ases
#
e-mail
2010.09.02. 13:35
Kedves fórumozók!
Régebben kértem segítséget egy eladott gk. miatt amit a vevő nem írt a nevére és 3 éven belül 1,5 millió parkolási bírságot gyűjtött a megvásárolt autóra…5 bírósági pert megnyertem…de ma a 6. következett ahol a bíró nem nekem adott igazatt…nem érdekelte az eredeti adás-vételi szerződés…nem vette figyelembe hogy 15 napon belül bejelentettem az okmányirodában,ahol lepecsételték…nem számított a két tanú vallomása aki igazolta a átadás-átvételt…nem érdekelte az okmányiróda igazolása…nem érdekelte hogy ugyan ilyen parkolási pereket már megnyertem a mostani parkolási társaság ellen…nem érdekelte hogy a vevő az V.Kerületben lakott és az összes szabálysértés ott történt a lakhelye körül 300 méteres körzetben…érthetetlen számomra hogy lehetséges az , hogy egy bizonyos autó eladásából bekövetkező perek ítélete különböző legyen..
A tisztelt bíró úr az ítéletét azzal indokolta,hogy akinek a nevén van az autó BM nyilvántartás szerint az felelős a kihágásokért…ez egy vicc…még jó hogy a vevőm nem rabolt vele bankot mert már börtönben lennék?? naneee
Kérésem arra irányulna hogy hány megnyert per után jelenhetném fel valamilyen okból ezt a parkolási társaságot…továbbá a vevő aki már amerikában röhög rajtam…hogy tudnám beperelni és milyen költségek merülhetnek fel…egyáltalán lenne e értelme belevágni…
Köszönettel:ases
websas
#
e-mail
2010.08.31. 08:54
Kedves kordati!
A „kibicnek“ semmisem drága, de én úgy tudom jogszabály változás miatt a „mikulás“ csomag ablaktörlő alá helyezése nem számít „kézbesítésnek“
ebből következően vitatható az összes határidő + a kapcsolódó összes további költségek.
websas
kordati
#
e-mail
2010.08.31. 01:41
Sehol senki?
Azért figyeljetek, ezzel is lehúzhatnak nem kevés pénzzel!
Ati
kordati
#
e-mail
2010.08.28. 23:34
Sziasztok!
13 hónapja parkolójegy nélkül parkoltam. Mikuláscsomagot nem, de két hét múlva egy felszólítást kaptam, hogy fizessek 13 ezer forintot. Mivel mikuláscsomagom nem volt, írtam méltányossági kérelmet, hogy csak azt az összeget kelljen fizetnem, ami a mikuláscsomagra kellett volna. Nem érkezett válasz, így két hónap múlva újabb levelet írtam. Végül négy hónappal a méltányossági kérelem elküldése után érkezett egy levél, amiben a kérelmet elutasították, és a 13 ezer forint helyett már 25 ezret követeltek, mondván, hogy nem fizettem 60 napon belül. Ez így igaz is, csakhogy a válaszukat vártam, ezért nem fizettem. Nem éreztem (és a mai napig sem érzem) jogosnak, hogy ők négy hónap múlva válaszolnak, és közben a büntetés a duplája legyen, így csak az eredetileg követelt 13 ezret fizettem be. Nem jelentkeztek újra, így gondoltam, el van intézve az ügy. Most, a befizetés után 7 hónappal érkezett egy közjegyzőtől fizetési meghagyás, mindenféle plusz díjakkal terhelve (közjegyző illetéke, meg hasonlók), így most újabb 50 ezer forintot követelnek és bírósággal fenyegetnek.
Mit tegyek? Ha bíróságra kerül a dolog, milyen esélyeim vannak, hogy nekem adnak igazat?
Köszönöm,
Ati
NagyImreKároly
#
e-mail
2010.08.24. 11:13
Sziasztok!
A 12. kerületben parkoltam egy kétirányú utcában, ahol csak az egyik oldalon lehet szabályosan parkolni, ez pedig a páros oldal. A páratlan oldalon található egy posta, az előtt pedig egy „megállni tilos“ tábla.
