Eos Faktor?


websas # 2013.06.07. 06:21

Az EOS egy 24 ezer forintos tartozás miatt fenyegető üzeneteket küldött egy adósnak. Korábban ugyanezért a gyakorlatért egy másik ügyben tízmilliós bírságot kellett fizetniük - derül ki a csütörtöki Magyar Nemzetből.

Kétszázezer forint nem vagyoni kártérítésre ítélte a Fővárosi Törvényszék az EOS Faktor Magyarország Zrt.-t személyiségi jogok megsértése miatt. A céget egy magánszemély perelte be a vállalat fenyegető üzenetei miatt, ugyanezért a PSZÁF tavaly tízmillió forintos bírságot szabott ki az EOS-ra - írja a Magyar Nemzet. Az ítélet nem jogerős.

Az EOS 2011 szeptembere és 2012 januárja között küldött fenyegető SMS-eket egy 24 ezer forintos tartozás miatt, annak ellenére, hogy az adós többször jelezte, hogy nem ismeri el a tartozást. Olyan sms-eket kapott, miszerint „szeretné, ha önnel szemben kényszerintézkedést foganatosítanánk?”

Az ítélet szerint az üzenetek tartalma túlmutatott a jóhiszemű, peren kívüli jogérvényesítés határán

Jó ember # 2013.06.06. 12:30

Tisztelt Sorstársak!

Azért ne becsüljük le az Eos-t.
Én 4 év hadakozás alatt 13 kilót fogytam, és hamarosan kész lesz az idegrendszerem.

És tényleg egy számomra ismeretlen tartozást próbálnak rajtam behajtani mindenféle eszközzel.

A különös -és ez jellemzi jogállamunkat-, hogy már van egy Bírósági Jogerős végzésem is, amelyben elutasítják az EOS Faktor keresetét.

Jogerős!!

Sokáíg nem örülhettem, mert két héttel a fent említett
jogerőre emelt végzés után kaptam egy vastag paksamétát egy másik biróságtól, amely az előzőt jelölte meg eljáró biróságként.

Miközben a már számomra ismert dokumentumokat küldék ki újra.

Az a bíróság, amely jogerős határozatában megszüntette az ellenem mint alperes ellen folyó eljárást -személyes tájékoztatásuk szerint- űjra kezdi az ügyet.

Sohasem ér véget.
Kicsinálnak.
Megtehetik.

Rebeka61 # 2013.06.06. 10:47

Az AVEXO-val, Bross Holding-gal kapcsolatban van valakinek vmilyen tapasztalata?
Engem mindkettő "keresget" biztosítási múltból származó jutalékbehajtások miatt.
Már mindkét hölgy és úr kinyitotta a zsebemben a bicskát, mert munkahelyemen hívogatott, hogy mikor akarok már többet fizetni, mert nem lesz elég...stb.
(megjegyzem, mindkettőnek havi 5-5000 Ft-ot utalgatok, de ha már 1 hetet kések-jön a fenyegetés, hogy baj lesz.)
Sajnos, nem merek "nem utalni", mert mindig perrel fenyegetnek, amelynek majd a perköltségét is meg kell fizetnem, vagy egy összegben behajtják, "az ügyvéd úr már a bírósági utat fontolgatja")
A hölgy olyan írásbeli megállapodásra hivatkozik, amelyet én nem küldtem vissza...stb.
Kérdésem:
Hogyan tudom bizonyítani (a párom csak a tanú rá, vagy az épp jelen lévő munkatársaim), hogy olyan hangnemben telefonálnak, hogy az amúgy is magas vérnyomásom a maximumot súrolja, és szabályszerűen mindig olyan rosszul leszek, h. kell pár nap, mire helyre jövök az idegességtől. (Mondom, minden hónapban utalok, felszólítás nélkül is)

negyszog # 2013.06.06. 09:56

További adalék a az EOS történethez:
http://www.origo.hu/…kezelot.html

Emlékeztetőül:
EOS_Faktor_Zrt. néven regisztrált fórumozó szerint:
Társaságunk készséggel áll rendelkezésére egyedi problémájának kivizsgálása céljából...

