Eos Faktor?


kaliber01 # 2014.02.28. 12:19

Bea019!

Jól(viszonylag) fizető adóst nehezen engedi el az EOS annyit kisajtol amennyit csak tud ha tényleg ezek a számok és be is tudod bizonyítani én bíróságra mennék a helyedben.

gerbera317 # 2014.03.01. 13:20

Nem kell ezzel bíróságra menni. Egyszerűen nem fizetsz, és kész. Ha az EOS ezt zokon veszi, majd ő jogi ügyet kreál belőle, és akkor majd mehetsz a bíróságra. Ha pedig attól tartasz, hogy azt az EOS nyeri meg, akkor meg ne vitatkozz, hanem fizess, most!

bea019 # 2014.03.08. 13:47

eos_üldözött! kaliber01!gerbera317

Szerdán megkaptam a szokásos sms-t, hogy vegyem fel velük a kapcsolatot. Megtettem, a hölgy nem tudott velem mit kezdeni, ezért kapcsolta a felettesét. Az EOS-tó nem megszokott módon egy úri emberrel beszéltem. Megígérte, hogy kivizsgálják az ügyemet, és pénteken vissza hív. Meglepetésemre ez megtörtént, és ugyanez az úri ember közölte velem, hogy a" velem fent álló követelést lezárták". Csak kérdem én: Amikor panasszal éltem , volt 30 napjuk, hogy kivizsgálják. Megküldték a hanganyagot is, még is elutasítottak.Most sikerült egy EMBER-rel beszélnem, és két nap alatt megoldódott. Kívánok nektek is sikeres megoldást!

spawn666 # 2014.03.11. 16:50

Tisztelt fórumozók.
Kaptam egy levelet az EOS-tól amiben közlik, hogy törvényileg átvették a HSBC bank adósait (44300FT volt). Hivatalos másolat amit a bíróság jóváhagyott. Most jön a lényeg ami kiverte a biztosítékot. Küldtek egy névjegyzéket amiben benne van az összes adós neve, lakcíme, az összeg amivel tartozik. Kérdem én milyen jogon adja ki nekem az adósok adatait? Kihez forduljak, ki tud erre választ adni? Ez szerintem sérti az emberek jogait. Választ előre is köszönöm.

Dr.Attika # 2014.03.11. 18:00

Tisztelt "spawn666"!
Nyilván az EOS ügyintézője valamit félre ütött a számítógépen és így kapta meg a teljes adós listát.
Ez az EOS nagy fokú felelőtlenségét bizonyítja.
Azt javaslom, hogy keresse meg az EOS-t tértivevényes ajánlott levélben , hogy ezen adatbázis a birtokába jutott akaratán kívül és pedig az EOS-tól. Kérdezze meg, hogy az adatbázis őrzéséért, megsemmisítésért mennyi millió magyar forint munkadíjat ajánl fel az EOS.

luck-666 # 2014.03.12. 13:38

spawn666

44300 ft.ért ajánld fel nekik

spawn666 # 2014.03.12. 16:37

Volt egy kevés időm, kb. háromezer név szerepel a 24 oldalon! Nem semmi.

spawn666 # 2014.03.13. 04:06

Kedves zsigabalázs.
Köszönöm a jó tanácsot. Már csak az a kérdésem kinek adjam le? Köszi.

EOS_Faktor_Zrt. # 2014.03.13. 11:00

Kedves spawn666!

Az EOS Faktor Zrt. (1132 Budapest, Váci út 30., céget nyilvántartó Bíróság a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság, cégjegyzékszám: 01-10-045904) képviseletében, a jogi fórumra történt bejegyzésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy kollégáink sikeresen beazonosították az ügyet, amellyel kapcsolatban fel is vették Önnel a kapcsolatot emailben.

A fent említett hozzászóláshoz kapcsolódóan a következő állításokat szeretnénk tenni:

  • A hivatkozott levél feladója az Ön lakhelye szerint illetékes bíróság, nem pedig az EOS csoport.
  • Bejegyzését olvasva, majd az ügyet beazonosítva értesítettük Önt és az érintett bíróságot arról, hogy Önhöz nem csak az ügyével kapcsolatos adatok érkeztek, így mielőbb kérnénk, hogy az email üzenetünkben leírtaknak megfelelően szíveskedjen eljárni, és visszaküldeni az adatokat a bíróságnak.