A tábla utáni 200m-es szakaszon van egy üzemelő parkolóóra, és még egy tábla, én a két tábla között parkoltam, majd a közterület-fenntartó megbüntetett szabálytalan parkolásért!
Ez még is hogy lehetséges? Miért van ott a parkolóóra ha nem szabad parkolni? Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a másik oldalon is található egy ugyanilyen parkolóóra, alig 50m-re!
Írtunk e-mail-t a közterület-fenntartóknak, 3 nap alatt nem válaszoltak, majd a feleségem elment hozzájuk személyesen, annyit válaszoltak hogy tanulmányozza a KRESZ-t…
Végül rendőrségre vittük az ügyet, 5 perc alatt felmérte a rendőr a helyzetet, feljelentés megvolt, majd kivizsgálják az ügyet. :)
Ne felejtsétek, ha valami furcsa, akkor mindig álljatok ki az igazatokért!
N.I.K.
elem11
#
e-mail
2010.08.20. 11:26
Tisztelt Mindenki!
A centrum parkolóval kapcsolatban szeretnék segítséget kérni! A 11. kerületben parkoltam, egy olyan helyen, amely a kft szerint övezet, szerintem nem, amit -a büntetés helyén,idején készített- kb 15 fényképpel tudok igazolni. Azóta senki illetékest nem tudok elérni. Próbáltam kérni főnököt, vagy azt aki döntött az ügyünkben, és azt is, aki hozta a döntést(mely szerint kötelesek vagyunk befizetni a büntetést)… sem személyesen, sem telefonon nem sikerült beszélnem illetékessel. Bementem személyesen, az ott dolgozóval KÖZÖSEN néztük meg, a saját rendszerük mit mutat a helyszínnel kapcsolatban. Igen, nekem volt igazam. Erre a hölgy folytatta, amit előtte is mondott: „az ellenőrünk azt mondta, hogy…“ – Ezért én meg is kérdeztem, hogy „elnézést, de ön is láthatja“. Gondolhatják a választ! „az ellenőrünk…“ Ekkor eljöttünk, mert a párom, aki kismama, annyira felhúzta magát a szűklátókörűségen és az igazságtalanságon, hogy eredményre-vezetőbbnek láttam más fórumra vinni az ügyet(iw.., face…, RTL).
BÁRMILYEN segítséget nagyon köszönünk!
Kenderice
#
2010.08.04. 13:33
„…kialakított várakozási célú területek“-ről van szó a leírásban.
Nekem ebből az jön le, hogy ahol a KRESZ tiltja a várakozást, az nem lehet várakozási célú terület, ergo a centrumnak ahhoz semmi köze. Ott a közterület felügyelet/rendőrség büntethet.
A centrum akkor büntethet, ha kijelölt, fizetős helyen parkol valaki úgy, hogy nem fizet.
Gondolj bele: Ha várakoási tilalom alá eső helyen várakozol és van érvényes parkolójegyed, akkor legalizálod azzal az ott várakozást?
Ugye hogy nem…
Kenderice
indian5
#
e-mail
2010.08.04. 09:46
Szervusztok!
Lenne egy kérdésem.
Ugye jól tudom, hogy amennyiben olyan közterületen álltam meg ahol azt sem közúti jelzőtábla és sem útburkolatijel nem engedi akkor arra a Szabálysértési törvény vonatkozik.
Ugyanis… a 40§ (8) a szerint…
A hatályos 1/1975. (II.5) KPM-BM együttes rendelet, amely szabályozza a közúti közlekedést és azon belül is a megállás és a várakozás feltételeit.
A fenti jogszabály 40 §.(8) szerint
A járdán – részben vagy teljes terjedelemben – csak akkor szabad megállni, ha
- azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,
- a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,
- a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon
marad, és
- a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.
E közben a Centrum hivatkozik az alábbira…
A 30/2010. (VI.4.) Fővárosi Közgyűlési rendelet 1 § (1) bekezdése az alábbiakat tartalmazza.
„(1) A rendelet hatálya kiterjed Budapest főváros közigazgatási területén található helyi közutakon, a fővárosi és a kerületi önkormányzatok tulajdonában álló, közforgalom elől el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken kialakított várakozási célú területekre, kivéve a taxiállomásokat, amelyeken történő várakozás feltételeiről külön jogszabály rendelkezik.”
