A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet elvállalta Orbán Viktor jogi képviseletét az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) által ellene indított személyiségi jogi perben, amelyet holnap tárgyal másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla – írta kedden a Magyar Nemzet.

Ismert, az akkor még Petrétei József vezette rendészeti minisztérium azért indított személyiségi jogi pert Orbán Viktor ellen, mert a Fidesz elnöke politikai nyomást és utasítást vélt felfedezni a rendőrség október 23-i brutális fellépése mögött. Petréteiék a jogsértés megállapításán túl 3,6 millió forintos nem vagyoni kártérítés kiszabását is kérték, amelyet “megsérült rendőrök javára” fordítottak volna – olvasható a lapban.

Az első fokon eljáró Fővárosi bíróság viszont július elején megállapította: a politikus csak véleményét mondta el, méghozzá a jogszabályi kereteken belül, és az nem volt indokolatlanul bántó, sértő és burkoltan nem fejezett ki tényállítást.

A bíróság rámutatott: az Alkotmánybíróság több határozatban szögezte le, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára való tekintet nélkül védi, és egy közhatalmat gyakorló szervnek jobban kell tűrnie az őt érő kritikákat. A minisztérium fellebbezett az ítélet ellen – írta a Magyar Nemzet.

A Hírszerző még hétfőn idézte Schiffer Andrást, a TASZ ügyvédjét, aki szerint nincs rendjén, hogy minisztériumok, hatalmi szervek beperlik az őket kritizálókat. A liberális jogvédőket nem érdekli, hogy képviseltjeik milyen politikai oldalon állnak, és az sem, hogy a Fidesszel szembeni korábbi konfrontációikkor megkapott “SZDSZ-csatlós” jelző mellé most az “Orbán-bérenc” titulust is elnyerhetik.

A TASZ évek óta folytat “stratégiai pervitelt”. A korábbiakkal ellentétben alapvetően nem rászorultsági alapon vállalunk el ügyeket, hanem olyanokat vállalunk, melyeken keresztül a jogalkalmazásban lehet pozitív változást előidézni, vagy rá lehet mutatni az írott jog visszásságaira. Ebbe illik bele, hogy a Fidesz részéről érkező megkeresést elfogadtuk, ugyanúgy, ahogy egy évvel azelőtt a Fővárosi Bíróság elnöke által feljelentett Munkáspárt-vezetők védelmét is elvállaltuk – jelentette ki az ügyvéd.