Kiábrándult, nagyon örülök annak amit leírtál.Nagyon jó hogy az én töténetemben megláttad a lényeget.Tudatosan kerültem hogy én magam irjam le,bizony a probléma egy betegség mégpedig olyan amit a manapság uralkodó ego - világ teljesen elfed és a kezelésére szakembert nagyon nehezen találni. Nekem nagyon rosszak a tapasztalataim e téren és hozzáértő orvos csak akkor került a képbe amikor a baj már nagyon súlyossá vált.A baj lényegéhez hozzátartozik az is hogy nincs betegségtudat és a szenvedő ember mindent megtesz azért hogy a problémája lényegéről elterelje a figyelmet.És sajnos a "szakemberek" partnerek az eltereléshez akár éveken át. Pedig riasztó és komoly figyelmeztető tünet már az is ha valaki vádaskodóvá válik és mindig csak a másikban keresi a hibát.
A történetem talán azért hasznos mások számára, mert szerintem minden esetben, ahol az egyik szülő elzárja a másiktól a gyereket és nem képes megérteni - belátni hogy ezzel a saját gyerekének árt, kellene gondolni arra, hogy pszichés bajok lehettek az előzményekben illetve ennek a gyerek számára káros viselkedésnek valamilyen lelki baj az oka.Mert bizony, ahogy írod - torzult a valóságlátása annak a szülőnek, aki a másikat akárcsak megpróbálja kizárni a gyerek életéből.
Házasságtörés
bocs: csebenhagyásként értékelhette.....
Biztosan furcsának találjátok az előzőekben a torzult valóságlátást: minden depressziós kórkép legrosszabb része. Amikor olvastam Pappa leírását a felesége számára érthetetlen viselkedéséről, egy kép ugrott be: amikor a férjem vállalkozása tönkrement, az anyósom szólt, hogy kevesebbet kéne veszekednem a fiával. Csodálkoztam ezen egy kicsit, mert az adott időszakban szinte nem is tudtunk a férjemmel szót váltani sem, mert a rengeteg munka miatt (hogy mentse, ami menthető) csak evett, fürdött (és néha aludt) otthon. Kb. hetente egyszer megkérdeztem tőle, szerinte mikor kerülnek az ügyei és Õ maga is olyan állapotba, hogy beszélhetnénk pár szót a család dolgairól is.
Nagyon megértem Pappa idegenkedését a felesége terapeutáival szemben, mivel a szakemberek nagy része sémákban, klisékben gondolkodik, a pácienseit bedobozolja egy nagy könyv előírásai szerint, így aztán nem is tud segíteni, csak jelmondatokat ismételget. Világos, hogy családterápiára nem járhattak Pappáék olyan terapeutához, aki nem hiteles a pár bármelyik tagja előtt. Csakhogy nem az lett volna a megoldás, hogy akkor az egészet elutasítják. Bizony másik szakembert kellett volna keresni, mivel a feleség Pappa kimaradását a kezelésből cserbenhagyásként értékelte, így hiába kapott Tőle annyi segítséget más vonalon.
Bármennnyire nevetséges is a felszólítás, hogy otthon ordibáljanak egymással, valójában nagyon árulkodó jel. Amit Pappa türelemes viselkedésnek írt le, azt a felesége konfliktuskerülésnek értékelhette: vagyis hogy Pappának igenis, nagyon nem tetszik a helyzet, és nagyon elégedetlen, esetleg haragos, vagy sértett, annyira, hogy nem hajlandó beszélni se róla. Mivel a beteg valóságlátása sérült, akkor is fenntarthatja ezt a meggyőződését, ha Pappa tényleg egyszerűen türelmes volt, és a panaszolt indulatoknak még az árnyéka sem fordult meg a fejében. Sok esetben azokat az indulatokat tulajdonítják a másiknak, amit ők éreznének a helyében.Ezért kellene ilyenkor egy pártatlan külső szemlélő, akiben mindketten bíznak, és aki rávilágíthatna az ilyen tévedésekre. a. ilyen segítőt nem nagyon lehet ma találni.
Elnézést kérek minden böngészőtől, elvégre ez egy jogi fórum, nem lélektani, de talán valaki errejárónak még hasznos lehet.
Az anyák szülés utáni lelki problémája valóban nagyon nagy gond. Jó tudni, hogy a szülések jóval több, mint fele után jelentkezik a probléma hosszabb-rövidebb ideig. Magát a civilizációval egyidős természetes jelenséget a mai "fogyassz és szórakozz, attól leszel boldog" világnézet sújosbítja össztársadalmi betegséggé.