Amennyiben további kérdései vannak az üggyel kapcsolatosan, kérem keresse kollégánkat az Önnek küldött emailben jelzett elérhetőségeken, vagy jogiforum.blog@eos-faktor.hu címen.

Üdvözlettel:
EOS Faktor Zrt.

Egyjogász # 2014.03.13. 14:21

spawn66: "Küldtek egy névjegyzéket amiben benne van az összes adós neve, lakcíme, az összeg amivel tartozik."

EOS_Faktor_Zrt. néven fórumozó valaki: "A hivatkozott levél feladója az Ön lakhelye szerint illetékes bíróság, nem pedig az EOS csoport."

Ha az egyik peres fél bead valamit a bíróságnak, a bíróság automatikusan kiadja a másik peres félnek, függetlenül attól, hogy mi van a beadványban.

Akkor már csak egy kérdés lenne: a bíróság által spawn66-nak kiadott EOS adóslista vajon kitől kerülhetett a bírósághoz? Gondolom nem a bíró állt neki, és írt egy 24 oldalas EOS adóslistát....

Egyébként az ügyet kivizsgálni jogosult hatóság:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.

spawn666 # 2014.03.13. 18:02

Elnézést kérek az EOS-tól mert a levelet a helyi Járásbíróság Végrehajtási Csoportja küldte. Nem is erre akartam én felhívni a figyelmet hanem inkább idézek:
A személyes adatkezelésről szóló törvény szerint nem adható ki személyes adat harmadik félnek, – csak abban az esetben, ha az adóst erről levélben tájékoztatják, és beleegyezését megkapják. – A törvény 6. §.-nak 8. pontja szerint, azonban: … „(8) Kétség esetén azt kell vélelmezni, hogy az érintett a hozzájárulását nem adta meg.”
Vagyis az EOS a HSBC banktól kapta az adósok névsorát.Vagyis jogtalanul járt el a bank azzal, hogy kiadta adósai személyes adatait. Az már csak hab a tortán, hogy a bíróság nekem küldte el a szerződést és az adósok névsorát. Igaz azóta megkeresett az EOS azzal a kéréssel küldjem vissza nekik a levelet. Valakinek azért jó lenne ebben az ügyben intézkedni. Remélem olvassa olyan is aki ért hozzá és tudja mi ilyenkor a teendő!

lippaiéva # 2014.03.13. 18:03

Tisztelt Illetékes!

Nekem mintegy 2 éve van személyi kölcsön tartozásom a HSBC cégnél.Ő átadta az E-osnak, ami most 1,2 millió tartozást jelent.
Mincs semmi a nevemen, és nincs vagyontárgyam.
Legutóbbi levelem un fizetési meghagyási eljárás elinditását tartalmazza.

Be tudják e rajtam hajtani.
Amúgy külföldön dolgozom!

Péter

Sherlock # 2014.03.13. 18:18

Vagyis jogtalanul járt el a bank azzal, hogy kiadta adósai személyes adatait.

Az Eosnak? Abban semmi jogatalan nincs.

Be tudják e rajtam hajtani.
Amúgy külföldön dolgozom!

Nem esélytelen.

eos_üldözött # 2014.03.14. 08:05

bea019

Valami változhatott a cégnél.
Engem idén még nem hívtak, merem remélni, hogy töröltek a listájukról.
A hibák is a változást mutatják

Droid121 # 2014.03.14. 12:20

Sziasztok! Kérdésem az lenne,hogy 2011 végén tartozásba estem az upc nek amit 2012 decemberben adtak el az eos nak! Azóta semmi csak pár levél a postaládámban! Itt is él a 2003.C. Törvényben említett egy éves elévülési idő? Elvileg 2013.12.09 el járt le és ha jól értelmezem akkor nekik egy év alatt fizetési meghagyást kellet volna kérniük a mokk tol ha ez nem történik meg akkor elévült nek tekinthetem!??

gerbera317 # 2014.03.22. 12:05

Szerintem olvasd el a Ptk. XXVIII. (28.) fejezetét az engedményezésről (6:193. § ff), és ha azután sem tiszta a kép, kérdezz újra.

