bété tetemes köztartozással és elveszett papírokkal


strucc # 2005.09.30. 10:08

Sziasztok!

Eléggé nem tudom, mitévő legyek.
1996-ban BT alapítását javasolta munkáltatóm, mondván egyedül így hajlandó versenyképes fizetést adni. Pályakezdőként én akkor még mindent elhittem :) Minimálbérért alkalmazott, én pedig számláztam. A BT-t egyik barátom barátnője könyvelte, én ezt nem is ellenőriztem, a pénzügyi dolgokhoz sosem volt érzékem, és mint majd látszik, felelősségérzetem és előrelátásom sem. 1997-ban előfordult, hogy nem fizettem be ÁFÁ-t, amiből az lett, hogy egy idő után úgy tűnt, nem is fogom tudni kifizetni aktuális mindenkori jövedelmi helyzetem mellett. Namost egy idő után notóriusan nem fizettem ezt be, és tetemes köztartozásom lett. Közben könyvelőm utólag kiderült, semennyire sem értett a könyveléshez, de 2000-ig ő könyvelt mégis. 2001-ben minden létező papírt elkértem tőle, majd ő fel is szívódott. Utána a papírokat átnézve észrevettem, hogy a BT kábé 1998 közepéig van könyvelve, és hiányzik egy rakás számla is, így lehetetlen papíron rendbetennem a BT-m. Kiderült az is, hogy a könyvelőm egy rakás dologról nem tudott és nem szólt, így volt pár adónem meg járulék amit nem fizettem be. Mellesleg a könyvelő soha semmit nem írt alá, feketén, zsebbe fizettem neki, így semmilyen felelősség nem bizonyítható abból, ami őt terhel. 2001-ben totális pánikban megkérdeztem könyvelő ismerőst, hogy mit lehet tenni, és azt mondta, hogy vagy megkeresem az APEH-et, vagy bújkálok, és várom, míg elévülnek a dolgok. Ezt tavaly egy APEH ellenőr ismerősöm megerősítette. Az utolsó számlám 2000 őszén állítottam ki, azóta gyakorlatilag a BT nem csinál semmit.
Nemrég hallottam, hogy ez az elévülés nem úgy van, ahogy az APEH-es ismerős mondta, hogy elévül, és az APEH ha jön is felszámolni, mivel semmi sincs a nevemen, és amúgy sincsen semmi vagyonom, a fizetésem is kevés, így tehetetlenül végülis jobb hiányában legyint, és felszámolja szemöldökét ráncolva a BT-m. Állítólag a tartozások nem évülnek el, ha az APEH fizetési felszólítást küld. Erről viszont nem tudok semmit, mert a BT-m székhelye megegyezik munkáltatóm 1997-kori székhelyével, aki azóta székhelyt váltott, én pedig nagy ilyedtségemben és tanácstalanságomban nem is merem megkeresni az APEH-et, hogy hogyan áll ez az egész. Nem tudom, mennyivel tartozom, de néhány millió forint biztosan lehet, a kamatokról és a birságokról fogalmam sincs. Tavaly megjelent egy behajtó az APEH-nak megadott levelezési címemen a BT-m keresve, de én ott nem lakom, így elmentek, azóta nem hallottam róluk.
Közben van egy komoly kapcsolatom, és kedvesem szüleitől kapott pénzből talán tudna lakást venni, ha közösen kölcsönt veszünk fel. De tartok attól, hogy a közöst az APEH elkobozhatja a BT-m tartozása miatt. Nem merünk összeházasodni sem, hogy ne legyen közös vagyonunk, és ha jönne az APEH, a kedvesem cuccait nehogy lefoglalják, mint velem vagyonközösségben élőét. Ugyanígy egyelőre gyereket sem merünk vállalni. Nem igazán tudom, mi lehet ebből a helyzetből a kiút, mert többmilliós tartozás kamatait sem biztos, hogy tudnám fizetni, nemhogy magát a tartozást.