Sok esetben magától rendbe jön az anyuka, egyszerűen túljut a kritikus szakaszon úgy, hogy semmi jóvátehetetlen nem történik. De ha az állapota eljut arra a pontra, ahol már torzul a valóságlátása, akkor válik igazi betegséggé, amiből szakszerű segítség nélkül nem nagyon lehet kimászni.
Egyik fő gond ezzel a betegséggel, hogy a beteg családtagjai lustaságnak, nyavalygásnak, hisztinek, luxusproblémának minősítik. Aki már volt benne, csak az tudja, hogy esetenként a pánikrohamokat olyan elemi erejű fizikai fájdalom kísérheti, ami vetekszik a vajúdás fájdalmával. A másik fő gond, hogy valójában nem kezelhető gyógyszerrel, csak a tünetek enyhíthetők hosszabb-rövidebb időre. Ha a betegnek szerencséje van, ezt az enyhébb időszakot ki tudja használni arra, hogy rendbe tegye magát. Mivel a jelenlegi eü. ellátórendszerben nem talál olyan szakembert, aki tudna neki bármilyen valós kezelést, terápiát nyújtani neki. Ha talál egy idősebb nőt, vagy szerencsés, gyógyult sorstársat, azok tapasztalatai segíthetnek talán.
Kedves Pappa, valójában még szerencsésnek mondhatod magad. Egyik ismerősöm a teljes családi (férj, szülők, testvérek) támogatás és orvosi kezelés ellenére öngyilkosságot kísérelt meg. A Te gyermekednek legalább még él az anyukája.
Pappa!
Hihetetlenül örülök, hogy nem vetted támadásnak, amiket írtam, hiszen nem is annak szántam!!
Nálatok elég érdekes helyzet alakult ki. Ha jól értem, most anya betegsége miatt van Veled a kisfiad, ami nagyon helyes is.
Olyan sok gyerekét egyedül nevelő szülő ezt a helyzetet nem így oldaná meg! Hanem pl. a nagyszülőkre bízná addig, míg beteg, Csakazértse legyen a különélő szülővel! Tehát ez így nagyon helyes!
Amiket írtam azokat még mindig fenntartom. Tehát, hogy egy nőnek segíteni kell abban, hogy megfeleljen az anyaság szerepében. Biztosan vannak jó és "kevésbé jó" anyatipusok, hiszen elég gyakran halljuk a Tv-ben, hogy egy anya ezt és azt tett a gyerekeivel.
Az apaság tanulása megintcsak egy folyamat, amire meg kell érni. Lehet, hogy Te hamarabb nőttél fel a feladathoz, mint az exed. Ez sem baj.
Írásod alapján Te igen sokat tettél anyáért, biztosan így is van. De én hiszem, hogy mindig két embert kell meghallgatni.
Õ valószínűleg meg elmondaná, hogy nem segítetted, nem támogattad.
De ezt is csak feltételezni tudom. Lehet, hogy ő tényleg a "kevésbé jó" anyatipus.
Na, ezt jól kifejtettem!:) Nem tudom érthető voltam-e.
A lényeg, legyél továbbra is ilyen apa amilyen vagy és segítsd a gyereked jó apává válni. (úgy emlékszem, kisfiad van, de most nincs időm utánanézni:)
Értelmesebben: Eszköz volt - tárgy volt, egy értelmetlen bosszú eszköze.
Balázs, kifelejtettem hogy szerintem alapelv hogy az ember úgy neveli a gyerekét hogy a másik embert becsülje meg annak a munkáját és mindent.Szó sincs arról hogy bármikor olyat tettem vagy mondtam volna ami sértő vagy lebecslő vagy akárhogy negatív lenne anyára.És egyáltalán nem tartom sikernek,sőt éppen a saját kudarcomnak is tartom hogy a gyerek velem érzi magát jobban és biztonságban és jobban ragaszkodik hozzám.Ez így alakult ami elég sajnálatos.Az lenne a jó ha mindkettőnkben ugyanolyan bizalma lehetne.Ha számára mindketten kiszámíthatóak és biztosak lennénk.Jobb lenne,de igy sincs nagy baj.Ismer mindkettőnket nagyon jól,az a lényeg.
Nekem szerencsére nincs szükségem arra hogy pszichológus állapítsa meg min ment keresztül a gyerek azokban az időkben amikor el volt tőlem zárva.Épp elég hogy én tudom,hogy folyt az élete akkor.Eszköz volt - tárgy volt egy értelmetlen bosszú tárgya.Mint már irtam a volt feleségem egyébként nagyon rendes nő és szerencsére nem rafinált és nem is következetes így nem tudta sokáig vívni az ő kis harcát ellenem fegyverként használva a gyereket.
