A két eltiltást egybe fogják számolni, vagyis készülhetsz az utánképzésre - külön 150 ezer forint körüli költséget okoz majd.
Az utánképzést úgy célszerű elvégezni, hogy mire az eltiltás lejár addigra a képzés is meglegyen.
misi73
Nemigen fogják a jogosítványt idejekorán visszaadni, valamint ne vezess mert visszaesőként "vastagon" fog a ceruzájuk, akár 300 ezer forint összegű büntetésig is elmehetnek.
Érdekelne,hogy ittas járművezetés vétsége miatt a helyszínen elvették a jogsimat.Kérdés:visszakérhetem-e a jogsit a jogerős itéletig???és hogy minek minősül,ha addig elkapnak,hogy vezetek.Köszi S.O.S
Nekem a jogosítványomat egyszer 5 hónapra vették el utána pedig 4 hónapra!("B" kategóriával rendelkezem csak)Ez a kettő eljárás viszont egymást követte!Mindkettőnél egy nagy cm-ös robogót vezettem rendszám és megfelelő jogosítvány kategória hiánya mellett!Azt tudom hogy ha 6 hónapra eltiltanak akkor jogosítvány után képzésben kell részt vennem! Az lenne a kérdésem hogy ezt külön-külön számolják vagy pedig akár ha összeadva is meghaladja a 6 hónapot akkor is után képzésben kell részt vennem!(őszintén szólva még az ügyet tárgyaló bíró sem tudta megmondani, mivel az egyiknél tárgyalást kértem)
Javaslom ísmételd meg a kérdésedet a "büntetőjog" rovat "ittas vezetés" c. topicba, dr. Bán Ádám - szakértő ott jobban felfigyelhet rá. (Addig is olvasgasd hívatkozott a topicot.)
Nekem 4 hete vették el a jogosítványom ittas vezetés miatt.Először egy kézi szondával vizsgáltak,majd egy nagyobb géppel ami egy papírt nyomtatott és alá is írtam elismerve azt.A papíron 0.42 volt a légalkohol szintem.Amit nem értek,h miért vittek el vizelet és vérvizsgálatra? A másik kérdésem az lenne,h milyen büntetésre számíthatok(mi a leg gyakoribb) a véralkohol szintem 0,74 ezrelék volt(korábban nem volt ilyen esetem).Viszont gyorshajtásom volt ez beleszámít a büntetésbe??
Amikor megérkezik a büntetés érdemes e levelet írni a rendőrségnek a büntetés enyhítése érdekében(persze csak ha túl magas)nekem a jogosítvány a fontosabb,h minnél előbb visszakerüljön a munkám miatt..a büntetés időtartamát is szokták enyhíteni ilyen esetben??
Érvényes vezetői engedély nélkül ne vezess mert a helyszini bírság jan. 1-től 300.000 Ft-ig terjedhet. (Arról meg külön ne is beszéljünk, ha jogsi nélküli időszakban közlekedési eseményed lenne, a biztosító még a gatyádat is elszedni...)
A csak 1 évre történt elvétel már önmagában kedvezőnek mondható, mert általában 2 év elteltével vizsgálják felül a "B" kat. vezetői engedélyt. (A kérdésben a pszichiáteri szakvélemény dönt, az orvosszakértői bizottság csak annak alapján engedélyezhet.)
Epilepszia betegségből nem lehet kigyógyulni, legfeljebb a megfelelő gyógyszerezés mellett tűnet- és panaszmentes életet lehet élni, dolgozni, vezetni stb.
Epilepszia betegnek a jogosítványt most már csak 3 évre adják meg, vagyis gyakrabban kell a jogosítványt érvényesítetni.
A kérdésben a háziorvos nem dönthet (nem is veszti magára a beteggel szembeni felelősséget).
Külön: a továbbiakban fokozott figyelem a melegfronti hatásokra mert fokozottan okozhat fejfájást, szédülést, mit ne mondjak ujabb rosszullétet. (Mindig legyen a kistáskában egy Aspirin vagy Algopyrin.)
2010. októberében utcán elvesztettem az eszméletemet. 1 hétig vizsgáltak a kórházban, minden leletem (MR, CT, EEG ...) negatív, mégis orvosilag alkalmatlannak nyilvánítottak a gépjármű vezetésre. 1 évre bevonták a jogosítványomat. Amennyiben tünetmentes leszek, visszakapom. Kérdésem: ez valóban helyes eljárás volt-e a doktorok részéről? (A kimerültség nem elfogadott magyarázat náluk!) Ha igen, van mód az időintervallum csökkentésére? Köszönettel, T.J.
