Sógórnő utazik az örökségre


Dr.Attika # 2007.06.11. 20:23

L. Nita! Több sebből vérzik ez a végrendelkezés. Javaslom sűrgősen keressenek ügyvédet. Jelentsék be a közjegyzőnek, hogy kérnek azonnal hagyatéki leltárt. A végrendeletet is meg kell támadni haladéktalanul. Az édesapjának köteles részi igénye van. Ez pedig a hagyaték negyede figyelemmel a másiktestvérre.

Lhotse # 2007.06.11. 19:46

Természetesen a telek édesapádé. Arról az örökhagyó érvényesen nem végrendelkezhet. Ehhez még a végrendeletet sem kell megtámadni. Ha a nagyi "ráiratta" (ajándékozta?) a lakást az unokáknak, akkor ott bizony ott van az osztályrabocsájtás. Ha a végrendeletében juttatta, akkor pedig a kötelesrész.

L.Nita # 2007.06.11. 15:29

Köszönöm szépen a válaszokat.
Tudomásom szerint nincs más hagyaték , ami volt az a nagymamám bankszámlája, de arra is rárakta a sógórnő a kezét, így egy darabig a nagymamám spórolt pénzét "használta", amit végül sikerült visszairatnunk a nagymamám nevére, persze ezáltal elvesztette a kamatot amit kapott volna a lekötött pénzére.
Még lenne egy kérdésem:

1. Ha a végrendelet téves információkat tartalmaz megtámadható-e? vagyis ha nagymamám apukámra hagy valamit ami már alapból apukám tulajdonát képezi.
Vagyis a nagymamám betegségéből adódóan nem volt tisztában bizonyos dolgokkal ,apukám saját tulajdonát képező telket a sajátjának tekintette, valószínüleg ezért iratta rá a 2 unokára a lakását mert úgy gondolta, hogy apukám kapja majd a telket (ami ugye apukám tulajdona)
Tehát ha apukám bizonyítani tudja hogy ő vásárolta és az ő tulajdonában áll a telek ,akkor ez felülbírálható?

L.Nita

Lhotse # 2007.06.10. 07:23

De igen. Vagy ha nem, akkor vissza kell adni az örökösöknek. Hiszen az örökösök ebből a szempontból is jogutódjai az örökhagyónak.

dzsilav # 2007.06.09. 05:38

A két millió forintot nem lehet ingyenesen adományozott vagyonnak tekinteni és osztályrabocsátani?

Lhotse # 2007.06.07. 20:53

2. Ha édesapád megtámadja a szerződést, akkor, ha bizonyítható, hogy a "nagymama állapotát kihasználták" és a nagymama akkor már nem volt cselekvőképes, akkor ez lehet semmis szerződés. Amennyiben nem teljesítették a tartást, akkor tényleg lehet, hogy ajándékozásnak kell tekinteni, bár ilyenkor az örökös jogutódja az örökhagyónak, tehát akár a tartási szerződés megszüntetése iránti perben is jogutód. Azonban itt nem indított ilyen pert a nagymama... Ha ez a szerződés ajándékozás lenne, akkor osztályra kell bocsátani az ingatlant és a kapott pénzt is. Ha volt végrendelet, akkor csak van más hagyaték is?!

Kovács_Béla_Sándor # 2007.06.07. 20:29
  1. Az a lakás egy eltartási szerződés alapján az ő gyermekeinek a várománya. Miért ne cserélhetne rajta zárat?
  2. Meg lehet támadni színlelt szerződés címén, de akkor ajándékozás lesz. Az sem sokkal jobb.
  3. Nem zárták ki az örökségből - csak éppen nincs hagyaték, nincs mit örökölni.
  4. Nem kötelesek másolatot adni a közöttük létrejött szerződésről harmadik személynek.
  5. Nem.
  6. Nem örökölnek, hanem eltartási szerződéssel megszerezték az ingatlant.

Mindenki szabadon remdelkezik a vagyonával élők között és halálesetre szólóan egyaránt. Akkor is, ha ezt egyes reménybeli örökösök méltánytalannak érzik.

L.Nita # 2007.06.07. 20:12

Sógórnő utazik az örökségre

Nagymamám múlthéten elhunyt (apukám édesanyja), erre a hírre a rokonok (apukám sógórnője és annak két gyermeke lecserélték nagymamám lakásának a zárát a tudtunk nélkül .Hozzátenném ,hogy hagyatéki tárgyalás még nem volt és még temetés se zajlott le .Nagymamámnak 3 gyermekéből két fiú él (az egyik az apukám) Nagyon úgy tünik , hogy a nagymamám egyik fia az elhunyt testvér feleségével és annak két felnőtt gyermekével összefogtak a 3.testvér és annak családja ellen (vagyis apukám ellen). A napokban ugyanis kikértük nagymamám lakásának a tulajdonlapját, amin örökösként nagymamám elhunyt fia két gyermeke (unokák) van megjelölve , az egyik ráadásul eltartóként szerepe l, és az ingatlan nem elidegeníthető és nem terhelhető , ez 2003-ban készült és mi ez idáig semmit sem tudtunk erről. Valószínű , hogy apukám sógórnője nagymamám állapotát kihasználva, szerződésben megállapodott vele , hogy a lakást a sógórnő két gyermeke kapja , a másik családdal ( akik külföldön élnek) pedig majd egymás között osztozkodva minket kihagynak belőle . Nagymamám ügyvédjétől tudjuk , hogy végrendelet is született .Arról s tudomást szereztünk , hogy a sógórnő még 2 millió forintot is kicsalt a nagymamámtól ,arra hivatkozva ,hogy az APEH fele tartozása van . A pénzt kölcsönként kapta havi törlesztésre, persze ez a pénz autóvásárlásra kellett mint megtudtuk , és a havi törlesztés se történt meg . Sajnos erről a „kölcsönről ½ papír nem született , csak egy banki tranzakciót igazoló szelvény van róla , de gondolom ez nem elegendő bizonyíték .
Még megemlíteném , hogy a nagymamámat apukám és anyukám ápolta, és hónapokig nálunk lakott ,ez idő alatt a rokonok nem is látogatták őt , a lakásának számláit is apukám fizette, kórházi költségeit is és a temetést is 100%-ban ő fedezi .
Kérdésem a következő lenne:

  1. Joga van-e a sógórnőnek a zárcserére?
  2. Ha valaki eltartóként van bejegyezve és nem teljesíti kötelességeit (nem látogatja az eltartottat, nem járul hozzá az eltartott költségeihez:kórházi,közüzemi..temetéshez) ilyen esetben jogilag felülbírálható-e ez?
  3. Kizárható-e apukám az örökségből ? jár-e neki a köteles rész ?
  4. Hogy tudnánk utánajárni,hogy milyen szerződést kötött a sógórnő a nagymamámmal? mivel nem állnak szóba velünk sajnos nem lehet semmit se megtudni , de úgy tudom , hogy apukám kérhetne tőllük egy másolati példányt .
  5. Járna-e valahányad rész a sógórnőnek az örökségből az elhunyt férje ( apukám testvére) után ?
  6. Örökölhet-e csak két unoka kizárva az első számú örökösöket ( apukámat és a testvérét )? Hozzátenném ,hogy 5 unoka van a családban + 3 dédunoka is ,de gondolom ennek nincs nagy jelentősége.

Előre is köszönöm a segítséget.
L. Nita