Nos ahol én parkoltam ott nem engedélyezte a járdán/közterületen parkolást sem jelzőtábla, sem útburkolatijel.
A Centrum tehát jogellenesen kér tőlem díjat és pótdíjat?
Szerintem igen.
Köszönettel,
indian5
yo6ojn
#
e-mail
2010.07.21. 16:40
Tisztel fórumozók !
Volna-e köztetek valaki akinek van júniusi büntető cédulája ( mikulás csomag )a Csengery utcából ?
Fontos volna a fogalmazása miatt , mert ezért 11 ezer huf-ot kellene befizetnem , ha nem tudom bebizonyítani hogy nekem van igazam .
Egy szép napon 17.15 -kor parkoltam le , nem fizettem parkolást , és kaptam egy mikulás csomagot ami tartalamzta az üres csekket és a levelet .
Többszöri átolvasás után úgy értelmeztem , hogy a hátramaradt időt , ami 18:00 , iil. + 2 órát kell kell kifizetni büntetésül .
Jött is a 11 ezer ft-os felszólítás…
Bementem ma a Dohány utcai céghez hogy kérdezzem meg hogy most mi van ? Mi ez ??
Azt mondták az ügyintézők , hogy rosszúl értettem meg , mert én az egész napi üzemeltetési időt + a 2 órát kellett volna büntetésül fefizessem .
Ha volna valaki akinek van büntetői cédulája jelezzen nekem itt ha lehet vagy a 06–30–45–73046-on .
Köszönöm !!
Az anyém sajnos nincs már meg , befizetéskor elintézettnek vettem az ügyet .
Andras_29
#
e-mail
2010.07.13. 18:38
A valasz az ugyvedtol:
Az osszeg azon reszet amit a kesedelem miatt igenyel a centrum ki kell fizetni de az adminisztracio dijat, ugyvedi koltseget nem kell mivel igazolatlan.
A befizeteskor ezt fel kell tuntetni az ugyszam melle.
Udv
Andras
Andras_29
#
e-mail
2010.07.12. 10:23
Tisztelt Forumozok,
A Centrum Parkolo Kft -tol kaptam meg 2010.02.08 -an egy 4400 Ft -os csekket amit befizettem 2010.02.15 -en.
En ugy tudom, hogy ez meg eppen idobeni befizetesnek minosul. Majd kaptam egy felszolitast 2010.03.29 -en, hogy nem fizettem be idoben a buntetesem. En elkuldtem a banki kivonat ezt a reszet az ugyfelszolgalat mail cimere de nem erkezett semmi valasz. En ezzel naivan elintezettnek vettem a dolgot de sajnos nem igy van mert ma 2010.07.12 -en kaptam egy ugyvedi koltseggel megterhelt szamlat ami mar 24.000 Ft -rol szol.
Kerdesek :
1, Be kell e fizetnem a 24000 Ft-ot ?
2, Nem kellett volna a cegnek az elkuldott levelemre valaszolnia ?
Udvozlettel
Andras
Marcsy34
#
e-mail
2010.07.09. 12:33
Sziasztok!
Még egy kérdésem lenne a büntetésemmel kapcsolatban,hátha tudja valaki a választ.
Ha 2008-ban adta be a bíróságra ellenem a keresetet a parkoló centrum Kft és ez egy 2004-es parkolási ügy akkor a bíróságnak nem kellett volna tudnia,hogy egy négy éve lejárt parkoló cédulát nem követelhetnek rajtam???
Vagy ez sem működik jól nálunk???
nandy
#
2010.07.06. 13:24
Marcsy:
Az a probléma, hogy ha már a végrehajtótól kapsz levelet, akkor szinte nulla esélyed van arra, hogy megúszd.
A végrehajtást minden esetben bírósági eljárás előzi meg, jellemzően fizetési meghagyást küldenek az adósnak, mely jogerőre emelkedik akkor, ha az adós nem mond ellent.
A bíróság az eljárás során nem vizsgálja automatikusan, hogy elévült-e a követelés végrehajtásához való jog, vagy sem. Arra mindig hivatkozni kell az adósnak – pl. az ellentmondással.