Gasko, szerintem a szülői szerepre sok lehetőségünk volt próbálni.Játszottunk papást - mamást, a lányok babáztak, gyerekként mindig meglátogattuk illedelmesen az újszülötteket a rokonságban,nekünk például mert hatan voltunk a kissebekre kellett vigyázni nem úgy,hogy ránk bízták őket hanem türelmesen és vigyázva kellett velük bánni és láttuk mások hogyan bánnak a gyerekeikkel és abból is sokat tanultunk hogyan bántak velünk.
Még annyit hogy a nők amikor férjhez mennek elkezdenek nagyon érdeklődni a gyerekek iránt és állandóan látogatják a gyerekes barátnőiket - próbálnak ezzel is.
Mikor a dolgok jobban mentek otthon akkoor énvelem madarat lehetett fogatni.Sajnos azok a napok képezték az elenyésző kissebséget amikor békére és nyugalomra értem haza.Kedves jelenlévő asszonyok ne higgyétek hogy amolyan rendmániás fickó lennék.Minden nő aki háztartást vezet pontosan tudja milyen hazaérni munka után arra hogy minden a fejetetején áll.Az eggyüttélésnek ez is rettenetes fontos eleme.Nem vagyok az a típus aki az asztalt csapkodja ha nem tálalnak elé melegételt és nincs tiszta inge.Amilyen problémákkal azokban az években én küzdöttem azok sajnos klasszikus női problémák voltak.Sajnos, mondom,mert sajnálok minden nőt aki nap mint nap csatatérre megy haza és abból nap mint nap otthont próbál varázsolni.
Visszatérve Balázs irására: „Ha egy nő nem tud megfelelő anya lenni, abba azért vastagon benne van a férje hozzáállása is. Pl. ha az anya következetesebb és az apa engedékenyebb - ami azért jellemző -, akkor a gyerek természetes módon az apa társaságának örül jobban. Főleg, ha az apa még partner is abban, hogyan lehet kijátszani anyát.
Ha törelmetlen a gyerekhez annak is leginkább az az oka, hogy kicsit szélmalomharcot vív rendszeresen az apa engedékenységével szemben.”
Itt félreértés van. Nálunk szó sem volt arról hogy én engedékenyebb lennék mint anyuka. Éppen fordítva.A gyerek nem azért örült a társaságomnak,mert én engedékeny lennék,hanem pont azért, mert én voltam és vagyok a mai napig is a kiszámítható a gyerek számára.Kicsi kora óta tudja hogy nálam hol a határ és meddig lehet elmenni.Ettől érzi magát velem biztonságban és ezért van az hogy nekem nincs szükségem arra hogy "veszekedjek" vele.A gyerek úgy fejlődik hogy kipróbál mindent az égvilágon és ezt a lehtő legtágabb határok között engedni is kell neki.Kortól függően más és más igényei vannak amit muszáj kielégítenie.Egy két – három évesnek például muszáj kipróbálnia mi történik ha kiöntünk vagy a falra kenünk valamit.Így hát a nevelőjének az a dolga hogy ezt az igényét kielégítse mégpedig a maga helyén.Kiönteni és maszatolni a homokozóban lehet, az asztalnál pedig nem.A falra nem kenünk ennivalót hanem csomagolópapírra festünk például.Amikor gyerek maszatolni kezdene az ennivalóval lehet közben vele beszélgetni arról hogy ugye milyen jó volt festeni ? És ez a téma kitart addig amig megeszi a vacsoráját.Igy le lehet szerelni minden gyereket.Ahogy nálunk ment például hogy volt feleségem kirakott a hütőböl minden ennivalót a kisgyerek elé és lefeküdt olvasni úgy sajnos nem lesz normális evés sem pedig türhető konyhai viszonyok. Az eredmény láttán pedig a gyerekkel kiabálásnak sem volt semmi értelme. Mindez nehéz volt, ám most sem gondolom azt hogy a volt feleségem nem jó anya.Õ ilyen anya.Mindig igyekeztem lelkileg is támogatni,próbáltam megérteni mi ennek a viselkedésnek az oka.Biztosan igazad van Balázs,mert te nő vagy és mások a tapasztalataid,hogy az anyák viselkedésében benne van a férj hozzáállása.Nem gondolom hogy tökéletes lennék de azt hiszem az én esetemben nem az én hozzáállásomban volt a hiba. A nyüglődések, lelki bajok az állandó fáradtság valódi okát kellett volna feltárni vagy legalábbis akarni feltárni,nem pedig rám a kéznél levő bűnbakra és az anyaság nehézségeire ráhúzni mindent.
