LB határozat parkolási ügyben

Érvényben van-e az LB. 2/2005 KPJE sz határozata,
hiszen a behajtás nem az adóhivatalon keresztül történik.

BH2007. 94

1. A parkolás tényével keletkező szerződéses jogviszonyból eredő parkolási díj iránti követelés megfizetésére a parkolási szolgáltatást igénybe vevő szerződő fél, vagyis a gépjárművet ténylegesen használó személy köteles (1959. évi IV. törvény 198. §; Legfelsőbb Bíróság 2/2006. PJE határozat).
2. Vélelem szól amellett, hogy a gépjárművet a parkoláskor az üzembentartó használta, ez a vélelem azonban megdönthető [1999. évi LXXXIV. tv. 2. § 9. pont, 19. § (1) bek.].

A felperes módosított kereseti kérelmében az alperest 1 239 120 Ft tőke és ennek 2002. június 5-étől a kifizetés napjáig járó, a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott kamatai, valamint a perköltség megfizetésére kérte kötelezni. Állította, hogy az alperes tulajdonában álló gépjárművek bérlői 1999. december 14-e és 2003. július 17-e közötti időszakban 428 esetben a parkolási díj megfizetése nélkül parkoltak a felperes által üzemeltetett fizető várakozóhelyeken.
Keresete jogalapjaként a 38/1993. (XII. 27.) Főv. Kgy. rendelet VI. és VII. fejezetében foglaltakat jelölte meg. Hivatkozott továbbá az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 99. §-ára, valamint 112. §-ának (2) bekezdésére, amely rendelkezésekből következően - álláspontja szerint - a tulajdonosi felelősség alapján az alperes tartozik megtéríteni a gépjárművek bérlői által ki nem fizetett parkolási díjakat. Kereseti tényállítása bizonyítékául csatolta a számítógépes rendszeréből lehívott eseménylistát és az egyes parkolási eseményekről felvett adatokat, amelyek - a számítógépes rendszer zártsága folytán - álláspontja szerint, alkalmas okirati bizonyítékok az érvényes parkolójegy nélküli várakozás igazolására.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Vitatta a kereset jogalapját. Álláspontja szerint a gépkocsi tulajdonosa nem tehető felelőssé a gépkocsi használója, bérlője által igénybe vett parkolások díjának megfizetéséért. Az csak a felperessel szerződéses viszonyban álló, a parkolási szolgáltatást igénybe vevő személytől követelhető. Másodlagosan hivatkozott arra: a felperes nem bizonyította, hogy az általa üzemeltetett parkolóhelyeket az alperes tulajdonában álló gépkocsik bérlői valóban igénybe vették-e az adott időpontokban és helyszíneken. A felperes számítógépes nyilvántartásában szereplő adatokat nem tartotta elegendő bizonyítéknak. Álláspontja szerint azok csupán a fél egyéni nyilatkozatának tekintendők, mivel a felperes alkalmazásában álló személyek észlelésén alapulnak.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította és a felperest kötelezte az alperes részére 15 napon belül 70 000 Ft perköltség megfizetésére.
Döntésének indoka szerint a 38/1993. (XII. 27.) Főv. Kgy. rendelet 28. §-a értelmében a várakozási díj a várakozás megkezdésekor fizetendő. Ha a várakozási díjat a várakozás megkezdése előtt nem fizették ki, vagy a várakozási díjat a várakozás megkezdésekor kifizették ugyan, azonban a kifizetett várakozási időt túllépték, a rendeletben meghatározott díjkülönbözetet utólag meg kell fizetni. Mindkét esetben pótdíjat is kell fizetni.
Az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdése alapján a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az alperes tulajdonában álló gépkocsik a keresetben foglalt időpontokban és helyszíneken parkolási díj megfizetése nélkül várakoztak, ezért a hivatkozott rendelet értelmében fennáll a várakozási és pótdíjfizetési kötelezettség.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint - elfogadva az alperesi védekezést - a felperes által csatolt, számítógépéből lehívott adatok csupán a fél állításának tekintendők, amelyeket az alperes vitat.
