Eltartási szerződés felbontása


ObudaFan # 2009.11.30. 20:37

Közös megegyezéssel is meg lehet szüntetni. Anélkül a bíróság.

Jella # 2009.12.21. 22:53

Tisztelt Jogi Fórum!

Az alábbi esetben szeretném a segítségüket kérni:

2003 januárjában szüleim úgy döntöttek, hogy nővéremet (aki 30 évig alig látogatta őket), kizárják az örökségből, így eltartási szerződést kötöttek velem, és feleségemmel, amit teljes mértékben betartottunk. (Már 18 éve, a szerződés megkötése előtt is gondoskodtunk róluk). Apám idén májusában meghalt, anyám szellemi állapota azóta folyamatosan romlik: szellemeket lát, és furcsa szagok vannak a lakásában, követik az utcán, megfigyelik a szomszéd házból kamerával, az ételt, amit viszünk neki, ő szerinte megmérgezzük, mert minél hamarabb örökölni akarunk. A gyógyszereit bekeverik az orvosok kérésére, mert megakarják ölni, így már lassan a fél országból meghozattuk a gyógyszereket, de egyik sem jó neki, ezért nem hajlandó azokat (rendszeresen) beszedni. A lakás zárait mind kicseréltette, és kulcsot nem hajlandó adni azóta sem....és még folytathatnám...

Nem régiben kaptunk egy levelet, amiben az anyám által megbízott ügyvéd felszólított, hogy 8 napon belül vegyük fel vele a kapcsolatot (különben perre viszi az ügyet és a perköltséget a nyakunkba varrja), mert anyám felakarja bontani a szerződést (a tudtunk nélkül). Az okát még nem tudjuk (a napokban felkeressük ezt az ügyvédet), csak sejtjük, hogy nővérem miatt kezdeményezte, hogy ő is örökölhessen, mert ő a kedvence, hol ott a mai napig nem látogatja anyámat, nem érdeklődik felőle.

Kérdéseim a következőek lennének:

Mit tehetek ez esetben?
Aláírjam a papírt, mert nem sok választásom van, vagy van valami más megoldás is?

Kérjem/kérhetem anyám pszichológiai kivizsgálását a felbontás miatt? (bár ő hallani sem akar orvosokról, mert állítása szerint ő normális!)

A szerződés megkötésekor beszázalékoltattuk az egész lakást. Ez a pénz így most el fog veszni?

A panelprogram keretében külső felújítás történt, aminek a költségeit én fizettem. Amennyiben felbomlik a szerződés, ennek árát visszakérhetem anyámtól, vagy mivel ez még a szerződés megléte alatt történt, így ez is az eltartó kötelességeihez tartozik?

Ha a felbontás megtörténik, és anyám nem rendelkezik másként (pl. hogy az ő 1/2 részét a nővéremre íratja), akkor ez feleződik nővérem és én köztem?

Illetve ilyenkor kinek a kötelessége lesz majd eltemetni anyámat? (Apámat én temettettem el, hiszen ez a szerződésben benne volt, gondolom ez esetben ez is feleződne.)

Várom válaszaikat!

Köszönettel: Jella

ObudaFan # 2009.12.22. 19:19

Először is látni kellene azt a levelet, amit az ügyvéd írt, mert az a jogi indokolás lényeges. A tartási szerződés megszüntetéséhez vagy a másik fél szerződésszegése, vagy olyan lényeges körülményváltozás szükséges, amely a szerződés további fenntartását lehetetlenné teszi. A szerződés megszüntetése esetén is a feleknek el kell számolniuk egymással, vagyis az azért biztos, hogy a tartásra fordított összeg ebben az esetben sem veszhet el, illetve a lakás felújítása miatt szintén lehet megtérítési igény. Önmagában a tartási szerződés megszüntetése nem befolyásolja a törvényes öröklés rendjét, és azt sem, hogy elsősorban a hagyatékból kell feezni a temetési költségeket. Természetesen a gondnokság alá helyezés kezdeményezése elől nincs elzárva.

Nem hiszem, hogy ebben az esetben tanácsos lenne jogi képviselő nélkül felvenni a küzdelmet a jogi képviselővel eljáró ellenfél nélkül, mert többet veszíthet az ügyben, mint egy esetleges ügyvédi munkadíj.

Jella # 2009.12.29. 12:36

Tisztelt OdudaFan!