A váláskor éppen négy éves gyerekkel kapcsolatban pedig azt gondoltam hogy eléggé önálló már és jól tudja kezelni az anyját és úgyis eléri nála amire szüksége van. Öt évesen már ő kelt a vekerre és keltette az anyját már felöltözve. A gyerekek sokmindenre képesek ha az élet ugy hozza és nem szabad félteni őket ha valami eltér a szokásostól. Bárhol ahol a fiam büszkén mesélte hogy ő kel fel korábban felháborodtak az emberek.Én nem.Ettől ugyanis nem lesz baja, csak előbb tanulta meg mint mások amit úgyis meg kell tanulnia.
/Ezért is irtam Kiskockának hogy hagyja őket békében akárha veszekszenek,mert kell hogy megtanulják kezelni egymást. Egy apának muszáj tudni kimaradni is bizonyos dolgokból./
De azt álmomban sem gondoltam volna hogy a válás után ritkán láthatom a fiamat..Arra akkor nem gondoltam hogy hamarosan megtörténhet, volt feleségem a gyerekkel zsarolni fog.
Szeretném ha mindenki aki illetékes gyerekek ügyében tudjon az olyan esetekről is mint az enyém. Lehet hogy egy válás vagy gyerekelhelyezés hátterében ilyen problémák állnak és az ilyesmi ritkán kerül napvilágra mert a férfiak nem szoktak sem panaszkodni sem sokat mesélni a privát dolgokról.A mi kulturánkban azt tanuljuk hogy az anya mindig mindent jól csinál a gyerekével és minden városban találunk szobrokat : Anya gyermekével. De a valóság nem mindig olyan szép mint azt hinni szeretnénk.
Természetesen csak a saját nevemben beszélhetek. Kiskocka és az én helyzetem lényegesen különbözik.Én már 4 éve elváltam békében,megegyezve mindenben.A gyereket a bíróság elhelyezte az anyánál és nekem a "szokásos" hétvégi és szünidei láthatások jártak. Alább már leírtam hogy sok probléma volt a láthatással.Az is előfordult hogy a volt nejem nem engedte el velem a gyereket több mint másfél hónapon át.Ekkor jutottam el ide és kértem tanácsot Derilltől.
Nagyon sajnálom ami a te gyerekeddel történt és nagyon lesújtó véleményem van az apjáról aki elzárta tőled. Bárki aki ilyet tesz, ahogy jogilag fogalmazzák súlyosan veszélyezteti a gyereket akár férfi az illető, akár nő.
Egyetértek veled, a legtöbb nő jó anya.Az én gyerekem anyja is jó anya, a gyerekemnek ő a legjobb és soha nem mondtam olyat, hogy nem lenne az. Soha szemrehányást semmiért nem tettem neki, igyekeztem megérteni a problémáit és igyekeztem neki segíteni.Lehet erről bármit gondolni, én pontosan tudom, hogy ez így volt.Sem dicséretet sem köszönetet nem érdemlek érte, egyszerűen tettem a dolgomat mint szülő és mint családfenntartó egy állandóan lelki problémákkal, bizonytalansággal, óriási hangulati kilengésekkel küzdő asszonnyal, aki mióta megszületett a gyerek nem volt a társam, hanem szép lassan az ellenségemmé vált úgy, hogy a saját problémáinak az okát csak bennem látta, magában soha. Ehhez még hozzájárult hogy egy időben irreális anyagi igényei lettek, mert abban a tévedésben volt hogy a saját rossz érzéseinek az oka az, hogy nekünk nincs olyasmink /pl. jobb autó/ mint másnak és nincs lehetőségünk rendszeresen a tengerhez menni. Ha megfeszültem akkor sem tudtam többet keresni úgy hogy gyakorlatilag én vittem a háztartást és a lehető több időt töltöttem a gyerekkel, hogy őt tehermentesítsem, amit nagyon is igényelt, nagyon is elvárt tőlem.
Olyan korszak is volt hogy fizetett segítséget kellett alkalmaznom anyuka mellé mert nem tudott meglenni az akkor másfél éves gyerekkel egymaga napközben és nekem muszáj volt dolgoznom bent a cégnél hogy az egyik munkámat ne veszítsem el. És olyan korszak is volt hogy idős édesanyám járt fel naponta vidékről azért hogy a gyerek levegőre kerüljön, elvigye sétálni mert egy időben volt feleségem egész nap képtelen volt a gyereket kivinni.
