Grave7
Gratula. Én meg sem próbáltam értelmezni.
Grave7
Gratula. Én meg sem próbáltam értelmezni.
AshyC!
Az első tartozásod hogyan rendezted? Hivatalos papíron, ügyvéden keresztül, magyarul bizonyíthatóan?
Ha igen akkor lásd Grave7 válaszát.
Ha nem, és nem tudod igazolni a pénz megfizetését az első kölcsönadónak, akkor bizony engedményezheti.
Csak meg akarnak spórolni ezek az agyasok egy fmh-t. A tartozás ugyanannyi marad, csak egy papírral kevesebb. Csakhogy nem ez a módja.
Ami viszont meghökkentő, hogy a kérdezőnek esze ágában sincs kifizetni a jóteVőjét. Legalábbis úgy tűnik.
És ami a lényeg: Nem "felé". Megismétlem, mert szerintem nem érti az érintett: NEEEM "FELÉÉÉ", VAZZEEE!!!
Kedves Fórumozók!
Szeretnék segítséget kérni. A napokban érkezett a MOKK-tól édesapám nevére egy levél, amit mivel májusban elhalálozott, én vettem át. A levél egy közjegyzői fizetési meghagyást tartalmaz, az Eos Faktortól, 40.000-forint főköveteléssel, távközlési szolgáltatási szerződés alapú követeléssel. A jogviszony létrejöttét 2012.11.26-nak jelöli meg (a követelés lejáratát is, amit igazából nem igen értek) A kérdésem ilyenkor mi a teendőm? Én nem tudtam erről a tartozásról, a hagyatéki tárgyalás még nem történt meg, édesapám nevén ingatlan is található. Éljek ellentmondással? Milyen jogcímen? Én, mint a lánya is jogosan adhat be ellentmondást? Ez elévülhetett? Előre is köszönöm, minden segítségnek örülök, tájékozatlan vagyok az ügyben.
Küldjön levelet a közjegyzőnek-az ügyszámra hivatkozva- hogy édesapja elhalálozott. csatolja mellé a halotti anyakönyvi kivonatot. A közjegyző majd értesíti az EOS-t. Vélhetőleg itt meg fog állni az ügy. Nem valószínű, hogy az EOS egy egyébként elévült követelés miatt be fog csatlakozni hagyatéki hitelezőnek.
Segítséget szeretnék kérni! A Mokkos levelet lehet, hogy csak simán bedobják, nem tértivevényes?
Ajánlott levélként érkezik nem tértivevényesként. Így a postás, mivel többször nem tudta kézbesíteni, így a levélszekrénybe is elhelyezheti.
Tisztelt Dr. Attika!
Szerintem csak tértivevényesen érkezhet ( FMH )
Tértis az, hiszen a kézbesítéssel határidő kezdődik.
Köszönöm a kérdésemre a válaszokat.
Bizonyos ismerősömre, akinek először tartoztam VÁLTÓ-t állított ki, mivel az tudniillik könnyebben behajtható.
Én rendeztem, rá is írtuk, hogy megfizetésre került, ügyvédi pecsét rajta minden.
Nem szeretném nevén nevezni a bizonyos ügyvédurat, akinek tartoztam, de kiegyenlítettem, mint mondtam.
Egy másik magánszemélynek is tartoztam, akinek pont ismerőse, barátja volt ez a bizonyos ügyvéd.
És mivel még a másik magánszemélynek nem adtam meg, így az ügyvéd akinek először tartoztam, hogy van ellenem egy jogerőre emelkedett FMH-ja (amit már megfizettem, papír is van róla) hogy simán átruházhatja, az ő barátjára, akinek még tartozok, de erről ugye nincs semmilyen papír.
Így kerek a történet :)
És mivel idézem a szöveget mikor történt a dolog:
"felhívom a figyelmed, hogy nekem van egy jogerős fizetési meghagyásom veled szemben, aminél sosem tettél kifogást így végrehajtható. Nyilván mivel fizetted így eszembe nem jutott bármit kezdeni vele, nem akarok én inkorrekt fasz lenni. De asszem az ilyen esetben korrekt lehet ha a haveromra átengedményezem a dolgot".
így már érthető, megteheti, vagy nem teheti meg?
Mi a kérdés?
Hogy lehet-e engedményezni megszűnt követelést? Lehet.
De ha én befizettem, És tudom bizonyítani, akkor is át tudja az ismerősének adni a jogerős FMH-t, és végrehajthatja a másik fél követelését azzal, amit ő nekem állított ki, és azt be is fizettem?
