Öt évvel a 2001 szeptember 11-i katasztrófa után az Európai Unió tagállamai továbbra sem igazán tudtak közös nevezőre jutni a terror-ellenes törvények megalkotása tekintetében
Az EUObserver nevű internetes lap összeállítása szerint az öt évvel ezelőtti támadások hosszú távú hatása leginkább abban mérhető le, hogy kidomborította az egyes európai kormányok biztonságpolitikai kérdésekről alkotott eltérő véleményét. Több területen azonban számottevő fejlődés tapasztalható: erről számol be Franco Frattini bel- és igazságügyi együttműködésért felelős biztos amerikai kollégájának írott levele is.
A támadások után közvetlenül sikerült bevezettetni az európai elfogató parancsot, ami azelőtt hosszú évekig csak tervezetként létezett. Az európai terrortámadásoknak is megvolt a maguk rövid távú hatása, így a 2004-és madridi események után egy személy fogta össze az elhárító munkát, a másfél évvel későbbi londoni események közvetlen következménye pedig az ún. adat-visszatartási irányelv megszületése volt.
John Reid brit belügyminiszter a múlt hónapi Nagy-Britanniában történt események kapcsán figyelmeztetett az Európát fenyegető „valós” és „állandó” terrorveszélyre. Akkor francia és német kollégájával közösen meg is állapodott az olyan egységes szabályok bevezetéséről, melyek rendeznék például a kézipoggyászok ellenőrzését, az utasok jobb átvizsgálását, a folyékony robbanószerek iránti kutatást és a szélsőséges nézeteket erősítő internetes oldalak elleni fellépést. Mindezekről a kérdésekről idén szeptember 20 után foglalkoznak behatóbban a tagállamok szakértői.
A jelentősebb problémák azonban továbbra is megmaradtak. Az EU számára komoly kihívást jelent, hogy a tagállamok teljes egyetértésére van szükség a büntető jogszolgáltatás terén elérni kívánt együttműködéshez – az alkotmány elfogadása jelentős előrelépést jelentett volna e tekintetben, de az a francia és a holland népszavazásokon megbukott.
Az egységes európai terrorellenes törvények komoly akadálya, hogy Brüsszel máig nem tudott e téren minimumszabályokat bevezetni és továbbra is a tagállamok döntésén múlik a terület szabályozása. A jogalkotó számára máig keserű tapasztalatokkal szolgál például annak a madridi terrortámadásokban való részvétellel gyanúsított személynek a sikertelen kiadatási eljárása, akit a német hatóságok azért nem adtak ki Spanyolországnak, mert az előbbi nem implementálta megfelelően az európai elfogatási parancsra vonatkozó szabályokat. Hasonlóképpen, Lengyelország alkotmányellenesnek minősítette, és ezért nem alkalmazza az európai elfogatóparancs szabályozását. A fragmentált szabályozás miatt kialakult kedvezőtlen helyzeten pedig várhatóan Románia és Bulgária csatlakozása sem fog változtatni.
A jövő legnagyobb kérdése tehát továbbra is az marad, hogy vajon Brüsszel akarata képes lesz-e nagyobb mértékben befolyásolni a tagállamok jogalkotását – sokak szerint a helyzet javulása sokat már nem várat magára, de a kérdés még mindig túlságosan érzékenyen érinti az európai országokat.
