakul, nos ebben a kérdésben érdekes lehet ha az anyós még él és özvegyi haszonélvezeti jogot örökölt a kocsira.

monaLuis
laikus hozzászóló

Gyné.Andrea # 2011.02.04. 07:08

Tisztelt Hozzáértő!

Nagyapám sajnálatos halála után mint egyenesági örökös használhatom-e úgy az autóját hogy nincs róla kölcsönadási szerződés? Vagy a feleségével ha iratok egy kölcsönadás szerződést azt is elfogadják tőlem igazoltatáskor? A hagyatéki tárgyalás még nagyon messze van, az autóra pedig szükségünk lenne szinte napi rendszerességgel.
Válaszát előre is köszönöm!

Dr.Attika # 2011.02.04. 07:13

Tisztelt Andrea!
Természetesen használhatja, mert a halál pillanatában Ön a tulajdonos függetlenül attól, hogy a hagyaték átadása vagy a gépjármű nyilvántartásba bejegyzésre került e.

A rendőrnek alapvetően nincs köze hozzá, hogy milyen jogcímen használja. Ezt abban az esetben firtathatja, ha a gépjárművet körözik vagy alapos gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy nem jogszerű a használat.
Nyugodtan autókázzanak.

Gyné.Andrea # 2011.02.04. 07:20

Köszönöm a választ!

Kovács_Béla_Sándor # 2011.02.04. 07:50

Dr.Attika figyelmét elkerülte, hogy van özvegy. Akkor pedig ő jogosult az autót birtokolni, használni, hasznosítani. Az örökös csak az ő hozzájárulásával.

(A rendőr pedig ha közúti ellenőrzés során azt észleli, hogy a vezető a forgalmi okmányok szerint sem nem tulajdonos, sem nem üzembentartó, azt azért feljegyzi. Bár intézkednie tényleg nincs miért.)

Dr.Attika # 2011.02.04. 08:02

Tényleg van özvegy, tehát az özvegyi jog miatt ő a haszonélvező. Akkor elég egy használatot megengedő nyilatkozat.

Szeszil # 2011.03.30. 19:17

Tisztelt Szakértők!

Olyan problémám lenne, hogy az édesapám tavaly meghalt, a hagyatéki tárgyalás novemberben volt, ahol én és az öcsém örököltük a személyautóját ami lízinges. A törlesztők és a biztosítás is az ő nevére jött még, amit rendesen be is fizettünk. Most szerettük volna a gépjárű biztosítást felmondani, mert saját névre szeretnénk iratni az autót és másik biztosítónál megkötni a biztosítást. Erre közölték velünk, hogy a hagyatéki tárgyalás napjáig visszamenőleg kötbért vagyunk kötelesek fizetni és ez addig ketyeg amíg az autó átírásra nem kerül. Az lenne a kérdésem, hogy ez miért is van így?( Hiszen folyamatosan fizetve volt a biztosítás.) Tudunk-e ez ellen esetleg valamit tenni?? Jogosan követeli-e a biztosító a kötbért és köteles vagyok-e ezt kifizetni?
Előre is köszönöm a segítséget!

nandy # 2011.03.31. 08:13

Igaza van a biztosítónak, mert a biztosítási szerződés a szerződő (édesapád) halálával megszűnt. Előbb át kellett volna íratni azt az autót...

monalisa1 # 2011.03.31. 16:31

Lizinges autót nem lehet megörökölni mert az nem az örökhagyó tulajdonában volt. A lizingcéggel kell új bérleti szerződést kötni melybe remélbe beszámítják az eddig (havi) teljesítést.

L333 # 2011.09.26. 16:44

örökösödési végzés még nincs és nem is lesz addig amíg az autót vizsgára kell vinnem. hogy tehetem ezt meg?

egyáltalán: olvastam itt pár sorral lentebb, hogy a tulajdonos halálával a kötelező biztosítása megszűnt az autónak (egy itteni hozzászólás szerint).
akkor én most ezt nem is használhatnám? (mert biztosítatlan?)

