Elévülés


tengel # 2012.02.05. 19:49

Tisztelt ügyvéd Úr. Érdeklődni szeretnék, hogy gyermekem egy cégnél beltag és cégvezető is egyben, amit hamarosan becsődöltetnek. Most akadt egy vevő aki átvenné a céget. Kérdésem, hogy a meglevő adóságot kitől fogják behajtani ha ez áll a szerződésben."Vevő kijelenti, hogy az általa megvásárolt vagyoni betéttel kapcsolatban a Bt. társasági szerződését és a felsorolt okiratot ismeri, és azokat magára nézve kötelezően fogadja el."
"Szerződő felek megállapitják, hogy jelen vagyoni betét-átruházási szerződés alapján egymással és a társasággal szemben semmiféle további követelést nem érvényesitenek"
"Szerződő felek megálapitják, hogy jelen üzletrész-átruházási szerződés alapján -az üzletvezető útján -a változás átvezetését kérik a cégbiróságnál"
Nem szeretném ,ha a gyermekem jövője meg lenne pecsételve adósággal mert fiatalon meggondolatlanul nevét adta egy céghez/ mivel valójában nem ő volt a vezető, de a vezető neve sehol nem szerepel. Előre is köszönöm válaszát és kérem! Sürgős!

C a s a b l a n c a # 2012.02.06. 09:42

Ez gyakori, a beltag többnyire madár. Szóval: balek volt...

Egyébként a szöveg korrekt, a Bt tartozásáért mindenképpen felelősség terhelheti.

tengel # 2012.02.06. 11:07

Köszönöm gyors válaszát! Tehát az aggodalmam nem alaptalan és a közel hét milliós tartozást /APEH,TB stb../ a gyermekem fizetheti a hátra levő életében. Mit lehet esetleg tenni? Itt érvényes az elévülés 5év alatt? A vásárló egyébként tud a tartozásról, és úgy gondoltam a felelőség Őt terheli a továbbiakban.Nem így van?

ObudaFan # 2012.02.06. 11:13

Őt is terheli, de ez nem biztos, hogy vigasztal.

végrehajtó1 # 2012.02.06. 11:14

A fiad 5 évig felel a tartozásért.Utána elévül.

ObudaFan # 2012.02.06. 11:22

Illetve őt akkor terheli, ha a társasági szerződés ki nem zárja.

ObudaFan # 2012.02.06. 11:23

A fiad 5 évig felel a tartozásért.Utána elévül.

Ha most felszámolják a céget, akkor el fognak indulni ezek az eljárások, így nem valószínű, hogy érdemes az elévülésben reménykedni.

tengel # 2012.02.06. 11:35

Mit csináljak????Szeretnék neki segíteni, de még másik két gyerekröl kell gondoskodnom és ha behajtják rajta a bt tartozást, még őróla is jó pár évig /10-20/ nekem kell gondoskodnom a minimál béremből.

tengel # 2012.02.06. 12:06

Ha esetleg nem adja el és elindul a csőd eljárás, akkor jobban jár?/Garanciára visszatartott pénzek mehetnének az APEH-hoz - nem azért mint ha azt annyira meg akarnák adni/

végrehajtó1 # 2012.02.06. 12:12

Csőd eljárás?Te tudod mi az?:)

Majd kapsz a Nav-tól egy határozatot amiben a beltagot kötelezik a helyt állásra.Ettől számított 5 év után elévül.Persze majd megpróbálják behajtani de ha nem tudják ...Valamint ekkor már a teljes tartozás összegét lehet kérni elengedni,ha olyan rossz az anyagi helyzete a fiadnak.

Mekkora tartozás?milyen adónemekben?

végrehajtó1 # 2012.02.06. 12:13

Ja most látom hogy 7 milla..:(

tengel # 2012.02.06. 12:47

Nem, nem tudom mit jelent a csőd eljárás. Józan paraszti eszemmel úgy gondolom jobb ha eladja a céget. De nem vagyok szakember, ezért csak vakon tapogatózóm és próbálom kihozni a gyerekem a sz...-bol amennyire lehet mert így belefullad. Mivel 24 éves így nem igen szereti ha eligazítom, de ilyenkor jó az anyuka.Ha már a kezdetkor nem tudtam megvédeni, most próbálom. Ha lehetne oda adnám fél karomat, vesémet, de ez nem igen kell az APEHnek. Ezért kérek hozzá értő embereket, hogy segítsenek. Én nem vagyok okos és némely jogi nyelv fordulatnál nem is értem miről van szó, ezért kérlek kicsit szájbarágósan.... Mit tegyek??? Mire beszéljem rá? Hová mehet így dolgozni és mikor? /Lakni lakhat nálam, de nem lenne baj ha a rezsibe és a konyhapézbe beszálna/

végrehajtó1 # 2012.02.06. 13:22

A lényeg:

a bt-nél a beltag a fiad a saját vagyonával felel a tartozásért ha bt.nem fizetni.
Tehát először a bt ellen indul végrehajtás.Majd ha nem vezet eredményre akkor felszámolás jön.Valamint a beltagot kötelezik a bt. tartozásainak a rendezésére.Ettől számított durván 5 év (picit lehet több is)elévül az adótartozás.
Tehát eddig az időig lehetőleg ne legyen a fiad nevén lakás kocsi bankszámla.Sőt ha lehet akkor munkahely sem.