Az ítélet ellen a felperes részéről benyújtott fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest kötelezte az alperes részére 35 000 Ft másodfokú perköltség 15 nap alatt történő megfizetésére.
Döntésének indokai szerint az elsőfokú bíróság a tényállást a jogvita eldöntéséhez szükséges mértékben feltárta, és abból jogszabálysértés nélkül vont le jogi következtetést. A másodfokú bíróság azonban nem fogadta el az elsőfokú ítélet jogi álláspontját az adatlapok bizonyító erejének hiányát illetően. Megítélése szerint a perbeli, ún. esemény-adatlapok a bizonyítékok köréből, a Pp. 3. § (5) bekezdésére is figyelemmel, nem rekeszthetők ki. Helytállónak találta azt a felperesi fellebbezési érvelést, hogy a felperes által üzemeltetett rendszer az önkormányzati rendeletben előírt jogszabályi követelményeknek mindenben megfelelt. A parkolóőrök a kézi számítógép adatbázisába csak a gépkocsi fizikai jelenlétében képesek a különböző azonosító adatok betáplálására. A rögzített adatok központi számítógépes rendszerbe kerülnek; az ide bevitt adatok azonossága ellenőrizhető és ezek utólag sem változtathatók meg. Ha a parkolóhelyet igénybe vevő személy a helyszínen kinyomtatott és a gépkocsi szélvédőjére helyezett bizonylaton feltüntetett adatokat, vagy az érvényes parkolójegy hiányát vitatja, panasszal élhet, ennek eredményét a parkolási adatlapon fel kell tüntetni. A központi adatbankban tárolt adatok alapján kinyomtatott adatlapok mindezekre tekintettel a polgári perben bizonyítékként felhasználhatóak, tartalmukat az ellenkező bizonyításáig valónak kell elfogadni. Az adatlapok, mint okirati bizonyítékok, fényképek, vagy tanúvallomások nélkül is alkalmasak annak bizonyítására, hogy a gépkocsi a megjelölt helyen és időben érvényes parkolójegy nélkül várakozott.
Annak ellenére, hogy a másodfokú bíróság a parkolási események megtörténtét a becsatolt adatlapokkal megfelelően bizonyítottnak találta, úgy ítélte meg, hogy a parkolási díjak az adott esetben az alperessel szemben nem érvényesíthetők.
Kifejtette, hogy a parkolás a közterület közlekedési célú használata. A parkolási díj akkor válik esedékessé, amikor a gépkocsi a várakozási helyen megáll. A parkolási díjat a helyszínen, a parkolóhelyet ténylegesen igénybe vevő személy fizeti meg, aki nem feltétlenül azonos a gépkocsi tulajdonosával, vagy üzembentartójával. Ha a tényleges használó a parkolás során felmerülő díjat nem, vagy csak részben fizeti meg, a felperestől nem várható el, hogy a szabálytalanul várakozó gépkocsivezetőt bevárja, de az sem, hogy utólagos nyomozással állapítsa meg, ki volt az, aki elmulasztotta a parkolási díj megfizetését. Ilyenkor csak a gépkocsi tulajdonosával, vagy bejegyzett üzembentartójával szemben tud fellépni. Üzembentartó a jármű forgalomban tarthatóságát igazoló okmányban feltüntetett személy. Ha ez a tulajdonostól eltérő személyt nem jelöl meg, a tulajdonost kell üzembentartónak tekinteni [1999. évi LXXXIV. törvény 2. § 9. pont, 13. § (1) bekezdése]. Ez vonatkozik arra az esetre is, ha a tulajdonos úgy engedi át a jármű használatát másnak, hogy az üzembentartó személyében bekövetkezett változás a nyilvántartáson átvezetésre nem kerül. Ha a tényleges használó a parkolás során felmerülő díjat nem fizeti meg, erre a gépjármű forgalomban tarthatóságát igazoló okmányban feltüntetett üzembentartó köteles, a gépkocsi-használat üzembentartói minőségéből eredő vélelme folytán.