Az indok a levélben nem szerepel, illetve az ügyvéd sem árulta el a telefonban, arra hivatkozva, hogy köti az ügyvédi titoktartás (január 4.-ére kaptunk tőle időpontot), de anyám végül elárulta: állítólag apám kérte meg őt a halálos ágyán, hogy nővérem örökölje a lakás felét. (Szerintem, és ahogy Ön is említést tett rá, ez nem elég nyomós ok a felbontásra, ezzel az ügyvéd is tisztában van, és mondta is anyámnak, hogy én ezt nem fogom aláírni.) Anyám ettől függetlenül, és mindenképpen véghez akarja vinni, tehát az ő részét csak nővérem örökli, aki a mai napig nem tud semmiről, mert teljesen elzárkózik anyámtól.

Na most.

A nővéremnek anno 800.000.-ot már adtak, örökség gyanánt. Az ő általa örökölt fél lakás rész értékére ez az összeg ráterhelhető? Tehát nővérem annyival kevesebbet kap, ha anyám is meghal, és eladjuk a lakást?

Temetéssel kapcsolatban:
Apám temetése 320.000.- volt, amit természetesen én fizettem, mint eltartó.
Ebből kifolyólag kérdezném, hogy ha anyám meghal, és a nővéremre íratja a fele lakást, akkor kinek a kötelessége lesz eltemettetni, mert ugye én abból már öröklök semmit, illetve apámat csak én temettettem el?!

Tegyük fel: egyikőnk sem tart igényt a lakásra, és eladása elhúzódik, akkor a rezsit (nővérem és én) felesben kell, hogy fizessük?

Az eltartási szerződés ügyvédi díját (50.000.-), illetve az akkor megállapított lakás értékének (4 millió forint után illetékként befizetett), azaz 80.000.-ot is visszaigényelhetem?

(Természetesen (a külső felújítást is belevéve, ami 224.000.- volt) mind számlával tudom bizonyítani.)

Kitől igényelhetem vissza a fent említett összegeket, és mikor? Vagy ez is lehet a nővérem által megörökölt 1/2 rész lakás értékének csökkentő tényezője?

Mivel így 1/2 rész tulajdonom lesz az ingatlanból, a kifizetett összegekből csak a fele jár vissza nekem?

Ha nem írom alá a felbontásról szóló iratot, akkor Ön szerint mennyi esélyem lenne megnyeri, ha bírósági ügy lenne belőle, mennyire húzódna el, és vajon ez mennyibe kerülne nekem?

Köszönöm az eddigi segítséget, várom válaszát!

Tisztelettel: Jella

ObudaFan # 2009.12.29. 15:21

Egyelőre nincs megszüntetve az a szerződés. Közös megegyezéses megszüntetésnél egyébként a feltett összes kérdést a megegyezésben lehet tisztázni. A befizetett illetéket az APEH-től vissza lehet követelni. A megszüntetés esetén törvényes öröklésnél a már juttatott 800.000 Ft-ot akkor kell nővérének osztályra bocsátania, ha a körülményekből az következik, hogy ő ezt ilyen kötelezettséggel kapta. A közös tulajdon vonatkozásában a fenntartással kapcsolatos költségeket a tulajdonostársak tulajdoni arányuk szerint viselik, míg a kifejezetten a bentlakás miatt felmerülő költségeket a bentlakók.

Szerintem nem ártana jogi képviselőt megbízni.

Jella # 2009.12.29. 17:08

Megtörtént, holnap megyek hozzá. Köszönöm a segítséget!

Jella

ObudaFan # 2009.12.29. 18:15

Nincs mit.

BIldikó64 # 2010.03.16. 14:34

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Olyan kérdésem lenne, hogy az eltartási szerződés felbontása esetén az befizetett illetéket vissza lehet-e kérni az APEH-től? illetve ez időhöz(a megkötéstől számított időtartam) van-e kötve?

A másik dolog,hogy végrehajtás esetén (pénzbeni tartozás esetén) az ingóságokat, autót, lefoglalhatja-e a bíróság és elviheti-e?
Az utolsó kérdésem pedig, hogy megtámadható-e a tartási szerződés mint fedezetelvonás?
Köszönettel:
Ildikó

ObudaFan # 2010.03.16. 15:04

A meg nem fizetett illeték bármikor törölhető, a megfizetett illeték a megfizetést követő öt éven belül téríthető vissza.