Ingatlanértékesítés jövedelmének és adójának kiszámítása: http://www.apeh.hu/…rok/ing_kalk
Marcsy34
#
e-mail
2010.07.06. 13:00
Kedves Fórumozók!
Esemény történt,mégpedig az,hogy elmentem a végrehajtó irodába befizetni a büntetésemet és még a végrehajtó is elismerte,hogy egy évnél régebbi parkoló cédulát nem követelhetnek rajtam,nemhogy 6 évnél régebbit.Ugyanakkor azt is elmondta,hogy mindezt bizonyítanom kell és nekem kell utánajárnom,hogy ez valóban így van-é.Körbetelefonáltam rájöttem,hogy se pénzem se ennyi időm sincs erre a dologra.Visszamentem,hogy befizessem és közölték,hogy ami a levélben szerepel 53.500 ft az nem jó összeg,mert nem jól számolt a program!!!!Most új program van és így már 60.880 Ft-ot kell befizetnem. Találtam egy cikket arról az irodáról ahová az én ügyem is tartozik,érdemes elolvasni. http://www.gondola.hu/cikkek/64721 Hát ez a mi kis országunk.
Marcsy34
#
e-mail
2010.07.05. 13:11
Sziasztok!
Nem tudom,hogy ki vagy kik szabják meg ezeket a szabálysértési összegeket,de tuti,hogy nem 85 ezer forintot keresnek egy hónapban.A 120000 egy mozgássérült helyre parkolásért egy „hangyányit“ irreálisnak tartom.Nagyon sok pénzért nagyon kevés szolgáltatást nyújtanak.Pl:egyszer Pesten a Budafoki úton parkoltam (szabályosan) és megtörték a kocsimat illetve egy másik alkalommal egy szép hosszú csíkot húztak az egyik oldalára.Kérdem én,hogy ha pénzt kérnek azért mert megállok az út mellett amiért egyébként már egyszer súlyadó formájában fizetek a használatáért akkor miért nem kamerázzák be ezeket a helyeket,hogy tudjam,hogy ki rongálta meg a kocsimat.Sokszor előfordult az is télen,hogy a leesett hótól nem lehetett parkolni és olykor kiállni sem lehetett a kocsival a reggelre leesett hó miatt,ha egy cég beszedi a pénzt valamiért akkor ő felel érte,hogy normálisan lehessen használni azt.Illetve számtalanszor fordult elő,hogy mentem orvoshoz vagy egyéb dolgaimat intézni és vettem jegyet 3 óra hosszára,de 1 óra alatt sikerült végeznem.Miért nem raknak ki olyan parkoló órákat hogy vissza tudjanak adni,ha nem voltál ott annyi időt vagy egy olyat,hogy ad egy szelvényt és amikor visszamész akkor az ott eltöltött időt fizeted ki.
A választ mindannyian tudjuk,mert lehúzás az egész legális formában.Valaki ezért nagyon nagy jutalékot kap,hogy ez így lehessen ebben az országban.
Remélem,hogy lesz egyszer egy olyan is aki ezért nagyon az asztalra fog csapni.
Üdv.
Marcsy34
#
e-mail
2010.07.05. 12:07
Sziasztok!
Nagyon gyorsan kellene egy info,ha tudna valaki segíteni annak nagyon örülnék.
Kaptam egy levelet egy bírósági végrehajtótól,miszerint 18 000 ft a büntetésem,de a végrehajtói díjakkal összesen 53500 ft-ot kell befizetnem.
Kérdeztem,hogy miért és állítólag 2004-ben!!!!! parkoltam az autómmal (amit 3 éve eladtam),mivel hogy a barátom is használta ezt az autót így még az is elképzelhető,hogy őt megbüntették vele valahol csak nem mondta meg.Tehát nem kizárt,hogy jogos a büntetés. A nagyobbik baj az,hogy nem kaptam felszólítást csak a bírósági végrehajtói levelet az 53500 ft.ról!
A még nagyobbik baj az,hogy van egy autó a nevemen amit én évekkel ezelőtt továbbadtam egy üzembe tartói szerződéssel és ennek az autónak a forgalmiját és a rendszámát kérik a nénitől.Ezt a levelet nem is én hanem a néni kapta.