E használatra vonatkozó vélelmet azonban az alperes megdöntötte; a becsatolt bérleti szerződésekkel hitelt érdemlő módon bizonyította azt, hogy a parkolási esemény idején a gépkocsit nem maga használta. Felperes ezért igényét közvetlenül a használati jogviszony alanyával szemben érvényesítheti, minthogy ez - a fellebbezési állításával ellentétben - nem minősül jogosulatlan adatfelhasználásnak.
Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a perbeli kötelmi jellegű követelés nem vonható a dologgal járó terhek körébe, így a tulajdonos parkolásidíj-fizetési kötelezettsége a Ptk. 99. §-ából, de a 112. § (1) bekezdéséből sem vezethető le. Mindezekre tekintettel az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján, az indokolás részbeni megváltoztatásával hagyta helyben.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Állította, hogy a jogerős ítélet jogszabálysértő, ezért annak megváltoztatását és a kereseti kérelmének megfelelő, a jogszabályokkal összhangban álló új határozat meghozatalát, valamint az alperes perköltségben marasztalását kérte. A jogerős ítélet jogszabálysértését abban jelölte meg, hogy a bíróság helytelenül értelmezte a Ptk. 99. §-át, illetve 112. §-ának (1) bekezdését, az 1999. évi LXXXIV. törvény 33. § (1) bekezdésének b) pontját és 2. §-ának 9. pontját, valamint az 1988. évi I. törvény 15. §-ának (3) bekezdését.
Felülvizsgálati kérelme indokaként hivatkozott arra, hogy az 1988. évi I. törvény 15. § (3) bekezdése szerint közút területén, vagy a közút területén kívüli közterületen létesített, illetőleg kijelölt várakozóhelyen a közút kezelője díj és pótdíj szedését rendelheti el. A törvény felhatalmazása alapján alkotott, a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 21.) MT rendelet 25. § (1) bekezdése értelmében a járművek jogszerű használatáért, valamint az üzem-, forgalombiztonsági és környezetvédelmi követelményeknek megfelelő műszaki állapotáért az üzembentartó a felelős.
A közterület közlekedési célú használatára az alperes tulajdonában álló, általa üzemben tartott gépkocsival került sor, ezért a díj (pótdíj) megfizetésére a felperesi szolgáltatás igénybevételével létrejött jogviszonyban a tényleges használó köteles, de a ki nem fizetett díjért az üzembentartó felel.
A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Kknyt.) 2. § 9. pontja értelmében a gépjármű üzembentartója a jármű tulajdonosa, illetve akit a jármű jogszerű üzemeltetésére szerződés, vagy más hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján a járműnyilvántartásba bejegyeztek. A 33. § (1) bekezdés b) pontja előírja, hogy a jármű tulajdonosa az üzembentartó személyének, valamint a járműokmányokban megjelölt adatoknak a változását a módosításra okot adó körülmény bekövetkezésétől számított 15 napon belül köteles bejelenteni a bejegyzésre jogosult hatóságnál. E jogszabályhelyek együttes értelmezése alapján - álláspontja szerint - nyilvánvaló, hogy amennyiben a jármű forgalomban tarthatóságát igazoló okmány a tulajdonostól eltérő más személyt nem jelöl, a gépjármű tulajdonosa az üzembentartó. Így a közterület közlekedési célú használatával felmerülő díjfizetési kötelezettség a tulajdonost, illetve a BM gépjármű- nyilvántartásba bejegyzett üzembentartót terheli. Az alperes az eljárás során nem vitatta, hogy a gépkocsi használója a járműnyilvántartásba nem került bejegyzésre. Mindezekből következően, ha a tulajdonos a jármű használatát úgy engedi át másnak, hogy az üzembentartó személyében bekövetkezett változás a nyilvántartáson nem kerül átvezetésre, a tényleges használó által meg nem fizetett parkolási díjat és pótdíjat a tulajdonosnak kell megfizetnie.
