A lányom apja megcsalt egy másik nővel, majd 2013. 09.01 nappal elköltözött tőlünk. Utána két hónappal én kiköltöztem a lakásból, a szüleim lakásába. A lányom ekkor 2 éves volt.
Az apa a gyermek életében oly módon vett részt, hogy naponta felhívott, hogy mi újság, hétvégente eljött, itt nézte a tvt, adott esetben együtt 3an elmentünk kirándulni. A gyermek ellátásában anyagi támogatást nem kaptam.
2015. júliusában elegem lett az igérgetésekből, a hazudozásokból, és egy ügyvédhez fordultam, és keresetet adtunk be. A bíróság november közepére adott időpontot.
Az apa amint ezt megtudta egyből fontos szerepelt akart a gyerek életéből. Én mivel nem akartam már vele semmit fenntartani, igy mondtam neki, hogy kéthetente hétvégén elviheti.
Majd az apa elkezdett fenyegetőzni, hogy elmebeteg vagyok és elveszi a gyereket tőlem. Aztán szeptember elején, egy fenyegetőzéssel teli nap után átutalt 40 ezer ftot, majd délután felhívott, hogy egyezzünk meg. Elmodta, hogy mik a feltételei, és ha ezt nem fogdom el kicsinál a bíróságon. Annyira elegem lett ebből, hogy azt mondtam, hogy legyen, csak legyen végre nyugalmunk.
A megállapodás elkészítéséhez az ügyvédjét kérte fel, melyet október közepén jutatott el az én ügyvédemhez. Közben folyamatosan fenyegetőzőtt. Én a telefonon történt megállapodás alapján engedtem, hogy heti 2 délután és minden második hétvégén elvihette. Bár a kislány nagyon nem élvezte, élvezi ezt a helyzetet, sőt azóta minden este újra bepisil.
Ügyvédemmel leegyeztettük, hogy a bíróságon mit fogunk képviselni, melyet válaszként elküldtünk, majd tájékoztattuk a másik felet, hogy nem vagyunk hajlandóan a keresetet visszavonni.
Erre felhívott, hogy üljünk le beszélni, bár elmondtam, hogy ebből nem tudok engedni. A több mint 2 órás beszélgetés alatt fűt-fát igért, meg, hogy igy meg úgy fontosak vagyunk. Másnap az autóm hibája miatt eljött, és a parkolóban ismét a szemét, fenyegetőző stílusát vette elő, és a beszélgetés végén vettem észre, hogy a telefonnal a tudtom nélkül rögzítette. számomra ez érthetetlen hozzáállás.
Ragaszkodik a közös felügyelethez, holott 4 évig a kislány nem számitott neki.
Bár ügyvédem folyamatosan azzal biztat, hogy semmi esélye, hisz a szüleim második lakásában élünk, rendes munkahelyem van, nem járok el itthonról sehova, a kislányról megfelelően gondoskodom, és nagyon ragaszkodik hozzám.
De megköszönném, ha mások véleményét is megtudhatnám erről, illetve, hogy az amit művel az a bíróság előtt mennyire lehet fontos a döntésnél, pl a hangfelvétellel tud-e mit kezdeni.