Ezzel szemben a Fővárosi Törvényszék szerint:
...az üzenetek tartalma túlmutatott a jóhiszemű, peren kívüli jogérvényesítés határán.

EOS_Faktor_Zrt. # 2013.06.05. 12:21

Tisztelt csendes1021!

Az EOS Faktor Zrt. tevékenységét a Pénzügyi Szerezetek Állami Felügyelete engedélye alapján a hatályos jogszabályok betartásával végzi. Társaságunk minden, a tevékenységével kapcsolatos hozzá érkező beadványt megvizsgál és megválaszol. Az Ön bejegyzésével kapcsolatban is kérjük, hogy beazonosításra alkalmas módon forduljon hozzánk, észrevételét küldje meg a jogiforum.blog@eos-faktor.hu címre, hogy azt kivizsgálhassuk.

Üdvözlettel, EOS Faktor Zrt.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.06.05. 07:31

OFF
Én tudom, hogy nem értek az autószereléshez, ezért nem is adok tanácsot ilyen jellegű ügyekben. Ha te is ezt az elvet követnéd, nem írnál olyan butaságokat, hogy a jogerős ítélet birtokában fizetési meghagyást kell kérni.
ON

csendes1021@freemail.hu # 2013.06.04. 16:12

Az EOS-RÓL én is tudnék írni! Nem keveset. Engem megtaláltak azzal, hogy tartozom a szolgáltatónak kb 16500.-Ft-tal. Bementem az irodájukba, ahol kértem hogy mutassák meg nekem mit is követelnek, de erre nem tudtak, vagy nem voltak hajlandók megmutatni a szerződést amire ők hivatkoznak. Ezután megkerestem az ő általuk megnevezett szolgáltatót ahol csak néztek mint a moziban hogy ők nem adják ki az EOS-nak behajtásra az ügyeiket, mi több igazolást adtak ki hogy soha nem volt tartozásom a cég felé.Ezt visszavittem, de azt mondták, akkor is ki kell fizetni ezt az összeget, mert nekik ennyibe került az ügyintézés. 12000.- Ft-ot 3 részletben kifizettem csak hagyjanak már békén, de a mai napig csak zaklatnak, úgymond egyeztetés céljából hívjam vissza őket. Ha nem teszem akkor ők zaklatnak, van hogy este 21 óra után, s ha az ember kikel magából közlik, hogy 22 óráig nyugodtan kereshetnek. Felháborító amit EZEK megengednek maguknak!

negyszog # 2013.06.04. 14:05

Adamka86
Persze, nem tudják kikapcsolni :) :) :)
Ez legalább annyira buta érv, mint amit egyes szolgáltatók hangoztatnak, hogy:
nem tehetünk róla, az SAP ilyen.
Az sms küldés egy beprogramozott funkció, verjék le a programozón (vagy aki jóváhagyta), hogy olyan rendszert épített, amiben nincs ennyi rugalmasság.

Én is jártam már úgy, hogy többször visszahívott az ügyintéző, mert ugye ő "csak" a telefonos, tehát semmilyen döntési kompetenciája nincs, valódi kérdéseknél kénytelen a "Back Office" támogatását igénybevenni.

Adamka86 # 2013.06.03. 08:30

UPDATE: Visszahívtak még aznap az EOS-tól és közölte egy Nő, hogy minden kért papírt meg fogok kapni, csak várnom kell egy picit, mert nem elég nekik az általam kért 8 nap. DE továbbra is kapni fogom az SMS-eket, mivel ilyen a rendszerük. Amikor kértem, hogy ne küldjenek már addig semmit, mert rohadt zavaró jött egy nagy pálfordulat és elég érdekes hangnemben közölte, hogy vegyem csupán tájékoztatásnak,de nem tudják kikapcsolni.

Ezután írtak ide a forumra. Gondoltam a végére járok és írtam a kért címre is egy mailt. Erre viszonylag gyorsan másnap jött egy levél, hogy 30 napon belül kivizsgálják és értesítenek, addig viszont nem történik semmi intézkedés a részükről.
Várom a fejleményeket és megosztom majd veletek.