Később tudom csak folytatni elnézést.
Véletlenül elküldtem, bocs...
Szóval talán könnyebb alternatív megoldásokat találni, ha a gyerek örül neked, amikor hazamész, hogy veled is elidőzhet stb.
És még valami! Mindezt csak azért mertem leírni, mert nekem ugyan nincs gyerekem, de az élettársam 8 éves gyerekének az életébe is beléptem. Bizony szükség van arra, hogy tudjam, jól teszem-e amit teszek.
Sziasztok! balazs01-hez hasonlóan én is régóta olvaslak titeket.
Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültetek,
és nem is szeretnék igazságot osztani, viszont még egy dolgot hozzáfűznék balazs mondandójához.
A kisgyerekkel ha az anyukája tölt több időt, akkor az anyuka feladata, hogy bizonyos megtanítsa bizonyos keretek között mozogni (nem öntjük ki az italt, nem kenjük a falra a kaját...). Ez persze nem pozitív feladat, és elvárható, hogy mindezt mosolyogva, bábozva tegye meg, hiszen egy jó anya jól szervezetten, örömmel kell, hogy ezeket megtegye, mert egy baba ezzel jár.
De azt azért Ti sem gondolhatjátok komolyan, hogy ha nem így teszi, akkor rossz anya.
Kiskocka! Ha úgy látod, van esély helyrehozni a dolgokat, akkor próbáld egy kicsit erről az oldalról is vizsgálni a dolgot, igenis meg kell próbálni megérteni, ha belefárad a "bábozásba".
Nyilván az is segítség, ha Te pelenkázol, de akármennyire is hangzik hülyén, az embernek szüksége van arra, hogy erősítsék. Nyilván mások vagyunk, de egy olyan szerepben, amire nem volt lehetőségünk próbálni, fontos a dícséret.
Szia Balázs
Orulok, hogy a masik oldal is megszolalt. Pappaval valo beszelgetesunk egyaltalan nem az anyak leszolasarol szolt, csak egy kicsit jolesett sajnaltatni magunkat.
Nekunk a felesegemmel reszben sikerult is ezeket a dolgokat tisztaznunk, biztunk benne, hogy mind a ketten meg tudunk valtozni, es en jo eselyt is adtam volna ennek.
Csakhat most itt van ez a terhesseg...
Vannak ujabb fejlemenyek is, de mar eddig is kicsit szegyelltem magamat, hogy kiteregetem itt a dolgait, neki biztosan rosszul esne.
Balázs, kösz hogy irtál, ahogy lesz időm válaszolok.
Kedves Apukák!
Folyamatosan nyomon követtem az írásaitokat és most én is szeretnék Nektek néhány dolgot mondani.
Nő vagyok, válófélben. Az én "segítségkéréseimmel" is lehetett találkozni itt a fórumon, régebben. Derill a mai napig sokat is segített.
Nagyon tisztelem Bennetek a jó apát és le a kalappal a gyerekhez való hozzáállásotok előtt!
Egyvalamit azért meg kellene értenetek. A legtöbb nő jó anya. Kérdés, mi az, hogy valaki "jó anya". Minden nő szereti a gyerekét és minden apa is. Egy nő és egy férfi is, nem attól lesz jó anya és apa, hogy gyereke születik. Hanem a gyerekről való gondoskodástól.
Ezt valamelyikőtök le is írta, ha jól emlékszem. Ha egy nő nem tud megfelelő anya lenni, abba azért vastagon benne van a férje hozzáállása is. Pl. ha az anya következetesebb és az apa engedékenyebb - ami azért jellemző -, akkor a gyerek természetes módon az apa társaságának örül jobban. Főleg, ha az apa még partner is abban, hogyan lehet kijátszani anyát.
Ha törelmetlen a gyerekhez annak is leginkább az az oka, hogy kicsit "szélmalomharcot" vív rendszeresen az apa engedékenységével szemben.
Én nem állítom, hogy nálatok ez van. De kicsit olyan nekem, mintha a Ti feleségetek eleve semmit nem csinálna jól.
Ha nincs megfeleő "anyaminta" egy nő előtt, az nagyon szomorú. De az anyaság tanulható. Ebben Nektek is partnernek kell lennetek.
