Az ENSZ 10 évre visszatekintő kábítószer-politikáját értékelő nemzetközi folyamat részeként külföldi és hazai civil szervezetek folytatnak eszmecserét 2008. január 24-én és 25-én Budapesten.

Az ENSZ 1998. júniusában egy 150 tételből álló akciótervet fogadott el, amely 2008-ra globális szinten a kábítószer kereslet és kínálat csökkentését tűzte ki célul. Az 1998. évi politikai deklaráció és akcióterv felülvizsgálatára irányuló nemzetközi civil regionális konzultációs sorozat európai rendezvényét “Beyond 2008” címmel rendezik meg.

A mai megnyitón a szociális tárca részéről Portörő Péter, a Nemzeti Kábítószerügyi Koordinációs Osztály főosztályvezető-helyettese köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte, hogy a találkozónak két párhuzamos és nagyon fontos üzenete van: az egyik, hogy a civil szervezetek munkája nélkülözhetetlen a drogprobléma kezelésében, másrészt az értékelésnek speciális szerepe és fontossága van a drogpolitika alakításban és végrehajtásában.

A Magyar Addiktológiai Társaság (MAT) által szervezett kétnapos program keretében az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség országainak kábítószerügyi civil szervezetei részéről 50 vendég – köztük több nemzetközileg elismert neves drogpolitikai szakértő – érkezik hazánkba. A rendezvényt a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatja.

Az esemény végén a Magyar Addiktológiai Társaság, az International Drugs Policy Consortium valamint az olaszországi San Patrignano Közösség közös sajtótájékoztatót tart 2008. január 25-én 13.30 órakor az Alfa Art Hotelben (1039 Budapest, Királyok útja 205.). A sajtótájékoztatón magyar-angol konszekutív tolmácsolást biztosítanak. A sajtó képviselői részvételi szándékukat, illetve egyéni interjúkra való igényüket Arnold Petrának jelezhetik a (06) 70 452 0022-es telefonszámon vagy a beyond2008@mat.org e-mail címen.