Adósság behajtása


barzol # 2010.03.16. 13:02

Sziasztok/Üdvözlöm önöket!

Azzal a kérdéssel fordulnék hozzátok/önökhöz, hogy 2 havi közösköltség tartozásom van pusztán hanyagság miatt (elfogyott a csekkem és elfelejtettem kérni újakat, végül az egész közösköltség kiment a fejemből). A kérdésem a következő: jogosan adta-e át a közösképviselő a tartozásomat egy behajtó cégnek, ha semmilyen formában nem figyelmeztetett?
Konkrétan azt sem tudtam pontosan, hogy mennyi a tartozásom, mert a panelprogram miatt, most van egy kis kavarás. Azt is csak onnan tudom, hogy átadott behajtó cégnek, hogy küldött egy sms-t egy névvel és telefonszámmal, amit/akit hívjak fel.

Nem köteles-e átadás előtt írásban felszólítani a hátralékom befizetésére? Csak mert ha szólt volna, hogy díjhátralékom van, amit ha nem fizetek be sürgősen, átad egy behajtó cégnek, akkor azonnal kifizettem volna. Így viszont már hiába fizetem be, a cég be akarja rajtam vasalni az eljárás költségeit. Ha egy szolgáltatónál vagy banknál feledkezek meg egy részletről, ők mindig küldenek erről tájékoztatást. Sőt, mikor ebbe a lakásba költöztem, fél év után derült ki, hogy az előző tulaj tartozott a hőszolgáltatónak. De kiderült, mert mielőtt átadták volna behajtásra a tartozást, a szolgáltató küldött írásos felszólítást, így nem volt probléma és nem jutott el a behajtókig a dolog.
Szóval a közös képviselőnek nincs-e ilyen kötelezettsége, csak mert nincs kedvem az ő túlbuzgósága miatt kidobni nem kevés összeget az ablakon.

Válaszukat előre is köszönöm.

fonixportal # 2010.03.18. 08:57

Üdvözletem valaki feltudna világosítani hogy lehetne egy 600000Ft-ról szoló adóságot behajtani ugyanis a helyzet a következő van egy párom akivel 1 éve vagyok együtt a lényeg az én eladtam a tatabányai lakásomat és ami megmaradt belőle 2M FT abból a fiának adtam kölcsön 600EFT-ot viszont a fia a mi lakásunkba van bejelentve de nem nálunk lakik hanem az apjánál és arról volt szó havonta 20EFT-jával visszafizeti a kölcsönt amiről ügyvédi papír is készült viszont a párom drágalátos kisfia azóta se fizetett 1 forintot sem vissza.
Namármost a srác nem dolgozik az apja tartja el rengeteg tartozása van még az állam felé is vagyona semmi nincs a hivatalos levelei meg a havi 28500Ft Rát-ja is a mi lakásunkra jön persze az anya veszi fel és rögtön viszi a fiacskájának így esélyem sincs arra hogy azt elvéve fogyon a tartozásából.
Szóval tudna valaki valami okosat mondani hogy lehetne mégis behajtani rajta?
UI:nemtudom hogy ezen weboldal továbbit e üzenetet ha válaszol valaki a kérdésemre ezért arra kérném aki segíteni tud ebben az ide irjon fonixportal@gmail.com köszönöm

végrehajtó1 # 2010.03.18. 16:00

Szinte semmi remény nincs..

monalisa1 # 2010.03.18. 16:50

Jelen idő szerint -és valószínűleg még jó ideig- valóban nincs remény a pénz visszakapására, azonban javasolnám indíts fizetési meghagyást (3% illeték) és majd per lesz a dologból (ujabb 3% illeték) ahol is itélet születik a tartozásról. Azzal felkeresheted a bírósági végrehajtót (18e Ft) aki elindít egy egyenlőre kilátástalannak látszó végrehajtási folyamatot, azonban előre nem tudni hátha egyszer a srácra rádől az OTP és ömlik a pénz...

Pénztartozás 5 évig követelhető, utána elévül. Tehát az egész hercehurca ennek érdekében.