A Kknyt. 2. § 9. pontja pontosan meghatározza az üzembentartó fogalmát. Eszerint üzembentartó a tulajdonos, illetve akit a jármű üzemeltetésére szerződés, vagy más hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján a járműnyilvántartásba bejegyeztek. Miután a bérlők a járműnyilvántartásba bejegyzésre nem kerültek, az alperes üzembentartói minősége nem vélelem, hanem közhiteles nyilvántartás adataival igazolt tény. Az alperes és a bérlők között létrejött jogviszonynak a felperesre nincs joghatása, az reá nézve kötelezettséget nem keletkeztet.
Kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság az EBH2004. 1028. szám alatt közzétett elvi határozatával azonosan állapítsa meg: a jogszabály rendelkezésén alapuló teherviselési kötelezettségek körében az alperes köteles a pótdíj megfizetésére.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A jelen eljárásra alkalmazandó Pp. 270. § (1) bekezdése szerint a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól a (2) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetében lehet kérni. A (2) bekezdés szerint a felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő, ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság az ügyben felmerült jogkérdésben - a személygépkocsit bérlő által ki nem fizetett parkolási díjért (pótdíjért) a gépjármű üzembentartóját terhelő felelősség kérdésének megítélésében - el kívánt térni a Legfelsőbb Bíróság másik ítélkező tanácsának az EBH2004. 1028. számú elvi határozatában kifejtett álláspontjától, ezért e tárgyban jogegységi eljárást kezdeményezett, és a jogegységi határozat meghozataláig az eljárást felfüggesztette.
A Legfelsőbb Bíróság 2/2006. PJE határozata úgy foglalt állást, hogy a parkolási díj, valamint pótdíj kötelmi pénzkövetelés, amelynek megfizetésére a parkolási szolgáltatást igénybe vevő szerződő fél, vagyis a gépjárművet ténylegesen használó személy köteles. Az üzembentartói minőség magában foglalja a gépjármű tényleges használatát is, ezért vélelem szól amellett, hogy a gépjárművet a parkoláskor az üzembentartó használta. Az üzembentartó ezt a vélelmet csak azzal tudja megdönteni, ha - a gépjárművet ténylegesen használó személy és a használat jogcímének a megjelölésével - kétséget kizáró módon bizonyítja, hogy a gépjárművet a parkolási szolgáltatás igénybevételekor nem ő használta.
Amennyiben jogszabály (pl. önkormányzati rendelet) a helyszínen meg nem fizetett parkolási díj (pótdíj) miatt a gépjármű tulajdonosának (üzembentartójának) felelősségét állapítja meg, a gépjármű tulajdonosa (üzembentartója) a felelősség alól nem mentheti ki magát azzal, hogy a járművet a parkolási szolgáltatás igénybevételekor nem ő használta.
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 25. § c) pontja értelmében a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozata a bíróságokra kötelező. E rendelkezésre is figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaptalannak találta az alábbi indokok miatt.
A jogerős ítélet helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, hogy a meg nem fizetett parkolási díj kötelmi jellegű pénzkövetelés, amely nem tekinthető a Ptk. 99. §-ában szabályozott, a járművel, mint dologgal szükségképpen együtt járó tehernek. Amint azt a 2/2006. PJE határozat kifejti, dologgal járó tehernek csak azok a kötelezettségek tekinthetők, amelyek magával a dolog tulajdonjogával járnak együtt (pl. a gépjárműadó). A kötelmi jogi kötelezettségvállalásból származó igény nem vonható a dologgal járó teher fogalmi körébe. Ezért a gépjármű tényleges használója által meg nem fizetett parkolási díj (pótdíj) megfizetése a gépjármű tulajdonosától, önmagában a tulajdonjogára hivatkozással, a Ptk. 99. §-a alapján nem követelhető.