Dr.Attika # 2013.06.01. 08:16

Ez is azt mutatja, hogy mennyire "profik" a követeléskezelők a peres eljárásban.
http://www.hatalyonkivul.hu/…-igazuk-volt

negyszog # 2013.05.31. 20:31

Húúú ez egy érdekes új motívum, ha tényleg valaki bekapcsolódik itt a fórumba az EOS Faktortól :) :)

Szóval az a helyzet (érintettként), hogy EOS számára nem emberek vannak, hanem ügyek (ügyiratszámok, amiket meg kell oldani). Nagyon szépen hangzik, ami itt le lett írva (habár az ügyfélként szerzett tapasztalatok eléggé mást mutatnak):
Társaságunk készséggel áll rendelkezésére egyedi problémájának kivizsgálása céljából,...
Csak a magam nevében beszélhetek, de a velem folytatott telefonbeszélgetések részükről egyesélyesek: "adós, fizess". Számukra annak a leghalványabb esélye sem létezik, hogy a "tartozás" esetleg nem valós, csak vélelmezett. Hogy valami hiba történhetett bárhol: a kiindulásnál vagy útközben. Az egyik ügyintéző nekem azzal érvelt, hogy: "neki az van odaírva, tehát a tartozás fennáll."

A napnál világosabb, hogy a PSZÁF által kiszabott 10 milliós bírság jogos volt, sőt egyre inkább az az érzése az embernek, hogy még alul is lett méretezve - én is érdeklődve várom, hogy ártatlan1 esetleg további részletekkel szolgál :)

martusz # 2013.05.31. 18:50

Bocsi Ártatlan ! Kovács Bélának szólt az üzi ! Mi egy oldalon vagyunk !

martusz # 2013.05.31. 18:46

Ártatlan ! Ha valaki a drága kormányunk intézkedésére oda kerül , hogy 22800 ft-ból kell megélnie . bocsi hogy nem tudja fizetni a szolgáltatást . Velem is ez történt egyik napról a másikra. Le is mondtam , de fél évig nem kötötték ki ! persze kinek van igaza ? A Fos-nak , mert neki nem kell bizonyítani , de nekem igen ! tele van már a púpom az egésszel ! Mocskos élősködők !

Lacky # 2013.05.31. 09:15

Kedves Ártatlan,

Ha van valami a kezedben oszd meg légyszíves velünk is, mert én most pereskedem az EOS-sal, és én sem hagyom magam, elmegyek akár az európai Bíróságig is, mivel jogalap nélküli követelést nem fogok befizetni.

köszi,
istván

ártatlan1 # 2013.05.31. 07:06

Eos!!!!

Hála a Magyar törvényeknek van kiút az önök által működtetett cég ellen,csak halkan jegyzem meg hamarosan felfüggesztik a cégük működését és ezt köszönhetik a nem megfelelő magatartásuknak,ha változtatnak a hangnemen és elfogadják az adós által írásban tett ajánlatát akkor talán sokan behódolnak önöknek,és ha még a törvényekben előírt jogszabályokat és törvényeket be tartják akkor még meg is gazdagodhatnak,ameddig ezt nem fogadják el ne várjanak cserébe semmit,sőt ellenkezőleg a legapróbb törvényszegés is feljelentést von maga után.
Önök 100-100 alkalommal megsértik az adós jogait,az adataikkal vissza élnek,zaklatják,heti 5 levél,hajléktalanokkal küldözgetik a levelet akik becsengetés után futva menekülnek,a telefonban az ügyintéző nem tisztel senkit és semmit,rágalmaz szitkozódik és arrogáns hangnemben beszél,az önök által felajánlott fizetési könnyítés még a banki törlesztő részletet is felülmúlja.Te hát összességében én személy szerint minden olyan törvényes eszközt megfogok ragadni amely önök és az önökhöz hasonló és viselkedő cégek ellen eljárást lehet kezdeményezni.

ártatlan1 # 2013.05.31. 06:54

martusz!!!

Támogatom az írásodat!!!!!

ártatlan1 # 2013.05.31. 06:53

Adós =/= károsult.

Nehogy már menybe menjenek a nemfizető adósok!

Tisztelt ügyvéd úr!!!!