Ha már van bírói itélet és a végrehajtás elindult, elvilág akár élete végéig is "zargathatja" a végrehajtó a kölcsön rendezése okán.

A pároddal neked kell rendezned a dolgot, valamint a srácot jelentsd ki a lakásodból, ez a minimum.

"Lisa"
laikus hozzászóló

"Lisa"
laikus hozzászóló

ártatlan1 # 2010.03.23. 09:22

Sziasztok és kellemes napot kívánok.

Azt szeretném meg tudni,hogy milyen büntetésre,ill mit tehetnek ellenem ha nem tudom fizetni a banki kölcsönöket,a nevemen semmi sincs, elváltam,és még adós társ sem kellet,semmilyen kölcsönhöz.

Jelenleg van munkahelyem,de annak 50% gyerektartásra viszik,ami marad az még a megélhetésre sem elég,jelenleg albérletben lakom egy barátomnál.

Milyen végrehajtásra és büntetésre számíthatok,a bankokkal nem tudtam megegyezni.

Köszönöm a válaszokat.

Leilla # 2010.03.23. 10:41

Sziasztok!
A segitségeteket szeretném kérni.A férjem nevén van egy autóhitel, de a növére használta a kocsit, melyet összetört, és most nemfizeti. Mi eladtuk a roncsot, betoltuk a bankba, leketyeget,most itt vagyunk úgy hogy se mi se a növére nemtudjuk fizetni a törlesztö részleteket. Mi ilyenkor az eljárás? Mit tudnak tenni, mert albérletben lakunk, és még állásunk sincs.

monalisa1 # 2010.03.23. 16:37

ártatlan1

"Büntetést" semmiképp nem kapsz, ellenben ha tényleg semmid sincs akkor csak a munkabérből lehetne letiltást eszközölni - de azt meg a t.díj terheli. (Annak letelte után léphetne elő a követelésével a bank, de azt addigra már eladja egy behajtócégnek - vagyis majd ő.)

A végrehajtó dolga éveről évre intézni hogy a tartozásod elvileg/gyakorlatilag soha ne évüljön el. (A jelenlegi alaptartozás 5-10-20 év múlva a szó legvalósabb értelmében csillagászati összegre fog rúgni a kamatok és a sikertelen végrehajtási költségek miatt.)

Ha valamikor is lesz a neveden lakás/ház ill. autó arra a végrehajtó egyből ráteszi a kezét - jó ezt ha tudom.

"Lisa"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2010.03.23. 16:39
  • jó ezt ha tudod.
monalisa1 # 2010.03.23. 16:51

Leilla

Házastársak esetén egymás tartozásaiért egyetemlegesen felelnek, vagyis amelyikőtöknek előbb lesz legális jövedelme arra a bank megbízásából a végrehajtó lecsap - havi 33%-ig letiltást eszközölhet. (Ha a másikótoknak is lesz jövedelme abból is levonást rendel majd el.)

Sajonos BAR listán vagytok, a tartozás + kamatok stb. rendezése után mégtovábbi 5 évig ujabb hitelt nem kaphattok.

A férjed perelje be a nővérét és követelje tőle mindazt a kárt- anyagi veszteséget amit azáltal okozott hogy összetörte az autótokat. (A per végén a bírósági végrehajtó majd ráteszi a kezét a sógornő tulajdonában lévő lakás- és/vagy ingatlanrészre, és ha nem tud fizetni árverezés lesz a dologból.

Semmi érzelmek (...) hiszen ha véglenül is de ő hozott benneteket lehetetlen helyzetbe.

Bocs de feleséget és autót nem adunk kölcsön...

"Lisa"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2010.03.23. 16:53

... ha véletlenül is

Viki56 # 2010.03.24. 05:40

Szép napot kivánok!