Aztán eszembe jutott még egy dolog. Ha egy nő nem érzi jól magát otthon a társával, akkor nyilván türelmetlenebb. Hiányzik neki valami, amit Tőletek nem kap meg. Írjátok, hogy mindketten figyeltetek rá és nagyon szerettétek. Biztos vagyok benne, hogy így van, de valahogyan mégsem jól csináltátok.
Elég sok példát leírtatok, miért nem jó anya a volt nejetek, de higgyétek el, ebben Ti is hibásak vagytok.
Az, hogy nem egyforma egy anya és egy apa nevelési elve még nem baj. A gyerek nagyszerűen tud alkalmazkodni mindenkihez. Nagyon pici korban megtanulja, hogy kitől mit várhat el, kitől mit kap meg könnyebben. És nagyszerűen tudja ezt kezelni. A hiba ott van, hogy valamelyik szülő erre "rátesz egy lapáttal" és eleve azt mondja a gyereknek, hogy "ezt ne várd anyától (vagy apától)mert ezt csak én tudom jól csinálni veled!" Miért nem lehet bevonni az anyát is a közös játékba?
Én nem akarlak Titeket bántani, de minden 2 emberen múlik.
Nálunk 7 éves gyerek van és volt pszichológiai vizsgálat is. A vizsgálat előtt 3 hónapig a férjem magához vette a gyereket, nem is láthattam. El is mondta a gyerek a pszichológusnak szépen, hogy "engem anya is apa is szokott gondozni, de apa jobban". Hát persze, mivel előtte ő volt vele. Ezzel semmi probléma nincs is. Csak aztán a vizsgálat gyönyörúen kimutatta, hogy a gyereknek igen nagy lelki tarumát okoz, hogy megfeleljen az apjának és ki se merje ejteni a száján, hogy "anya nagyon hiányzik". Ez lejött a rajzaiból is tökéletesen. A gyereknek 2 szülőre van szüksége.
Ti nagyszerűen ellátjátok a gyereket és - szerintem - a legtöbb apa alkalmas is gyereknevelésre. Ha valamelyik szülőhöz elhelyezik a gyereket, az azért van, mert ketté nem szakítható. De nem azért, mert az egyik vagy másik alkalmasabb gyerenevelésre. Hangsúlyozom, legtöbb esetben és nem a kirívó - alkoholista, agresszív- példákról beszélek.
A nevelő szülőnek meg az lenne a dolga, hogy erősítse a nem nevelő szülő iránti szeretet a gyerekben.
Tudom, ez nagyon sok esetben nem így van. Egy válás rengeteg indulatot kihoz az emberekből, hiszen valahol egy hatalmas kudarc, hogy nem tudunk megfelelni a másiknak. De hiszem, hogy ezt egyedül a legritkább esetben lehet elrontani.
Nálunk a bíróság ezután leszabályozta kapcsolattartást mindkettőnkkel. De nem önkényesen, hanem - nagyon helyesen- olyan helyzetbe hozott minket, hogy nekünk kellett kimondani, hogyan is legyen. Magyarul, rákényszerítette a leendő exemet, hogy kimondja: velem is annyit lehet a gyerek, mint vele. Nagyon súlyosnak ítélte a bíróság a gyerek elzárását. Döntés a jövő héten, első fokon.
Bocsánat, hogy "beleszóltam" a levelezésetekbe.
Csak azt szerettem volna értésetekre adni, hogy lehettek nagyon jó apák - és vagytok is - de a gyerekben erősíteni kell azt, hogy "anya a legjobb anya" a világon. Nektek el fogja hinni. És nem is hiszem, hogy olyan rosszak lennének.
A gyerek nem birtok, ezért nem is a birtoklásáról kell hogy szóljon a történet. Nagyon visszaüt ez később.
Kívánok Nektek nagyon sok erőt és szeretet a gyerekhez. De anya és apa is csak egy lehet mindenkinek. Hiba nélkül pedig nincs ember.
Mégegyszer bocs, egyáltalán nem akartam bántani senkit.
Gyerek válogatósságával kapcsolatban én azt szoktam csinálni hogy akár hetekig is adtam neki ugyanazt amit éppen szívesen eszik, például volt sült krumpli korszak, meggyleves korszak, sajtos hus korszak, soha nem szívóztam vele evés ügyben. Most már ilyen probléma nincs.Gyümölcsöt kapott mindig apróra vágva keksz helyett vagy vegyesen,észre se vette, úgy ette meg. (Na most lebuktam mint feminin, üsse kő :)
Lelkileg valami ilyen anyamodelles dolog állhat a háttérben, de hiába mondja a pszichológus, attól nem fog megváltozni a dolog. Bár lehet, hogy léteznek jó pszichológusok is, de nem tudom hol.