Ez elég meglepő számomra, hogy így lehetne dobálni, hogy köszi, kifizetted, írtunk is róla papírt, de még megmaradt egy jogerős FMH-d akkor hajtsuk már be másét is ugyanazzal..
Ez a kérdésem leegyszerűsítve, hogy ez tényleg így van? :D
Itt vélhetőleg a MOKK-tól nem FMH érkezett ajánlott levélben, hanem jogerőssé vált végzés megállapítása. Ezt elég ajánlott levélben küldeni. Úgyis küldik.
Látom, nem érted, Ashyc.
Igen, így ahogy mondod Dr. Attika, be volt dobva a postaládába :)
Az FMH-t pedig nem vettem át, mert nem tartózkodtam otthon, és munkaidőm lejárta után pedig a kijelölt posta már nem volt nyitva.
Kezdem lassan megérteni.
Akkor mondhatja azt, hogy behajtja azt az összeget az ő jogerőre emelkedett FMH-jával (amit kifizettem egyébként határidőre) amivel az ő ismerősének tartozok.
Hát ez szép.. :)
Az a kérdés akinek tartozol azt tett-e valamit a követelésének behajtása érdekében.
A két tartozást ne egyben kezeld, azért mert ugyanaz lesz a végrehajtást kérő.
„és munkaidőm lejárta után pedig a kijelölt posta már nem volt nyitva.”
Erre nem hivatkozhasz érvényesen. Ilyenkor a másdik kézbesítési kísérlettől számított 5. munkanapon az iratot kézbesítettnek kell tekinteni. Ezzel a határidő számítása elkezdődik, és a határidőhöz fűződő joghatás a határidő elteltével beáll. Tehát az a fizetési meghagyás jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált.
Azt állítod, hogy ez után te a tartozásodat megfizetted. És kérdezed hozzá, hogy a követelés engedményezhető-e, illetve indítható-e végrehajtás. A válasz: igen, igen.
Csakhogy a végrehajtást kérőnek van egy kockázata, amivel tisztában kell lennie, ezt pedig a Vht. 41. §-a fogalmazza meg: Ha az adós okirattal valószínűsítette, hogy a végrehajtandó követelés alaptalan, azt már teljesítették, vagy egyébként megszűnt, a végrehajtó a bizonyítékra utalva felhívja a végrehajtást kérőt, hogy 15 napon belül nyilatkozzék a követelés fennállásáról, egyúttal az adóstól felvett összegből a 34. § (5) bekezdésében említett összegeket fizesse be a megfelelő számlára, illetve fizesse meg a végrehajtónak. Tehát a vh-kérő bukhatja az előlegezett költségeit, plusz még azon felül is fizethet a végrehajtónak. Ez a büntetés azárt, ha valaki alaptalanul megdolgoztat egy hatóságot, még ha jóhiszemű engedményes teszi, akkor is.
Azonban, egy már teljesített követelést engedményezni, az szerintem rosszhiszemű magatartás az engedményező részéről.
Köszönöm a válaszokat, akkor lényegében meg tudom védeni magam a végrehajtás alól, ha túlzottan elfajulnának a dolgok.
Jelzem, mint ti is gondoljátok, 4 számjegyű összegről van szó, és nem egy 30 éve pályán lévő ügyvéd szárnypróbálásairól írtam :)
Rövid kérdésem csak az lenne, hogy ha nem vetted át a FMH-t akkor honnan tudod, hogy azt ki kezdeményezte?
Szólt nekem a kedves ügyvéd, hogy beadja FMH-ra, meg konkrétan elmondta h mi fog következni stb :)
Szimpatikus csevegés folyt le köztünk, mindennek az lett a vége hogy beadta FMH-t és én kifizettem neki. Június elején jött az első postai próbálkozás, hogy hozzák az FMH-t utána június 7. én. Gondolom, ezután 5. munkanap után számították a 15 napot.
Én június 19.én fizettem meg neki az összeget, és azt mondta hogy el van intézve, ha eszem lett volna, szólok a közjegyzőnek hogy befizettem.
Mármint persze későbbi időpontban fizettem neki, mint mikor beadta, félreérthető, de nem tudok beleszerkeszteni.
Azért kérdezem, mert azt írtad az ügyvéd Úrnak volt már egy jogerős FMH-sa, amire fizettél.
Most ismét van egy jogerős fizetési meghagyás. Nem gondolod, és meggyőződtél arról, hogy az kezdeményezett eljárást, akinek még tartoztál ?
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |