Apaság vélelmének megdöntése


MrTP # 2012.02.20. 12:48

Tisztelt Szabó Péter!

Olvastam blogját, nme vagyok ügyvéd, de saját tapasztalatból mondom, MOST tegyél meg mindent annak érdekében, hogy ne születhessen meg ez a nem kívánt zabigyerek, mert egész életedet tönkre fogja tenni. Engem is így húztak csőbe, mert ugye csak szexről volt szó nem pedig gyerekről. Hallottam valaki hason helyzetűtől, hogy ügyvéddel íratott a nőcskének, hogy nem vállalja a gyereket és mivel az anya igen is meg akarja tartani a magzatot az apa beleegyezése nélkül, így azt saját felelősségére teszi és soha sem fog gyerektartást követelni a biológiai apától, természetesen az apa lemondott a gyerek láthatásáról. Az ilyen nőcskék csakis a gyerektartásra mennek rá, a gyereket meg majd úgysem engedik látni, hiába gyámügy ide vagy oda én már 5 éve harcolok és nem láthatom a gyereket pedig a gyerektartást lehúzzák tőlem. Ha neked nem fontos ez a gyerek akkor most mielőtt megszületik tegyél meg mindent a magad érdekében!!!! Bárcsak 8 évvel ezelőtt én is tudtam volna erről a lehetőségről. Szerintem ezt törvényben kellene előírni, minden olyan nőcske aki önkényesen a más emberek életével játszik a gyerek születése előtt apai jóváhagyást kellene, hogy kapjon írásban, közjegyzőnél, hogy a férfi majd vállalja a gyerektatást is, különben nem járna nekik semmi, NA kíváncsi lennék mennyi törvényen kívüli gyereket nevelnének csonka családokban! Megcuppana a szám! Sok sikert! Együttérzéssel,MrTP

Textilhal # 2012.02.20. 13:09

El nem vitatva, hogy léteznek számító "nőcskék", azért hadd jegyezzem meg, hogy egy terhességet megelőző aktusban részt vesz egy "fickó" is. Aki benyalhatja az aznap este megismert (tehát kvázi vadidegen) és vonzó, kölcsönösen (!) kívánt szexuális aktusra buzdító, vagy abba beleegyező nőszemély "szedek gyógyszert" kijelentését, szíve joga. De ha olyan balga, hogy egy ismeretlennek ezt minden fenntartás nélkül elhiszi és ezzel a védekezést megvalósultnak tekinti, és eszébe nem jut óvszert húzni (ami tudjuk: nem kizárólag a nem kívánt terhesség szempontjából lehet fontos...), akkor álláspontom szerint a "csak szexről volt szó, nem gyerekről" tartalmú felháborodás kicsit sántít...

MrTP # 2012.02.21. 13:37

Textilhalacska, newsflash, nem mintha bármi közöd lenne beleszólni más életébe tudatlanul, de nem egy-egy éjszakásból lett a zabigyerekem, hanem egy számító kurvától aki hiába közölte, hogy szedi a gyógyszert mert több éves kapcsolat után is képes volt hazudni a pofámba és 6 hónapig titkolni a terhességet és még a rohadt tisztasági betéteket is dugdosta a szemetesbe,hogy elhitesse nem terhes...no mindegy....Az ember egy párkapcsolatot a bizalomra épít és 12 év után nem várja ezt a mocsok kurvától, de még egy házasságban sem lehet ilyet tenni, a pároknak meg kellene ha beszélni a gyerek témát és én többször is közöltem vele nem akarok! Nem is voltunk egy család csak a csajom volt. Feleségül nem akart jönni hozzám, annyira sosem tisztelt, csak tartsam Őt el. A világon semmi nem hatalmaz fel valakit, hogy emberek életével játszon, most van egy boldogtalan kisgyermek, akiből sosem lesz egy rendes ember és én aki nem lehetek apa. Nincs hely a mai világban az önkényeskedésre! Óvszer ide vagy oda! Ez normális embereknél nem így működik, hál az égnek a feleségemért, aki nem egy ilyen könnyű vérű nőcske! Egyébként te hallottál már a családtervezésről, mint fogalomról...az nem egy érdem ha valakit felcsinálnak és utána csak a gyerektartásért tartja a markát!

Gabicsek # 2012.02.21. 20:46

zabigyerekem,

én már 5 éve harcolok és nem láthatom a gyereket

A saját gyermekedről így beszélsz? Az anyját meg lekurvázod?

Hát, akárhogy is született az a gyerek - nem ő akart világra jönni -, illene szeretned és nem zabigyerekezni (manapság már tök mindegy, hogy házasságból, vagy házasságon kívül születik egy gyerek), az anyját pedig legalább azért tisztelni illik, mert világra hozta.

Talán nem hiába nem látod a gyereked.

Textilhalnak teljesen igaza van. A gyerekcsináláshoz két ember kell. Nincs az a hülye nő, aki a szaros családi pótlékért és gyerektartásért vállalna egy életre kötelezettséget egyedül.
Ez csak némely hülye férfi képzelete.

Textilhal # 2012.02.22. 09:12

Kedves MrTP!

Nagyon nem értünk egyet, a továbbiakban nem is kívánok érdemben hozzászólni a problémádhoz, mert látom a frankót te tudod egyedül és nagybetűs Áldozat vagy.

De azt azért lásd be, hogy ha egy nyilvános fórumon kiteregeted a magánéletedet, ráadásul ócsárló és trágár stílusban, nem meglepő, ha ehhez a fórum résztvevői hozzászólnak véleményükkel. Ahogyan te is tetted szabo.péter vonatkozásában (aki mellesleg kifejezetten egyéjszakás kalandról számolt be).

Eszem ágában sincs beleszólni bárki életébe, csak megfogalmaztam egy általános véleményt, mivel ez a fórum többek között erre szolgál. Ezt még véletlenül se vedd bocsánatkérésnek!:-)

Minden jót!

kaméleon # 2012.02.22. 09:23

Nincs az a hülye nő, aki a szaros családi pótlékért és gyerektartásért vállalna egy életre kötelezettséget egyedül.
Ez csak némely hülye férfi képzelete.

Kedves Gabicsek, ebben már sajnos tévedsz. Bár átlagos nő vagyok, átlagos ismeretségi körrel, nem egy ilyen nem létező nőt sikerült megismernem. Méghozzá, nem az én ítéletem, hanem saját bevallásuk alapján. (Persze, hál’ Isten, nem ők a többség.)

Gabicsek # 2012.02.22. 10:16

Akkor inkább úgy írnám: kevés az a hülye nő:)
Ettől függetlanül nem illik lekurvázni azt, akivel az ember korábban lefeküdt.

misipeti # 2012.02.25. 07:38

Teljes mértékig egyet értek Mr TP - vel !
Aki főleg házasságban félre lép és abból gyereket hoz össze az zabi gyerek lesz , mert ez is egy elnevezés . Az anyja meg kurva , méghozzá minősített, azaz ordas nagy kurva ! Ezt csak az tudja átélni igazából aki hasonló cipőben van . Hogy a gyerek nem akart megszületni ? Ugyan kérem, ott az K anyja, aki akarta helyette, hát igya a levét és védje meg a zabi porontyát ahogy tudja és akarja ! Ez áll arra is aki nem akar gyereket, csak akaratán kívül bele rángatják . És hogy nem a gyerektartásért?????????? Ott van élő példának Lázár szakács bal kéz kölyke , akinek az anyja erre megy rá, mert hát tudta hogy Lázár szakács nem fogja felrúgni a házasságát miattuk. Én a félre dugó és abból gyereket ellő K - k ra bánom hogy itt Magyarországon nem az iszlám bíráskodás van . Köveznék szarrá őket !
P.

copporin # 2012.02.25. 08:25

Tehát 12évig nem volt"mocsok kurva"mig kezelgetted.Most már az mert szült,fizetned kell.És ki hiszi azt el nem vetted észre 6hónapig terhes?ha csak arra voltál jó 12évig tartsd, akkor miért voltál vele,főleg minek másztál rá?.Mi az,hogy zabi gyerek?A saját húsod véred.Egyszer majd eljön az idő amikor a gyereked szemébe kell nézned.Hogy köszöntöd te zabi?Szegény gyereknek nem fog dagadni a melle a büszkeségtől milyen "apja" van.Gyerek tartásból felnevelni gyereket?Abból a kemény 10-20 30ezerből?és hol vannak a napi gondok felelősség, ápolás mind az ami a gyerekkel jár?Szégyen ahogy azt a nőt ócsárlod,12évig az életed része volt,a gyereked anyja!Még ha ez már nem is tetszik neked annyira.Nem csak egy nő dolga védekezni.Ha ennyire nem akartál gyereket akkor húztál volna a farkadra GUMIT!

Gabicsek # 2012.02.25. 22:04

Aki főleg házasságban félre lép és abból gyereket hoz össze az zabi gyerek lesz , mert ez is egy elnevezés . Az anyja meg kurva , méghozzá minősített, azaz ordas nagy kurva !

Milyen érdekesek azért a férfiak. A nő egy mocsok kurva. De a pasi, aki keféli, az Istennek képzeli magát.

Textilhal # 2012.02.26. 12:51

...és sajnos nagyon alacsony a kerítése.

Gabicsek # 2012.02.26. 22:22

:)))
Ez nagggyon jóó. Nekem is van egy lányom (no és két fiam), remélem, nem találkozik össze ilyen magát Istennek képzelő kefélőgépekkel.
De az is biztos, ha a fiamék így becsülnék a nőket, ahogy ők, biztos megkapták volna tőlem a magukét. Mert hogy én a nők megbecsülésére neveltem őket, szerencsére meg is becsülik őket. És ha valakit ágyba visznek, akkor fogják viselni a következményeiket is. Szerencsére több eszük van, mint Nektek, mert legalább ismerik a lufit.

kivagyokén # 2012.03.27. 16:45

Tisztelt urak, apák, ügyvédek! Kérem írják meg tudnak-e olyan estről az apai vélelmezést sikerült-e már megdönteni úgy hogy az apai státusz már be volt töltve de nem ő a vérszerinti apa! köszönettel!

senki lánya # 2012.03.29. 07:40

Kedves kivagyokén

Ha a konkrét tényállást leírnád, talán jobban tudnának segíteni Neked.

ObudaFan # 2012.03.29. 09:00

tudnak-e olyan estről az apai vélelmezést sikerült-e már megdönteni úgy hogy az apai státusz már be volt töltve de nem ő a vérszerinti apa!

Persze.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.03.29. 09:17

Csak esetekről tudunk. :)

Kovács_Béla_Sándor # 2012.03.29. 09:18

Csak ilyen...

Kornello # 2012.06.17. 16:27

Tisztelt Fórum!

Átolvastam a fórumot, és csatlakoznék kivagyokén kérdéséhez. Úgy gondolom, hogy hasonló a helyzetem, mert én is itt tartok. Bíróságból kifutottam ezért elmentem az ügyészségre.Kétszer voltam náluk egy év különbséggel.
Elismerik, hogy nem én vagyok az vér szerinti apa, de valahogy semmi nem rendíti meg őket a közérdek és a kiskorú érdekeit nézve. Nekem ügy tűnik a PK100 szerinti erőszakos családkép sem zavarj őket. Nem tartom a kapcsolatot ezekkel a gyerekekkel. A kérdésem nekem is hasonló lenne. Az ügyészségen sikerült-e már valakinek megoldani ilyen ügyet? Az ügyvédet keresek rovatban feltettem a kérésem, de még sajnos nem jött válasz.
Köszönettel

guba" # 2012.06.17. 16:54

Elismerik, hogy nem én vagyok az vér szerinti apa, de valahogy semmi nem rendíti meg őket a közérdek és a kiskorú érdekeit nézve.