L333 # 2011.09.27. 13:53

"Bejelentését feldolgoztuk. Az édesapja nevén a hagyatéki végzés jogerőre emelkedésének napjáig tartható díjfizetéssel hatályban a szerződés. Az örökösnek a hagyatéki végzés jogerőre emelkedésének napjával kell kötni új szerződést. Amennyiben később köti meg, akkor kell fedezetlenségi díjat fizetni a biztosító részére.
Köszönjük, hogy igénybe vette szolgáltatásunkat, biztosítási kérdésekben a jövőben is készséggel állunk rendelkezésére"

ezt írta a biztosító.
azaz: az autó használható, a biztosítása érvényes

speti # 2011.11.05. 23:28

Tisztelt SZAKÉRTŐ
Édesapám elhunyt ingatlanrol van végrendelet az ingatlan 1/2 része a felesége tulajdona apu részére haszonélvezeti joga van
Apu 1/2 részéről a végrendeleta következő
4/5 öd rész Hugom /aki elhunyt 2 kiskoru gyermeke van/
4/5 öd rész Én
1/5 más örökös
1/5 más örökös
ez eddid rendben is van
HAGYATÉKI LELTÁR
ház jelzálog hitellel terhelt hitel 4000000ft
lizingelt skoda fennállo tartozás 4000000ft auto értéke max 1200000ft
másik auto hitel 0 érték 300000ft
mire számithatok Én és a 2 kiskoru
válaszát köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2011.11.06. 23:29

mire számithatok
Sok mindenre, az élet tele van csodákkal.
De mi a konkrét kérdésed?

speti # 2011.11.07. 01:18

kérdésem a következő
a hiteleket ki örökli
örökösök végrendelet alapján vagy házastárs

Kovács_Béla_Sándor # 2011.11.07. 08:34

Örökölni természetesen az örökösök öröklik - de a házastárs a vagyonközösség okán alighanem maga is adós.

speti # 2011.11.12. 12:20

Az életben csodák nincsenek szerintem
viszont jo lenne elöre tudni a hitelek mekkora része a miénk
hiszen ha nincs miből elég nehéz törleszteni

Kovács_Béla_Sándor # 2011.11.12. 12:23

Az örökös az örökhagyó tartozásaiért az örökség tárgyaival illetve azok értékéig felel.

Bitter1 # 2012.02.27. 17:58

Tisztelt Szakértők!

Megpróbálom leegyszerűsíteni a történetet.

November elején kölcsönkérték az autót Édesapámtól, aki november 28-án meghalt.Mivel nem tudtuk kinél az autó, bejelentettük a rendőrségen.Megtaláltam a városban az autót, feltartóztattam, kihívtam a rendőrséget. Bemutattak egy adás-vételit, amiről bebizonyosodott, hogy hamis rajta az aláírás. Az autót még mindig nem kaptuk vissza, mivel amikor feltartóztattam őket, ők elmehettek vele. Elméletileg lefoglalták már az autót, ami állítólag működésképtelen.
Kérdésem az lenne, hogy most a biztosítást én köteles vagyok e befizetni rá, vagy az elég lesz e akkor, amikor már megörököltem az autót?
Azért vagyok bizonytalan, mert elég abszurd úgy biztosítást fizetni, hogy nincs is nálam az autó.
Most hallottam, hogy 60 nap díjnemfizetés után megszűnik a biztosítás, és kötbért kell majd fizetni, de ezzel nagyon nem vagyok tisztában.

gamez01 # 2012.05.17. 20:14

Tisztelt Szakértők!

Szeretnénk hamarosan egy személyautót vásárolni.
Aki eladná az autót, neki az édesapja elhunyt. Lezajlott a hagyatéki tárgyalás. Most ott tartunk, hogy pár nap múlva megjön neki a végzés, hogy ő örökölte a járműt.
Az lenne a kérdésem, hogy ezzel a végzéssel is eladhatja az autót és megköthetjük az adásvételi szerződést vagy először a nevére kell, hogy írassa az autót az okmányirodában(forgalmi, törzskönyv) és csak utána adhatja el (adásvételi)?
Mi ennek a folyamata?

Előre köszönöm a válaszokat