Az én volt feleségem is mindig akart a gyerekkel foglalkozni csak különböző okokból nem tudott. Õ is összeveszett a gyerekkel rendszeresen. Szerintem ne próbáld őket békíteni, az az ő dolguk mit csinálnak. Látod, úgysem sikerül. Hadd ismerjék ki egymást, ketten többre mennek.
Tehát kedves feleséged nincs beszédes kedvében éppen, részvétem.
Na , lefektettem, meg elmosogattam (kozben Metallicat halgattam, hogy ne legyek tul noies)
Milyen meglepo, de nalunk is vannak hasonlo problemak. fiamnak tobbfajta etelallergiaja van, raadasul eleg valogatos, ez eleg sok problemat okoz. Olyan nagypapa, vagy nagymama sincs meg a csaladban, aki mar otthon lenne, es vigyazhatna ra, ha van valami.
Kulonben nem azt mondom, hogy a felesegem nem akarna vele annyit foglalkozni, mint en, csak egyszeruen nem szokott osszejonni a dolog. Vagy tul faradt, es nincs hozza ereje, vagy osszevesznek valamin, es akkor mind a ketten megsertodnek a masikra, en meg probalom oket kibekiteni, keves sikerrel. Oneki hamar szetment a csaladja, anyukajat kb 14 eves kora ota nem latta, amiota otthagyta oket. Gondolom egy pszihologus erre olyasmit mondana, hogy nem volt elotte megfelelo anyamodell, es most nem tudja hogyan viselkedjen.
Probaltam vele ma is egy kicsit beszelgetni arrol, hogy mi lesz, de azt mondta, hogy muszaly, hogy mindig ez legyen a tema?
Még egy történet ami nálunk óriási probléma volt. A fiunk kicsi korában amolyan egyszálbél asztmás /azóta kinőtte/ gyerek volt. Sokat volt beteg és rá jobban kellett vigyázni mint a többiekre.Például egy betegségkor hallottam hogy anyja korholja a gyereket: "látod mert nem vetted föl a dzsekit amikor mondtam". Mindez 3 nappal azelőtt lehetett és egy három éves arra persze már nem emlékszik, és nyilván nem ő tehet arról hogy megfázott. Mert anyukája képtelen volt ráadni a gyerekre a dzsekit. Milliószor el is mondta hogy "képtelenség" felöltöztetni stb. Nekem ilyen problémám sosem volt a gyerekkel. Ennek ahelyett hogy örült volna és a technikáimat elleste volna, inkább bennem keresett mindenféle hibát.Sokszor elmondta hogy "nulla empátiával" rendelkezem. Azt hiszem ha igy lenne nem tudnék egy nyügös gyerekre balhé nélkül dzsekit varázsolni...
Azon ne aggódj hogy a fiad hiányt szenved bármiben is.Nem az a lényeg a gyereknek hogy úgy kapja meg a szükséges törődést anyjától - apjától ahogy a nagykönyvben meg van írva. /Klasszikus apa mosdik anya főz - re gondolok./ Lényeg az hogy megkapja valamelyiktől.Biztosan vannak olyan dolgok ha jól átszitálod a mindennapi történéseket amiket csak az anyja csinál vele.Lényeg az hogy a gyerek jól ismeri az anyját is és bizonyára szeretik is egymást.A gyerek ragaszkodása a gondozás során alakul ki miközben etetjük meg altatjuk és viszont is így van, mi meg attól szeretjük meg hogy vele vagyunk. A gyereknek mindig az a lényeg hogy legyen kihez ragaszkodnia és legalább az egyik szülője kiszámítható és megbízható legyen akkor nem lesz baja.
„es ha megkerdezem, hogy miert, csak annyit mondani, hogy ugyis csak velem akar jatszani, mert en ugy nevelem? ”
Időközben biztosan rájöttél már hogy nem érdemes semmit sem kérdezni mert csak vádaskodó választ kapsz. /Nálunk ez a sok pszichológus meg pszichológiai olvasmány hatására úgy hangzott,hogy "feminin alkat vagy".Ezen is nevettem,mert sok minden lehetnék de nőies biztosan nem a 2 méteremmel és a szakállammal akkor sem ha a gyerekemet boldogan pelenkáztam./
A gyerekre kell koncentrálni ellátni és békében lefektetni stb. anyukája csináljon amit akar, nézzen tévét és bármit.Egy embert akinek nincs a vérében a gyerekkel való normális törődés,sehogy nemtudod rávezetni a gyerekkel való foglalkozás örömére akár férfi akár nő.