Az ügyész a kiskorú érdekeire kell, hogy tekintettel legyen, nem a vélelmezett apáéra.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.18. 06:59

Ez nem ugyanaz a kérdés, mint az előző volt. Az ilyen esetekben igen ritka, hogy az ügyészség pert indít; ahogy guba mondja: csak akkor, ha az kifejezetten érdekében áll a kiskorúnak. Ha például a vér szerinti apja Demján vagy Csányi lenne.

Szenes # 2012.06.18. 08:34

Szervusztok!

Érdekes helyzettel kapcsolatban kérem ki a véleményeteket.

Elhúzódo gyermekelhelyezési per - amelynek tárgya a gyermektartás megállapítása, és a kereset beadását megelőző 6 hónaptól kezdődő kérése is - közben kiderül, hogy a tartás kedvezményezettje nem a perelt gyermeke.

Ilyenkor honnantól kezdve - ha egyáltalán - állapítható meg a gyermektartás fizetési kötelezettsége?

ObudaFan # 2012.06.18. 08:44

Bár, tegyük hozzá, ez contra legem joggyakorlat, ugyanis a törvény szerint kifejezetten a vélelmezett apa, és nem a gyermek érdekében jár el az ügyész:

Csjt. 43. § (6) Ha az, akit a vélelem alapján a gyermek apjának kell tekinteni, a határidő eltelte folytán megtámadásra már nem jogosult, az apaságot érdekében az ügyész támadhatja meg. Megtámadásnak azonban csak a vélelmezett apa életében van helye.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.18. 08:50

Azt hiszem, itt az "érdekében" csak eljárásjogi szófordulat, annyit jelent, hogy 'helyette; érte'. Nincs ellentmondásban azzal, hogy gyermeket érintő ügyekben mindig a gyermek érdeke az elsődleges szempont. L. az alapelvi jelentőségű Csjt. 1. § (2) bekezdést.

Gyuri666 # 2012.06.21. 15:42

Üdvözlöm! Kérdésem a következő lenne: gyerektartást fizetek egy 10 éves fiú gyermek után születése óta,aláírtam az apai elismerö nyilatkozatot,ezután az anya közölte velem, hogy én csak azért kellettem,hogy fizesse valaki a gyerektartást,de nem az enyém a gyermek. A kisfiú 3 éves volt mikor a védönő felhívta a figyelmemet,hogy a kisfiúnak olyan vércsoportja van ami lehetetlen ha én lennék az apa. Már voltam bíroságon apasági vélelmének megdöntése ügyben,mert mindenhol jogi falakba ütközöm,azt mondják nekem nincsenek jogaim csak kötelezettségeim,még a kisfiú vércsoportját se tudom kideríteni,mert azt mondják hogy nincs jogom hozzá. Tisztelettel érdeklődnék Önöktöl hogyan lehetne elindítani az apasági vizsgálatot, mert elég megterhelö havi 20-25 ezer forintot kifizetni gyerektartásnak,föleg hogy több mint valószínű nem az enyém a gyermek,és az anya persze hallani se akar a vizsgálatról. Segítségüket elöre is köszönöm.

Tisztelettel :Török György

kicsipicilanyka # 2012.06.28. 19:19

Üdvözletem mindenkinek!
Nagyon tanácstalan vagyok és minden félét olvastam,de igazából sehol sincs leírva konkrétan a dolog.Nekem családi jogállás rendezésében kéne a segítség S.O.S-ben!!
Egyedülálló édesanya vagyok egy 2 éves kisbabával,soha nem voltam férjnél,nem voltam élettársi viszonyban sem!
A gyermekem az én nevemen van és az apai státusz üres,egészen a kicsi 3 éves koráig,ahol majd kreálnak egy kamu nevet.
A gyermekem biológiai apja ritkán látogatja,de ő róla sehol senki nem tud!!
A párom(nevelő apa szerepben,aki soha nem volt házas,nem élt senkivel együtt és több,mint 21 év korkülönbség van ő és a gyermekem között)szeretné a gyermekemet teljes hatályú elismerő nyilatkozattal a magáénak elismerni.
Ilyen esetben ,ha a bíróság elfogadja az apai elismerő nyilatkozatot,akkor egy idő után megtámadhatja a biológiai apa ezt????Kell ettől félnünk?