Segitséget szeretnék kérni.Három éve eladtuk az elözö lakásunkat és most kaptunk egy levelet az ELMÜ-től hogy van tartozásunk feléjük és ha nem fizetjük ki akkor a nejem Gyesének 33%-át levonják.
A nejem most otthon van mert 8 hónapos a harmadik gyermekünk.
Kérdésem az lenne,hogy a Gyesből levonhatják-e az összeget?
Segitséget előre is köszönöm.
Üdv.

végrehajtó1 # 2010.03.24. 15:59

Azért olyan forrón nem eszik a kását:)

Válasz :nem.

monalisa1 # 2010.03.24. 17:05

A tartozást rendezni kell, kérj részletfizetést. (Egy bizonyos összegű felgyülemlett tartozásnál már nem adnak részletfizetésre lehetőséget - okkal.)

"Lisa"
laikus hozzászóló

nandy # 2010.03.24. 17:38

Gyes-ből nem vonhatnak le áramdíj elmaradás miatt...

kingacunci18 # 2010.05.21. 12:14

Tisztelt Fórumozók!!!!!Egy két kérdésben kérném tanácsotokat!!!!!
A párom 2005-ben vett egy autót teljesen új 0 ft-ért szinte illetve az előző autóját beszámították de az elenyésző volt!!!!!3.700.000 Ft volt az autó új ára!!!!Minden szép és jó volt amíg nem kezdett el emelkedni a törlesztőrészlet!!!!!Utólag rájött hogy ez nagy butaság volt!!!!!De mindig utólag vagyunk okosak!!!!
Szóval a válság hatására tavaly elvitték az autót jobban mondva mi vittük be mert kinek kell a 100-200 ezer forintos szállítási díj???!!!!!!
Aztán jött a várakozás és a levél miszerint a kocsit 1.100 ezer forintért adták és még így is maradt 2.200 ezer körül!!!!Szóval megkérdezték mennyivel tudjuk fizetni!!!!!Vállaltunk 50.000 ft-ot még 5 évig(2014-ig)!!!!De közben nekem megszűnt a mnukahelyem és amióta nincs nem is fizetjük négy hónapja!!!!
Most felmondták a szerződést és most nem tom mi lesz!!!!!Félek hogy a nagymamája háza veszélyben van mert ő a kezes????
Mi történik ezután????
Rászállnak a fizetésére???De nem számlára jön de tudom hogy a cégnek is küldhetnek levelet és rajtuk keresztül tiltják!!!!
A párom felhívta a bankot és mondták hogy már ők ezzel nem foglalkoznak és már átadták egy behajtó cégnek!!!!!!
Ha valaki tud segítsen!!!!!!

anda8660 # 2010.05.21. 13:39

Üdv mindenkinek!segítséget szeretnék kérni...van egy hiteles autóm amit sajnos /igy utólag/ kölcsönbe adtam mert nem tudtam tovább fizetni a törlesztőt.sajnos a banknak nem szóltam erről.ez az illető/akinek kölcsönbe adtam/ nem fizetett ráadásul az autó sincs meg mert ő tovább adta a tudtom nélkül és az az illető is eltünt.Annyi lenne a kérdésem,hogy a banknak elküldtük a rendörségi feljelentést,és ez által a bank felöl milyen büntetésre számithatok,azon felül hogy ki kéne fizetni a jelenlegi 2,9M tartozást?jelenleg gyeden vagyok 2 picivel.férjem nevén autó van ami hiteles és a lakást lizingeljük.meglehet talán egyezni a bankkal,egy összegben amit tényleg fizetni fogunk havonta?
válaszukat előre is köszönöm
az autót ha 5 napnál tovább adom kölcsönbe jeleznem kellett volna bank fele,ez áll a szerződésben..

Kovács Kálmánné Ózd # 2010.05.27. 09:43

Szép napot kívánok!

Nálunk a vízművek 2008 évben fogyasztott előző bérlő vízdíját kéri.

A Főbérlő ÁFÁ-s szlával bérleti szerződéssel és jegyzőkönyvvel is rendelkezik.Segítene nekem.

A vízművek tudja a volt bérlő adatait, mégis engem zaklat.A fogyasztást nem annak kell kifizet aki azt ténylegesen fogasztotta? Végrehajtó is jön?