Kiskocka bevallom őszintén én még családterápiára is mentem vele.Ott egy idegbeteg kinézetű leányzó arra akart rávenni hogy ha mérges vagyok a feleségemre akkor kiabáljak vele és kaptunk egy feladatot, hogy X napon 1 órát kiabáljunk egymással. Jó. Hát én azonnal elröhögtem magam és felhívtam a pszichológusnőt és megmondtam,bocs, nem bírok hinni a tudományában, köszönöm szépen. A volt nejem meg járt még sokáig egyedül családterápiazni ami abból állt hogy szidták a fickókat együtt és nagyon feldühödve ért haza mindig esetleg sértett hallgatásba burkolózott a következő szeánszig. Kabaré volt és jó drága.
Pszihológusozásba nem érdemes belemenni tapasztalatom szerint.
Kiskocka, nekem sem kenyerem a panaszkodás és a célom nem is az. Magánemberként elég keveset tehetsz azért hogy ebben a társadalomban az apák visszakapják fontos szerepüket.És az sem ártana ha a döntéshozók és mindenki aki gyerekekkel foglalkozik tudnának azokról az esetekről mint például az enyém,hogy egy anya nem mindig és nem minden esetben teszi azt a gyerekkel, ami a gyereknek jó.A köztudatban az van hogy az anya csak jó lehet.Én magam sok nőt ismerek aki a gyeses évek alatt tönkrevágta a házasságot "gyesbetegség" okán hű és maximálisan segítőkész férj mellett.Nehezen kezelhető egy férfi számára az a mindennapos helyzet amikor délután kuplerájra megy haza és anyuka azzal fogadja: "tudom, bűntudatot akarsz bennem kelteni". Pedig fickó még meg sem szólalt,táskája még a kezében és már az örvendező kiskölyök is.
Pappa, ha en ezt a Topikot megmutatanam a felesegemnek, azt mondana, hogy 2 nick-kel sajat magammal beszelgetek. kerne gyorsan egy szakvelemenyt rolam, aztan mehetnek is vilagga.
Szoval, ezek a dolgok ugyanigy megvoltak, de en sem panaszkodtam. vartam, hogy megvaltozik. Aztan elertem oda, hogy nem volt idom az otthoni munkaimra, amiket szepen elveszitettem. Utana meg persze mar az is problema volt, hogy miert nincs annyi penz. Persze en is mondhattam volna neki, hogy probaljon meg pszihologussal elbeszelgetni, tetszett is volna neki, merthat mennyivel jobb delutanonkent leulni egy kanapera, mint a filmekben, ahelyett, hogy egy kicsit osszeszedne magat. Ahelyett, hogy egyutt jatszott volna velunk, mennyivel egyszerubb TV-t nezni, es ha megkerdezem, hogy miert, csak annyit mondani, hogy ugyis csak velem akar jatszani, mert en ugy nevelem?
Nem egészen ide tartozik mert rajtunk már nem segít, de talán fiataloknak igen. A párválasztásnál érdemes mindenki véleményét meghallgatni és elgondolkodni a negatív véleményeken is.Az idősebbek gyakorlatiasabbak mint a házasulandó fiatalok.És azt hiszem nem jó olyan nővel családot alapítani akinek sok gyűlölködés, egymással nem beszélés ilyesmi van a családjában még akkor sem ha ő egészen más lányként.És ha egy nő olyan hogyha nem alussza ki magát rendesen akkor egész nap rongy és rosszkedvű akkor nagy problémákra lehet számítani a gyerekkel való foglalkozásban.Én mindezeket nem vettem figyelembe.
Én egyébként soha még megjegyzést sem tettem nem hogy bármit számonkértem volna a gyerekkel kapcsolatban a volt nejemtől.Mégis úgy lettem beállítva mintha naphosszat szidtam volna mindenért.Védekeznem kellett állandóan olyasmi miatt amit nem tettem és nem is gondoltam.Tény,hogy anélkül az állandó szóbeli terror nélkül jobb az életem és visszatekintve nem is tudom hogy bírtam.A gyerek miatt bírtam és azért mert nagyon szerettem az anyját és reméltem hogy valahogy elmúlik a lelki baja es magára talál. Õ akart mindenképpen válni azzal az indokkal hogy "én elszívom az ő erejét és nélkülem kell megpróbálnia". Hát megpróbálta és a gyerekünk rendesen kikészült. Csapdahelyzet volt és nem lett volna szabad belesétálnom.