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 21.) MT rendeletet a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Ktv.) végrehajtásaként bocsátották ki [Ktv. 19. § (1) bekezdése]. E törvényi felhatalmazás által megszabott keretre tekintettel az MT rendelet személyi hatálya [1. § (1) bekezdés] csak a rendeletben meghatározott közúti közlekedési szolgáltatást végzőkre, illetve csak az ilyen szolgáltatást végző közúti járművek üzembentartóira terjed ki. Az MT rendelet 25. § (1) bekezdésében foglalt - a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott - felelősségi szabály nem értelmezhető akként, hogy minden közúti gépjármű üzembentartójára nézve és a gépjármű bármilyen használata esetére állapítana meg üzembentartói felelősséget. Ez tehát nem tekinthető olyan jogszabályhelynek, amely a gépjármű tényleges használójának a személyére tekintet nélkül megalapozná az üzembentartó (tulajdonos) felelősségét a meg nem fizetett parkolási díjért (pótdíjért). Minderre az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében helytállóan hivatkozott.
A parkolás tényével keletkező szerződéses jogviszonyban, a Ptk. 198. §-ának (1) bekezdéséből is következően, a parkolási díj, mint szerződéses ellenszolgáltatás megfizetésére a helyszínen, a szerződő fél, vagyis a parkolási szolgáltatást ténylegesen igénybe vevő személy köteles, és ugyancsak ő tartozik utóbb is felelősséggel a meg nem fizetett parkolási díj, pótdíj megfizetéséért. Mivel az üzembentartói minőség magában foglalja a gépjármű tényleges használatát is, vélelem szól amellett, hogy a gépjárművet a parkoláskor ténylegesen az üzembentartó használta, vagyis ő a szolgáltatást igénybe vevő szerződő fél. A Kknyt. 19. §-ának (1) bekezdése is abból a vélelemből indul ki, hogy a gépjármű tényleges használója tipikusan az üzembentartó (tulajdonos), amikor lehetővé teszi a parkolási szolgáltatást nyújtó társaságok számára, hogy a parkolási díj meg nem fizetése esetén a díj és pótdíj behajtása érdekében igényelhessék a jármű tulajdonosára (üzembentartójára) vonatkozó, ott megjelölt adatokat [19. § (1) bekezdés n) pont]. Ez a rendelkezés nem felelősséget megalapozó, hanem csak az igényérvényesítést megkönnyítő eljárásjogi rendelkezés abban a tipikus esetben, amikor a tényleges használó és az üzembentartó (tulajdonos) személye egybe esik. A parkoló üzemeltetője a nyilvántartásból megismert adatok alapján tehát közvetlenül a gépjármű üzembentartójával (tulajdonosával) szemben érvényesítheti a meg nem fizetett parkolási díj, pótdíj megfizetése iránti igényét.
Az a vélelem azonban, hogy a parkolási szolgáltatást igénybe vevő szerződő fél az üzembentartó, megdönthető. A vélelem sikeres megdöntéséhez az üzembentartónak (tulajdonosnak) a gépjárművet ténylegesen használó személy és a használat jogcímének megjelölésével kétséget kizáró módon (Pl. a bérleti szerződéssel, vagy a tényleges használó elismerő nyilatkozatával) kell bizonyítania azt, hogy a parkolásidíj-fizetési kötelezettség elmulasztásakor a gépjárművet nem ő használta.
A jogerős ítélet helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy alperes a becsatolt gépkocsi bérleti szerződésekkel kétséget kizáró módon bizonyította: a kereset szerinti parkolási időpontokban a gépkocsikat nem ő, hanem a bérleti szerződésekben megjelölt személyek használták. Így az adott esetben az üzembentartó alperes sikeresen megdöntötte azt a vélelmet, hogy a parkoláskor a gépjárművet ő használta.
A felperes által hivatkozott, a perbeli időszakban hatályos 38/1993. (XII. 27.) Főv. Kgy. rendelet nem tartalmazott olyan rendelkezést, amely jogalapot teremtene arra, hogy az alperest, mint tulajdonost és üzembentartót a bíróság közvetlenül kötelezze a helyszínen meg nem fizetett parkolási díj és pótdíj megfizetésére.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, ezért a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv. XI. 30.131/2006. sz.)