A másik dolog,hogy végrehajtás esetén (pénzbeni tartozás esetén) az ingóságokat, autót, lefoglalhatja-e a bíróság és elviheti-e?

Le, kivéve a mentes vagyontárgyakat.

Az utolsó kérdésem pedig, hogy megtámadható-e a tartási szerződés mint fedezetelvonás?

Igen.

BIldikó64 # 2010.03.16. 15:07

Köszönöm szépen.

ObudaFan # 2010.03.16. 17:30

Nincs mit.

klarissima (törölt felhasználó) # 2010.03.23. 13:31

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Eltartási szerződést kötöttünk egy idős nénivel. Mi a szerződésben foglaltakat betartottuk, a másik fél mégis fel akarja bontani a szerződést( mi továbbra is eltartanánk a nénit). A probléma: Az eltartásért kapott teljes összeg amelyet a szerződés felbontásakor vissza kellene adni már nincs meg. Kérdésem az lenne, hogy ez esetben a bíróság mire kötelezhet minket? Milyen módon hajthatják be rajtunk az összeget? Az ügy jelenleg még nem került bíróságra.

ObudaFan # 2010.03.23. 19:52

A bíróság akkor szünteti meg a szerződést, ha valamelyik fél magatartása vagy körülményei folytán a természetben való tartás lehetetlenné vált, és az életjáradéki szerződéssé alakítás sem vezethet célra. Ráadásul a bírói gyakorlat szerint ha ez a változás a megszüntetést kérő fél hibájából alakult ki, akkor a keresetet el kell utasítani.

Ha a bíróság mégis megszüntetné a szerződést, akkor el kell számolni. Ez jelen esetben ezt jelentené, hogy a kapott pénzösszegből le kell vonni a nyújtott tartás ellenértékét, és a különbözetet kell visszafizetni.

klarissima (törölt felhasználó) # 2010.03.24. 18:47

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Kérdésem az lenne, hogy a bíróság milyen módon járhat el, ha a megfizetendő különbözetet nem tudom visszafizetni. Segítségét köszönöm.

ObudaFan # 2010.03.24. 19:01

Adhat részletfizetési kedvezményt.

Macsi76 # 2010.08.03. 15:49

Tisztek Ügyvéd Úr!

A segítségét szeretnénk kérni! Férjem évekkel ezelőtt eltartási szerződést kötött a nagyanyjával. A nagymamát a kórház (ahol néhány hétig volt)kezdeményezésére beszámíthatatlannak nyilvánították, bár sok baja nincs. A gyámja a férjem bátyja lett. A férjem bizonyos családi dolgok miatt fel akarta bontani a szerződést, de a közjegyző szerint aki kötötte, nem lehet, mert a gyámja nem dönthet ebben az ügyben, ő meg ugye elvileg beszámíthatatlan, és ha ő is fel akarná bontani, sem tehetné. Bíróságra nem szeretnénk menni. Hogyan lehetne ezt a szerződést felbontani?
Abban az esetben, ha a nagymama otthonba menne, befogadják-e egyáltalán, az eltartási szerződés (ha nem sikerül felbontani) nem akadály? Mivel beszámíthatatlan a nyugdíjával el kell számolni a gyámhivatallal. Ez azt jelenti, hogy az otthont mi fizetjük és az ő egyébként igen magas nyugdíja meg pihen egy számlán?

Előre is köszönöm!

ObudaFan # 2010.08.03. 17:58

A gyámhatóságtól lehet kérni, hogy rendeljenek ki eseti gondnokot a nagymamának, hogy megegyezzen a férjeddel a felbontás feltételeiről.

eiseis # 2010.08.06. 13:58

Tisztelt Jógi Forum!

Kb 5 éve kötöttem egy eltartási szerződést egy idős házaspárral a feleség súlyos beteg volt 1,5 év ápolás után elhunyt .
A szerződés szerint minden költség engem terhelt így a temetés is , a nyugdíj is náluk maradt .
1 évvel ezelőtt az életben maradt úr megismerkedet egy hölggyel, aki hozzá költözött az én beleegyezésem nélkül , és most ott tartunk, hogy felakarja, bontani a szerződésünket vagy arra szeretne kötelezni hogy fizessek életjáradékot amelynek összege 120 000 Ft .
Vicces de komolyan gondolja oly annyira hogy ki is zárt a lakásból kb 2 hete nem vagyunk kontaktban .Szeretném megkérdezni hogy helyesen járok e el akkor ha ügyvédi letétbe helyezek a részére minden hónapban 60 000 Ft-ot ami kb az átlag volt az elmúlt években ? Valamint az is érdekelne, hogy mekkora esélyem van a szerződés fent tartására, mi várható?
Válaszukat előre is köszönöm.