De gondolom a be nem fizetett tartozás az már a zsebében van.Tehát ergo ezt a nehéz időket át tudja vészelni...)

tengel # 2012.02.06. 13:30

A fiam zsebében egy papír zsepi van. A tartozás a huzamos ideig nem fizetett járulékokból tevödik össze, ami a lejelentet emberek után járna, na és persze saját maga után. Nem azért nem fizetett mert nem akart hanem mert nem keresték meg a saját bérükre valót sem./ Nem egyszer én adtam tankolni, hogy el tudjanak menni dolgozni/ egyébként építőiparról van szó. Szerinted el adja vagy sem? írhatsz e-mailben is. Kösz!!

végrehajtó1 # 2012.02.06. 14:22

Mindegy hogy eladja vagy sem.A fiad felel a tartozásért.

tengel # 2012.02.06. 14:31

Hát köszönöm szépen a kimerítő válaszokat . Akkor most megyek és a kardomba dőlők, kisírom a kétszemem és veszek egy lottót.

végrehajtó1 # 2012.02.06. 14:34

Jó ötlet!

Jól fizet most.:)

Nina001 # 2012.02.06. 15:11

Üdv Mindenkinek!
Problémám a következő lenne:
Az államtól ezelőtt 2éve vettünk fel egy úgynevezett áthidaló kölcsönt,a lakásunk hiteltörlesztésében segítettek úgy,hogy 2évig átvállalták a havi részletünk felét.Most sajnos ez felmondásra került,és egy összegben követelnek rajtunk 1.500.000.forintot.
Emellett vettünk fel megelőlegező szocpolt is 2gyerekre,amiből csak egy született,és a "második gyerekre eső összeget"is kérik egy összegben kifizetni.
Kérdésem az lenne,hogy a "behajtási módszer"az ugyan az,mint a bankoknál,vagy ha nem tudjuk kifizetni,akkor rendőrségi ügy is lehet belőle?Vagy csak a szokásos módszer,hogy letiltják a fizetésből és elvesznek mindent,amit lehet?

végrehajtó1 # 2012.02.06. 16:19

Nem rendőrségi ügy:)

Nina001 # 2012.02.06. 16:34

Köszönöm!!!

Vilike # 2012.02.07. 01:38

Lehet, hogy másokat is érint a dolog.
Kaptam egy levelet a Fővárosi Gázművek Zrt.-től, 2012. január 26. keltezéssel.
Kérik, hogy fizessek be késedelmi kamatot, a késedelmes fizetések miatt.
Ki is mutatták rendben a késedelmes teljesítéseket, de van közte 2007.2008. 2009.2010. év is.
Kérdésem, mennyi ideig jogosult késedelmi kamatot beszedni a Fővárosi Gázművek,
illetve más hasonló szolgáltató intézmény.
Miért nem tette meg eddig? Ilyen alapon várható a többi szolgáltatótól hasonló megkeresés?

Veruska

végrehajtó1 # 2012.02.07. 17:34

kamat a tőkével együtt évül.(5év)

fodzsolt # 2012.02.12. 15:24

Valaki akkor meg tudja mondani, hogy lentebb megírt dolgommal hova forduljak, hogy szüntessék meg a végrehajtást, mert elévült a dolog?

csiri66 # 2012.02.16. 09:38

A következő kérdésem lenne. Kábeltévé szolgáltató esetén, ami kb. 3 éve szűnt meg, két felszólító levél közt ha több mint egy év telt el valóban egy év az elévülés? Ha igen akkor nem kell a tartozást kifizetni? A végrehajtó céget erről értesíteni kell?
Előre is köszi a válaszokat.

svenki # 2012.02.16. 10:32

2004ben gk-ra hitelszerzodest kotottem,de mas volt az üzembentarto, aki írásos szerződésben vállata a kocsi koltsegeit es torlesztest. összetörte a kocsit, kiderult, hogy nem fizette be a cascot..en rajta semmit nem tudok behajtani mivel nincs semmije, es ha jol tudom azota bortonbe kerult. ugyanakkor a bank rajtam be akarja hajtani a hitel összeget. en törlesztettem kb 2 evig de aztán kulfoldre koltoztem,a banknak visszaadtam a kocsit-igaz torott allapodban,de így is 1.2 milliot ért.
kb 4 evig nem volt Magyaro.-i lakcímem, így nem kaptam semmit. de most kaptam egy fizetési meghagyást bíroságrol,2008as belyegzővel, amit atvettem, tehat most 15napon belul ellentmondassal fogok élni.
Ebből bírosági tárgyalás lesz, aminek a végén nagy valoszínüséggel a banki követelés egy része-főleg az azota felhalmozodott kamatok- jogerőre fog emelkedni amit végrehajtónak fognak kiadni.
kérdésem az, hogy ha nincs semmi ingo vagy ingatlan vagyonom sem munkabérem és e miatt nem tud a végrehajtás teljesülni, akkor ez "nem végrehajtható" címszoval egy idő után elévül e? és valószínüleg a közeljövőben ujra külföldre költözom, így megint nem lesz belföldi lakcímem. így elindulhat majd egyáltalán végrehajtás ellenem?