Ehhez a sok tanácsaival amelyek két értelműek,hisz segít az adósnak de vele együtt asszisztál ezeknek a csalóknak...ügyvéd=factor= bíróság.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.05.30. 16:43

Adós =/= károsult.

Nehogy már menybe menjenek a nemfizető adósok!

martusz # 2013.05.30. 16:24

Eos ! Sajnos megszólítást nem áll módomban írni , mivel sokan olvassák az oldalt. Az önök által /fillérekért / megvásárolt tartozások , általában vitatott adósságok , vagy olyan emberek tartozásai akik önhibájukon kívűl kerültek lehetetlen helyzetbe. Úgy van hatalmas nyereségük , hogy nincs munka mögötte ! Még arra sem veszik a fáradságot , hogy legalább egy, hivatalos levelet küldjenek / ez ugye pénzbe kerül /. Ellenben , zaklatnak rokonokat, szomszédokat .Szemtelen felszólító hangnemben beszélnek az emberekkel,kérdőre vonják , érdeklődnek anyagi helyzetükről. Sajnos , mivel én is az önök ügyfele vagyok , már azt is tudom, hogy a bíróság aszisztál ehhez, mert semmilyen bizonyítékot nem kér önöktől , elfogad mindent amit mondanak. Elég gusztustalan , de sejtem mi lehet mögötte. Én megfogadtam , hogy nem fogok fizetni , fellebezek , elmegyek a legfelsőbb szintekig , még a médiához is , hogy vegyék már észre ma Magyarországon milyen könnyű pénzt keresni .Csak egy behajtó céget kell alapítani , kell egykét erkölcstelen munkatárs. Az én adósságom nem nagy összeg , lehet a végén én járok rosszul. de nem fogom hagyni magam.Inkább odaadom a dupláját egy koldusnak , minthogy fizessek az eosnak. A tartozásom 2007 évi . Minden évben küldenek , önök szerint, felszólítást , aminek persze nyoma csak önöknél van , így a dolog nem évül el.Kedves károsultak , szerintem össze kellene fogni ez ellen a gusztustalan behajtó maffia ellen !

EOS_Faktor_Zrt. # 2013.05.30. 11:03

Tisztelt Adamka86!

Az EOS Faktor Magyarország Zrt. követelésével kapcsolatos bejegyzésére reagálva tájékoztatjuk, hogy az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 143. § (2) bekezdése alapján az előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el, amelyet a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani.

A Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 327. § (1) bekezdése alapján a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, a követelés bírósági úton való érvényesítése, továbbá megegyezéssel való módosítása - ideértve az egyezséget is -, végül a tartozásnak a kötelezett részéről való elismerése megszakítja az elévülést. Ez azt jelenti, hogy az elévülési idő újból kezdődik.

Továbbá, ha a jogosult a követelését menthető okból nem tudja érvényesíteni, akkor az elévülési idő nyugszik, azaz nem számít bele az elévülési időbe.

Álláspontunk szerint egy követelésről általában nem lehet kijelenteni, hogy elévült, hanem egyedileg szükséges megvizsgálni a fenti szempontok alapján.

Társaságunk készséggel áll rendelkezésére egyedi problémájának kivizsgálása céljából, ezért kérjük, forduljon hozzánk bizalommal és észrevételét, beazonosításra alkalmas módon küldje meg a jogiforum.blog@eos-faktor.hu címre. Kollégáink, problémájának kivizsgálását követően Önt írásban értesítik.

Üdvözlettel, EOS Faktor Magyarország Zrt.

Dr.Attika # 2013.05.29. 11:08

runningmann! Komoly. Ha érdekel tényleg eladom a követelésem 15 ezer forintért.Szabályos engedményezési szerződéssel. Mutassunk példát az EOS-nak.
Ha érdekel, akkor keress meg a lenti elektronikus levél címen.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.05.29. 09:02

Ez fájt.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.05.29. 09:02

Mindenesetre ha jogerős, FMH!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

runningman # 2013.05.29. 00:20

Attika, ha ez komoly én érdeklődöm...

gerbera317 # 2013.05.28. 20:52

Miért ne? A legelső inkasszóra bejönne minden.