ObudaFan # 2010.08.06. 14:07

Helyesen. Szerintem jó esélyed van.

fiu1 # 2010.08.08. 10:03

Üdvözlöm!
14 éve kötöttek szüleim eltartási szerződést. Azonban a hölgy viselkedése elviselhetetlenné vált és anyagilag is megterhelővé a válság miatt. Ezért felbontanánk a szerződést. Van egy papír amiben benne van, hogy miket vittünk mi neki(hűtő, TV, ágy,, stb) ez alatt az idő alatt a havi pénzén és a gondozásán(szerencsére erre nem szorult) felül. Szeretnék érdeklődni, hogy mi szokott ilyenkor történni? Lehet-e a 14 év alatt kiadott pénzből vmennyihez hozzájutni? Amiket vittünk elhozhatjuk-e? Hogyan működik ez? Zárolnak a nyugdíjból valamennyit?
Segítségét előre is köszönöm!

ObudaFan # 2010.08.08. 10:47

Ha nem sikerül megállapodni, akkor csak a bírói út marad, ahol azt kell bizonyítani, hogy a tartás - nem a ti hibátokból - ellehetetlenült.

Eszter81 # 2010.10.20. 20:21

Tisztelt Fórumozók!

Elég komoly probléma áll fenn jelenleg szüleim és nagymamám között. 1981- kötöttek eltartási szerződést a nagymamával szüleim belterületi házas ingatlan 1/2 részére. A telken szüleim házat építettek ahol külön lakrészt kapott a mama. Immáron 29 éve tartják a nagymamát, orvos, kóházi ellátás, mosás, főzés, stb. A nyugdíjjával mindíg ő rendelkezett és a lakás rezsijét és minden költséget a szüleim viseltek. A nagymama állapota jelenleg nem túl ragyogó,szellemileg folyamatosan épül le. Anyukám testvére évekig rá sem nyitotta az ajtót, de jelenlegi nehéz helyzetben igencsak sűrűsödnek a látogatások. Mivel szellemileg nem teljes már a mama (80 éves) így igencsak befolyásolható. Minden hónapban megfosztják a nyugdíjától és már a megtakarított pénze is eltünt.
Jelenleg a szerződés felbontása a legújabb gond.
Kérdésem az lenne hogy jelen helyzetben ha felbontásra kerül a szerződés akkor szüleimnek milyen kötelezettsége lenne a nagymama felé? Értem ezt a lakásra amit szüleim építettek és beköltözött a nagymama. Mivel a szerződés a régi viszonyokra és a régi házra kötődött így ha felbontásra kerül a szerződés akkor mi után keletkezik fizetési kötelezettség, milyen mértékben és kinek?

Válaszukat előre is köszönöm!

Üdv:

Eszter

Dr.Attika # 2010.10.20. 20:49

Kedves Eszter!
Szülő és gyermek közötti eltartási szerződés kizárt, mert a Családjogi törvény szerint a gyermek köteles eltartani a tartásra szoruló szülőjét. És ha köteles, arra nem szerződhet. A nagybátyja "szemfüles" volt és szeretne profitálni a mama sajnálatosan, de valaikor bekövetkező halálából.
Javaslom, hogy keressenek meg egy közelben lakó ügyvédet, mert lehet még tenni, sak ahhoz konkrét ügyben releváns ismeretekre van szükség.

MajorDomus # 2010.10.20. 21:48

De miert kell felbontani a szerzodest 29 ev utan?
jsvaslom vetessetek gondnoksag ala, a szuleid kozul vala,i legyen a gyamja, akkor nem tunik el a nyugdija.
nagy marhak vagytok, ha 29 ev tartas utan az utolso 1-2 evben adjatok ki a vagyont a kezetekbol.

Eszter81 # 2010.10.21. 06:42

Köszönöm a válaszokat!
A szerződést a mama akarja felbontani mivel a fia folyamatosan ezzel traktálja. Szüleim tanácstalanok hogy hogyan tudnák megvédeni azt amiért 29 évig dolgoztak!