Gyermekem apjával most azon fáradozunk, hogy megegyezzünk a gyereket érintő kérdésekben. Készítettünk egy megállapodást, amiben mindenre kitértünk az elhelyezéstől a láthatásig. A kérdésem, hogy ezt muszáj bíróság elé vinni jóváhagyásra? Keresetet beadni, alperes felperes ellen, ezalapján majd valamikorra tárgyalást tűznek ki stb. Pedig mi mindenben egyetértünk. Néha már azt gondolom nehezebb a dolog, mint ha vitánk lenne.
Hallottam a mediáció intézményéről. Érdekelne, hogy ilyen ügyekben is alkalmazható-e, és ha igen, olyan érvényű-e az így született megállapodás, mint egy bírósági határozat. Kérlek segítsetek, mert szinte semmit nem találtam erről a lehetőségről, mert gondolom egyelőre nem bevett gyakorlat.