Mindenképpen érdemes megpróbálni fellebbezni. Minden lehetőséget ki kell használni. Nagyon sok mindent leírt, ami miatt akár kedvezően is dönthetnek az önök számára. A fellebbezésbe is írja bele, hogy a férje az egyedüli családfenntartó, és azt is, hogy még soha nem okozott közúti balesetet, és az önök pénzügyi helyzetét is részletezze, hogy a férje a jogosítványa nélkül elvesztené az állását, és önök jövedelem nélkül maradnának a gyest leszámítva. Az, hogy személyi sérülés nem történt szintén pozitív az önök számára. De minden esetre ebből nagyobb probléma is lehetett volna, gondolom mivel a férje sokat vezet, lehet, hogy fáradt volt. Ennek ellenére javaslom, hogy legközelebb csak kipihenten üljön volánhoz, mert egy ilyen eset rossz esetben más ember életébe is kerülhetett volna. A fellebbezést pedig mindenképpen tegyék meg. Remélem szerencsés kimenetele lesz az ügynek.
Férjem október 4-én közúti balesetett okozott. Elaludt a volánnál. Személyi sérülés nem történt. A határozatot ma kaptuk meg, melyben a pénzbírságon túl a jogosítványát is elveszik 2 hónapra. Szeretnénk megfellebbezni, mert a munkájához nélkülözhetetlen a jogosítvány. Kereskedelmi képviselő, minden nap járja az utakat. Én két gyerekkel vagyok itthon gyeden. Nem engedhetjük meg, hogy az állását elveszítse. Kérdésem az lenne, hogy kérheti-e, hogy a vezetői engedélyét bizonyos indokok miatt ne vegyék el. Amennyiben igen, kérem segítsenek mik ezek az indokok! Még soha nem okozott balesetet, sőt szabálysértési eljárás sem folyt ellene. Ráadásul, a határozat írja, hogy elaludt s a csattanásra ébredt, miközben, Ő nem figyelt oda, elbambult csak. Nem is értjük miért ez került a jegyzőkönyvbe.
Mielőbbi segítségüket nagyon köszönöm! Török-Nagy Anett
Kedves Ildi! Nem ismerjük itt a román jogot, de a román KRESZ nem nagyon térhet el a magyartól. Eszerint a magyar KRESZ szerint is vétkezett az édesapja-már ahogy a leírtakból megállapítható- és itthon is elmarasztalnák. A büntetés viszont biztosan nem lenne ennyi Magyarországon. Gondolom az ügyvédje ismeri a román jogot. Hagyatkozzanak az ő véleményére. Viszont ha ez az összeg nem büntetés, hanem kártérítés, akkor azt az édesapja munkáltatójának kell megfizetnie.
Édesapámnak tavaly volt autóbalesete Romániában, Ő egy 40 tonnás megrakott autót vezetett (hivatásos sofőr), amikor hirtelen bevágott elé valaki, az az előtt levő autó pedig fékezett, ennek hatására a középen levő autóban utazó 2 utas súlyosan megsérült, mivel édesapám nem tudott a megrakott autóval "kellő időben" megállni. Ott azonnal elvették a jogosítványát, amit azóta sem kapott vissza. Nemrég volt egy tárgyalása Romániában, ahol a szemtanúk elmondása alapján őt tartják bűnösnek, édesapám jogászának prognózisa: 8-9 millió Ft bírság és valószínűleg felfüggesztett is, de talán visszakapja a jogosítványát, amit állítólag jogtalanul vettek el.
Sajnos ennél több információval nem rendelkezem, annak részlezésébe nem mennék bele, hogy mennyire lehetelen lefékezni egy megrakott autót etc.. Azt szeretném csak tudni mit lehet tenni ilyen esetben, hogy ne legyen (ekkora) a bírság? Mennyire tekinthető ez az egész jogilag elfogadhatónak? Bármely információ sokat segíteni.