Persze 10 napunk van reagálni és én a legrövidebb útnak azt látom,hogy befizetem annak ellenére,hogy nem tartom jogosnak.
Kérdésem az,hogy ha kifizetem,hogy ne foglalják le az autót amit nem is én használok akkor utána tudok visszakövetelni pénzt,ha nem volt jogos a büntetés???
Ja és a + hogy egy héten csak egyszer van ügyfélfogadás!
petyu
#
e-mail
2010.06.28. 15:44
Sziasztok
2010. március 25-én 18:57 perckor parkoltam a Bp., Vi.ker Paulay u.-ban. Kb. 5 percre szálltam ki a kocsiból, majd mire vissza mentem egy piros csomag várt. Mikor kinyitottam 120.000 Ft büntetés szerepelt benne. Nem igen hallottam ekkora büntetési összegről, levelet írtam a centrumnak és személyesen is bementem hozzájuk a Dohány utcába. Nagyon negatívan álltak és állnak mai napig is a dolgokhoz! Folyamatosan elküldenek és semmiféle kompromisszumra nem hajlandóak. Mint utóbb kiderült azért kaptam ezt az összeget mert mozgás korlátozott helyen álltam meg. Azonban tudni kell, hogy én csak részben álltam ezen a helyen, mivel az előttem parkoló gk. is ezen a helyen állt és eltakarta a felfestést. Ez jól látszik a fényképésznek nem mondható parkolóőr felvételein is. A képekről annyit, hogy elmosódottak és se dátum se más nincs rajtuk. A fazon valami táblát is lefényképezett, de mivel nem tud fényképezni, így nem látszik mi van, vagy volt a táblán. Persze ezeket a gyenge felvételeket is csak hosszabb huzavona után és a fogyasztóvédelem felé tett jelzésemet követően adták ki. Ami még szép a dologban, hogy ha 90 napon belül nem fizetek akkor a 120.000 Ft 20 szorosát kell befizetnem, na az viszont már 2.400.000 Ft. Nem sok ez egy kicsit? És nincs elírva, mindenhol ez szerepel!!!
Mondjátok meg, mit tegyek???? Köszönöm a segítséget mindenkitől!!
Üdv
x-men
#
e-mail
2010.06.17. 18:29
Tisztelt Forumozók
Kérédsem az lenne hogy az uj parkolási törvény limitálja a büntetések és potdijak kiszabható maximumát , kérdés az hogy ez visszamenöleg is hatályos lesz vagy csak rendelet érvénybe lépését követö esetekre ?
hegestiv
#
e-mail
2010.06.03. 20:35
Sziasztok.
Kenderice köszi a gyors reakciót, közben én is nézelődtem mely neked ad igazat, ugyan az összeget el írtam, nem 53 millió csak 53 ezer forint. Nekem ezért is meg kő keményen meg kell dolgozni, nem úgy mint egy két ügyvédi irodának, akik ilyen cégeket védenek, pedig ők is tisztában vannak a paragrafusokkal, és lehúzzák a gyanútlan honfitársaikat. Hiába születni tudni kell.
Még egyszer köszi Hegestiv
evike111
#
e-mail
2010.06.02. 15:39
Kedves Fórumozók!
Talán tudna valaki segíteni:
Bp. V. kerületben kaptam egy szabálysértési bírságot (kereszteződéstől 5m-en belül parkolt az autó) a Fővárosi Közterület-Felügyelettől, amit nem fizettem be (teljesen elfeledkeztünk róla…) Feljelentettek, rendőrségre került az ügy, a BRFK adatszolgáltatást kért tőlem, hogy ki vezette a gépjárművet. Beírtuk, hogy a sógorom (tényleg ő volt), rendben alá is írta az adatszolgáltatási lapocskát. Most gondoltam csak rá, hogy mivel a sógorom román állampolgár, ott is lakik, nem jártunk volna-e jobban, ha inkább magamra vállalom. Lesz így valamiféle többletköltsége? Majd küldik neki Romániába a fizetési felszólítást? Ott is behajtják rajta? Nagyon köszi.