Na, ilyenkor mi a helyzet? Ki tud segíteni? Előre is köszönöm a válaszokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.05.27. 10:52

Ott valaki hülye. Vagy téged néz hülyének.

erzsevar # 2010.05.31. 14:43

Szép napot Mindenkinek!
Tanácsot szeretnék kapni minnél hamarabb!
Olyan gondom van,hogy küldtem egy utánvételes levelet, de nem vették át.
Előtte megkérdeztem ,hogy biztosan át veszik, azt mondták igen.
Azóta felvettem velük a kapcsolatot.Hitegettek össze vissza.Állítólag már átutalták,csak még nem kaptam meg.
Semmilyen bizonyítéka nincs arra hogy nekem utalt volna.
Engem az érdekelne,hogy a 800ft-ot ( tudom jelentéktelen összeg) hogyan tudnám behajtani ralytuk, mert nem akarom hogy ennyibe maradjon ez a dolog már csak azért se mert becsaptak.
Megvan a pontos címük is.
Fizetési meghegyást lehet nekik küldeni 800 ft-ról?
Köszönöm

istván2 # 2010.05.31. 17:05

Kedves Fórum !

Albérlőm lelépett több mint 200 ezer forint közmű tartozással, és kb 200 eft bérleti dij tartozással.
Hogyan lehet ezt érvényesíteni, volt szerződésünk, de nem szeretnék várni 2-3 évet a bíróságon.
Minden megoldás érdekel!

Nincs valahol a bérlőkről fekete lista? Sok leendő bérbeadót megkímélne.

Előre is köszönettel!

Gaben007 # 2010.06.24. 12:04

Tiszteletem minden kedves fórumozónak.

Adósságbehajtással kapcsolatban lenne kérdésem.

Páromnak van 19700 Ft tartozása egy cég felé, melyet átadtak a Credit Control nevezetű követeléskezelő cégnek, mivel volt pár hónap az életünkben mikor nem rendelkeztünk jövedelemmel, ezért nem tudtuk befizetni, tudom jelentéktelen az összeg, de éppen azért maradt a sor végére, mert nekünk nem ez volt az első.

Megegyezni nem tudunk velük, gyakorlatilag 3 napot adtak, hogy fizessük meg ezt az összeget, vagy bíróságra viszik az ügyet, az ügyintéző egy született kretén, semmi hajlandóságot nem mutatnak az együttműködésre, pedig, több verzió is felmerült, fizetési hajlandóság is van a részünkről, de ők semmit nem engednek a kis összegre hivatkozva.
Részletfizetés nincs ekkora összegnél, haladékot nem akarnak adni, pedig elsején befizetném, egy összegben, 3 napon belül kérik és ennyi.

Kérdésem a következő: Mire számíthatunk, egyáltalán behajtható bírósági úton egy ekkora összeg? BAR listára felkerülhet ez miatt? (Nem hitel tartozásról van szó)
Bármilyen információt szívesen veszek!

Előre is köszönöm!

Üdv.: GyG007

Kovács_Béla_Sándor # 2010.06.24. 13:19

Szerinted elsejéig milyen messzire jut egy esetleges bírósági eljárás?

lonesz # 2010.06.27. 11:55

Tisztelt Fórumozók!
Már a hitelügyintézőkből elegem van mert csak hitegetnek hónapokig vagy aki megoldaná problémámat nagyon sok jutalékot kér.
Segítséget szeretnék kérni. Van egy felmondott OTP lakáshitelem, már végrehajtási szakaszban. A 6.2 M Ft-os hitelem 9,2-re nőtt a kamatokkal, plusz a végrehajtó munka díja és jutaléka. Lehet-e kamat elengedést kérni és kitől a Pénzintézettől, vagy a Végrehajtótól, ha módomban van kifizetni az adósságomat szüleim segítségével hitelkiváltással.A 9,2-ből szeretnék lealkudni amennyit csak lehet.

végrehajtó1 # 2010.06.27. 12:18

A bankkal alkudozzál hátha...

A vh nem engedhet el.

kopter # 2010.06.29. 15:45

Mennyit lehet alkudni egy faktorált adósságból?