A Ptk.:
http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

Kovács_Béla_Sándor # 2014.03.23. 10:32

Valamit félreértsz.

gerbera317 # 2014.03.23. 10:43

Az nagyon gáz, ha nem érted. Én is most olvasom először az új Ptk.-t mégis értem.
Namármost te egy engedményezési értesítőről írsz itt.
Elsőként azt kérdezem, helyesen használod-e a fogalmakat? Ugyanis az engedményest is másként hívod, mint a jogszabály, tehát innentől akármi is kitelhet tőled.
Másodsorban kérdezem, hogy az az "engedményezési értesítő" tartalmazza-e a 6:198. § szerinti teljesítési utasítást? Ha igen, akkor aszerint vagy köteles teljesíteni, az engedményező pedig csaló, jobb esetben az ügyintézője hazudik (még mindig csaló), vagy téved (alkalmatlan, ki kell rúgatni). Ha nincs teljesítési értesítő, akkor továbbra is az engedményezőnek kell teljesítened, aki a 6:198. § (3) szerint köteles elszámolni az engedményessel. Az nem árt, ha te magadnak mindent dokumentálsz, és az iratokat meg is őrzöd, hátha vita támad ebből a teljesítősdiből.
Az természetes, hogy jövőben keletkező számlákból keletkező követeléseket nem lehet előre engedményezni, úgyhogy azokat majd a számlakibocsátónak (= engedményező) kell majd megfizetned.
Amit a korábban megismert engedményezésről írsz, az a normális. Itt most ezek csúnyán megkavarták a dolgokat. Azonban azt, hogy ki kinek a leányvállalata, ne vizsgáld, mert a leányvállalat - függetlenül attól, hogy belelát-e apuci nyilvántartásába vagy sem - egy külön jogi személy, aki - ha ő az engedményes -, jogosult tőled követelni. De még az is meglehet, hogy szó sincs engedményezésről, hanem csak a követelés behajtásának kiszervezéséről. Olvasd el még egyszer a Ptk.-t és azt az értesítőt is,
Kérdésed olyan szakba került, hogy ügyfélszolgálati pultos ügyintézővel nem szabad szóba állni. Ezt legalább osztályvezetői szinten, vagy a cég jogászával kell intézned.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.03.23. 15:34

Csak a saját kockázatodra fizethetsz a szolgáltatónak.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.03.24. 07:42

Már csak a "jövőben keletkező valamennyi követelést" nem értem...
Az pont azt jelenti, hogy a "túlfizetést" nem lesz mivel szemben beszámítani.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.03.25. 19:11

Szép ígéret. Csak éppen nem köti az engedményest.

Katulipan11 # 2014.04.03. 07:15

Tisztelt Fórumozók!

Az Eos 2010-ben kezdett el zaklatni – egy a már Magyar Telecom-nál is vitatott - internet tartozás miatt.
Az elmúlt egy évben felhagytak a kedves leveleik küldözgetésével.
Tegnap azonban újra írtak, ami felettébb bosszantó, hogy a csak 4 hónapja „létező” új!!! lakcímemre.
Honnan tudhatta meg az Eos az új lakcímem? Hozzáférése lenne a KEKKH rendszeréhez vagy a T-home jogosulatlanul újra kiadhatta?
Köszönöm aki a megtisztel a válaszával!

PGabe # 2014.04.03. 07:58

A KEKKH rendszerhez lehet "hozzáférése" és abban semmi jogellenes nincsen.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.04.03. 08:41

Hozzáférése nincs, de adatot kérhet. Ahogy bárki, aki igazolja a jogos érdekét.

Említettem már, mennyire nem szeretem az önérzeteskedő adósokat?

Crowe # 2014.04.03. 17:49

Üdv.

Ennek mi az igazságtartalma?

http://hitelek.org/…hajtokra.php