Kenderice
#
2010.06.01. 13:39
Ha nem tudják igazolni, hogy 60 napon belül felszólítottak, akkor innentől ne foglalkozz vele. Az 53 millió forint meg egy kicsit sok mint büntetés. :D
Kenderice
hegestiv
#
e-mail
2010.05.31. 20:17
Sziasztok.
Kis segítséget kérnék, egy nap alatt három centrumos cédulát kaptam, egy azon parkolásért.
Ez jogos? hogy háromszor büntessenek meg? ráadásul, hat hónappal később közlik az ügyvédjükön keresztül. Ugyan hivatkoznak hogy hatvan napon belül küldtek fel szólítást, de igazolni ezt nem tudják.Érdekes az ügyvédi levelet azt mindig megkapjuk, lehet hogy hazudnak is? Ha tudok róla akkor korábban lépek, de mikor távoztam a helyszínről nem volt egy cédula sem rajta, most meg 53000.-ezer forintot követel a dr. Kézdi ügyvédi iroda.
Van valami kiút ebből,mivel mikor megálltam reggel fél hétkor,egy csőtörés miatt,nem láttam a parkoló órát mivel egy teherautó takarta. Ugyan ez nem kifogás, de mással is felhívhatnák az autós figyelmét.Előre is köszi ha valakinek van valami jó hozzászólása
üdv Hegestiv
nikike06
#
e-mail
2010.05.28. 22:19
Tisztetelt Fórumozok!
Tanácsot szeretenék kérni.
2010 .04.20 -án parkoltam Kertész utcában ahol mint minden rendes polgár vettem jegyet.
Elkezdtem bedobálni a pénzt de legnagyobb meglepetésemre nem ált meg a számláló 18.00 -nál hanem ment tovább. Este 19.00 tudtam bedobni aprót.
Kerestem az automatán valamilyen feliratot vagy utalást arra ,hogy meddig kell fizetni parkolási díjat, de ezt sehol nem találtam.
Szerencsére lefényképeztem az automatát.
Meg is kaptam rendre a fizetési felszólítást amit első körben megreklamáltam. Nagyából ugyanezt leírtam amit itt. Kaptam rá egy igen rövid választ ,hogy nem áll módukban elfogadni a reklamációmat a 24/2009(V.11) törvényre hivatkozva. Én beleolvastam ebbe a törvénybe és találtam egy ilyet:A várakozási övezeteknél elhelyezett jelzôtábla
alatti kiegészítô táblán a díjfizetési kötelezettség mellett
utalni kell a kötelezettség idôbeli hatályára és a megengedett
maximális várakozási idôtartamra.
A kérdésem az lenne, hogy jogosan követelik e rajtam a birság befizetését?
Köszönöm:)
Speedyke
#
e-mail
2010.05.27. 23:03
HZS07!!! Tisztelt fórumozók… Ez a tag HZS07 nem igazán írt valós dolgot… A kéziketyere amivel fotót csinálja az ellenőr az gps kórdinátákat ír a képekre tehát nem lehet meghazudtolni :D És a 2008 AS TÖRV módosítás értelméb
Speedyke
#
e-mail
2010.05.27. 21:44
Tisztelt KK7!!!
A parkólási pótdíj 1 évnél régebbi akkor nem behajtható a centrum üszin meg kell mutatni a fotókat kötelező!!!
Tisztelt Mikk! A sirály utca 9 nél fizetős majd később van egy megálni tilos kb 10–20 méter… ott nem kell fizetni :D Mivel Centrumhoz tartozik ezért az fkpt oldalán szerintem nincs feltüntetve!!
Tisztelt ponnerta!! Ha parkolási bírság Pl: centrum BÖP Vagy FKPT akkor egy éven túl nem behajtható benne van a törvény módosításba 2008 asban!
Tisztelt Lujzikisasszony! A 2 bünti azért van mert egy lejárt engedély 1 időkorlát túl lépés a törvény azt mondja hogy ugyan azon tevékenységért szabály sértésért nem lehet:) Ez két különböző dolog! 3 órás zónában 3 óránként pótdijazható… Az érvénytelen engedélyt eltörlik :) Az átvételi elismervényt kikellet volna rakni a szélvédő mögé az 15 napig jó és nem pótdíjjaznak meg…