Zárójelben írom mert csak agyalom a témát: ha esetleg a lábaddal van baj a pedálozásnál az a gk. kézi vezetésre történő átalakításával könnyen áthidalható probléma. (Jobb láb ill. bal láb, netán mindkettő, megfelelő segédberendezés beszerelhető a kocsiba - az ekként történő vezetés megtanulható, aztán vissza az OOSZI-hoz az autót és a vezetési tudást bemutatni.) Legjobb egy automata sebeségváltós kocsira szert tenni és nem okvetlenül újat...
Köszönöm. Elég nagy a bizonytalanság, bizonyos vélemények szerint meg kell kapnom a háziorvos 1 fokú határozatát, (amit szakorvosi jelzés miatt készít) aztán őt értesítenem, hogy nem állok alá, ezzel egyidejűleg kérni a területileg illetékes orvosszakértői intézetet hogy vizsgálja felül.
Egyenlőre ügyvédre gondolok,...hátha. És újabb vizsgálatra. Meg bíróságra is, esetleg. Nem világos a menetrend, kicsit sem.
A megyei OOSZI határozata ellen legfeljebb 30 napon belül van mód fellebbezni, a határozatban le van írva hová kell azt küldeni. (Ha esetleg elfeledték volna odagépelni telefonon kérdezd meg.)
Nem biztos hogy a jogsít bevonják, csak éppen nem vezethetsz... (Ha megteszed és a rendőr elkap 150e Ft is lehet a büntetés., a biztosító is nagyon rád szálhat az érvényes vezetői engedély hiánya miatt egy esetleges karambolnál.)
A háziorvost hivatalból értesítik az alkalmatlanságodról - nehogy információ hiányában esetleg "pecsételjen" további alkalmasságot.
Külön: azért nem tudom hová a fellebbezés mert lehet a megyei szintű II. fok, de lehet a regionális Orvosszakértői Igazgatóság, vagy pedig az Országos (= Bp.-i) Igazgatóság.
Kérem tájékoztatásuk, hogy az első fokon orvosi alkalmatlanság (betegség) miatt soron kívüli - nem lejáró - jogosítvány bevonása ellen milyen jogorvoslati lehetőség van, a fellebbezést kihez kell eljuttani?
A háziorvostól kell-e kapni ezzek kapcsolatos írásbeli határozatot, vagy csak az okmányiroda értesít?
2010.május 8-án lemeszelt a rendőr segédmotorral de sajna jogositvány nélkül / nincs még jogsim/. 10 hónapra eltiltottak a vezetéstől és 65000 ft birság. Az lenne a kérdésem, hogy nekem is kell utánképzésre mennem vagy ha lejár az eltiltás mehetek autóvezető tanfolyamra?Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: samuka80
Pénz ellenében bármikor lehet autókázni. Az autót nem a jogosítány hajtja, ezzel élnek is sokan. Ha elkapják, a jogsit bevonni nem tudják: pénzbüntetés. Jó kis logikus szabályok, újfent...
ittas vezetés miatt örökre bevonták a jogosítványt. Akkor az ügyvéd azt mondta, hogy 10 év múlva újra lehet vizsgázni. Hallottam már olyanról is, akit szintén örökre eltiltottak, és 5 év után újravizsgázhatott. Szeretném megkérdezni, hogy mi az érvényes jogszabály. Segítségét köszönöm!
Hát tényleg nem jo ötlet Mona.Nekem télen nyulták be külföldön a jogsim,hazajöttem kértem ujat.Minden hapy volt,töbször volt közuti ellenörzésem is.A járőr lekérdezett a központbol,mindig negativ voltam.Ma van egy idézésem hamis közokirat készitése.... stb.Valoszinü hazajött a jogsim.Nyakig ülök a sz..ba.Hála istennek a halálbüntetést már eltörölték.Akár hol érdeklődök sehol se mondanak semmi biztatot.
A jogosítvány hiánya a munkába járásnál lehet leginkább fájó., a nyaralás sok másoknál is elmarad - vagy legfeljebb nem te vezetsz ez idő alatt.
Nem tudom kinél hogy, de külföldön vagy nagyon betartja az ember a szabályokat, vagy "elengedi" magát - úgysem történik vele érdemleges hatósági esemény...
Akkor nincs más mint 3+1 hónap várakozás míg visszakapod a jogosítványodat, feltéve ha a románok nem ülnek rá egy kicsit a visszaküldésnek...
A jogsi "elvesztése" valóban nem volt jó ötlet részemről.
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.