„itt ha az utca felöli jobb oldalt értelmezem, akkor mindkét tulajdonos estében a baloldal a közös”
Azért nem találsz, mert nincs ilyen szabály,
„itt ha az utca felöli jobb oldalt értelmezem, akkor mindkét tulajdonos estében a baloldal a közös”
Azért nem találsz, mert nincs ilyen szabály,
Helyi önkormányzatok szabályozzák!
Kristin majd elmondja, milyen jogszabályt olvasott.
Szép Napot!
Én holnap megyek ügyvédhez állásinterjúra pályakezdőként, mint felsőfokú jogi asszisztens. Ráadásul ez lesz az első interjúm, és nem tudom mire számíthatok.
Milyen kérdéseket tehet fel, vagy mit kérhet tőlem pl. próbanapon?
A választ előre is nagyon szépen megköszönöm!
Én megkérdezném, hogy előfordul-e, hogy egy adott témába egyáltalán nem vágó kérdést teszel fel.
Amúgy nincs próbanap!
Igaz.
Bogikaa4
A mai nap arra is jó, hogy megcsodáljuk: milyen szépen süt a Nap.
Kérd meg az ügyvéd urat, hogy ne diktáljon nehéz, bonyolult szöveget. Vagy, ha lehet, akkor inkább fénymásolgatnál...
Biztosan a "kerítés" szó volt a félreérthető.
"mit kérhet tőlem pl. próbanapon?"
Azt nem!
:O)
Bea!
Legalábbis nem,, próbanapon,,!
Esetleg munkaidő után?!
Tisztelt Szakértők!
A múlt hétvégén a hátsó szomszédom A kb 260 cm magas, felénk vakolatlan tömör keítés tetejére, még rászerelt egy 180 cm magas paravánt.
Én megértem a problémáját valamilyen szinten, mert a mi házunk magasabban helyezkedik el, de borzasztóan néz ki , amikor kinézek a teraszablakon. Mit tehetek a törvényesség keretein belül?
A vakolatlan téglafal is lesújtó látvány! A kőműves szerint az ő dolga, hogy rendbetegye mert ő építette.
köszönöm,
Dévé
Sziasztok szeretném kérdezni hol van vége az elöttem lévő szomszéd telkének.hol kezdődik az én telkem mert a szomszéd azt álitja hogy neki a ház hátamögött van még 6 métere eddig ugy tudtam hogy a ház hátamögött max 1 méter van hogy rendbe tudja tartani a házát,A földhivatali térképen is igy van most hogy neki van az én udvaromba 6 méter de mi 17 éve vettük akkor szolgálati lakás volt még.mi igy lekeritve vettük meg azota igy van most vezetik a vizet be és az én udvaromba akarja tetetni a vizóráját meg a szenyviz aknáját.meg e teheti? köszi a segitséget.
Szükségeltetik 1 db hiteles térkép + 1 db földmérő a jó fajtából.
wers köszönöm a választ ügyvédet fogadtam hogy tegyük rendbe ebbe a házba lakom 1985 óta és ez nevetséges
dévé
Tömör kerítés a magasabb csatlakozó terepszinttől mérve max 2,50 m lehet. Amennyiben zavar a kialakult állapot, úgy - írásban - eljárást kezdeményezhetsz az illetékes járási építésfelügyeleti hatóságnál.
Elvileg kérhetsz birtokvédelmet is a jegyzőnél is.
Én mimdíg abban bízom, hogy a szomszédok meg tudnak egyezni.
A bizalom nagy dolog. :)
Tiltja valami, hogy valaki a saját telkén a kerítéshez közel készítsen egy 2,5m magasan kezdődő 1,8m magas paravánt vagy hasonlót?
katonag
Ha kap rá építési engedélyt...... ;)
Megvettem a szomszéd telket, ami nincs körbekerítve. Én kis naív arra gondoltam, hogy az én kerítésem, és a megvett telek szomszédjának frankón lebetonozott oszlopára feszítem ki a kerítésemet, pénztakarékossági megfontolásból, természetesen néhány oszlopot beiktatva.
Kérdésem, hogy "ráköthetek-e" az "új" szomszédom kerítésének oszlopára jogilag?
Mivel kicsit eltévedt a helyszínrajzok rengetegében vagy hiányában, azt hitte, hogy egy mezőgazdasági út elválasztja a két telket egymástól (nincs ilyen) ezért a "mezőgazdasági útra" is létesített egy nagykaput, de van a főútra is kapuja, és 4 méteres sávba (a vélt mezőgazdasági út szélességébe gyümölcsfákat ültetett.
Azonban mivel a nevemre került most az egész telek, azon gondolkozom, hogy leláncolhatom és lelakatolhatom-e a telkemre nyíló nagykapuját? Merthogy, gondolom, innentől kezdve azt nem használhatja...
Illetve a fák is az enyémek lettek, amik az ő telkére is átlógnak,nem kicsit, de ő ültette így őket.
Természetesen nincs szorgalmi joga a telkemen.
köszönöm
nono... valamelyik kerítés biztosan az enyém... ha nem is hivatalosan.
ha szemben állok a telekkel, akkor a bal oldali?
A kerítés építési kötelezettséget nem szabad összetéveszteni a tulajdonjoggal. A kerítés, vagy annak tartóoszlopa azé aki létesítette, illetve akinek a telkén áll.
Köszönöm.
A kérdésem második fele?
Lehet nagykapuja a telkemre? Esetleg lelakatolhatom-e?
A szomszéd nem köteles tűrni, hogy a kerítése oszlopára (annak károsítása nélkül, tehát pl. nem fúrva) rákössem a sajátom? Különösen, mivel az oszlop jó eséllyel a telekhatáron van, vagyis félig itt, félig ott, így az új oszlopot már csak a saját telekre tudná tenni. Ami persze lehetséges, de akkor a szomszéd is tegye át.
A kaput szerintem (laikus) simán lelakatolhatod, mert ő úgysem nyithatja ki. Vagy elé húzol egy drótfonatot.
Amúgy mióta használja azt a 4m sávot?
KÖSZÖNÖM.
Valóban, és sem láttam még olyan nonszensz megoldást, hogy 30 cm-en belül 2 drótkerítés is van, mindenki ráköti a másikéra, sehol nincs dupla oszlopsor.
Mivel vadi új tulajdonos vagyok, így tőllem tuti nem birtokolta el, az előző tulajtól sem, mert eladta nekem kerítésig, úgyhogy ha elbirtokolhatta volna, az ő baja, hogy nem tette.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |