Nem nyilvánosak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentései – mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdán egy civil szervezet által közérdekű adatok kiadása érdekében a hivatal elleni indított polgári perben.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) tavaly januárban kérte “A közigazgatás korszerűsítésével kapcsolatban 2002-2004 között kiadott kormányhatározatok végrehajtásának áttekintése, különös tekintettel a feladat-és határkörök decentralizációjára és dekoncentrációjára, valamint az elektronikus közigazgatást érintő feladatok megvalósulásáról” szóló Kehi-jelentés teljes terjedelmében való átküldését.

A hivatal azonban arra hivatkozva, hogy döntés-előkészítő anyagról van szó, megtagadta a kérés teljesítését. Ezután indított közérdekű adatok nyilvánosságra hozása érdekében polgári pert a civil szervezet.

Az elsőfokon eljáró Fővárosi Bíróság elutasította a TASZ keresetét. Indoklása szerint a Kehi a kormány belső ellenőrzési szerve, a kormánydöntések megalapozását segíti, nincs önálló döntési jogköre.

A TASZ fellebbezett, így a Fővárosi Ítélőtáblára került az ügy, ahol az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen arra kötelezték a hivatalt, hogy adja ki a kért jelentést.

A tábla szerint a Kehi csak akkor tagadhatná meg az anyag kiadását, ha az a saját döntésének az előkészítését szolgálná, a hivatal jelentése tartalmát tekintve önálló döntésnek számít. A jogerős döntés ellen a Kehi nyújtott be felülvizsgálati kérelmet.

Az LB szerdai felülvizsgálati tárgyalásán a Kehi jogi képviselője többek között azzal érvelt, hogy ellehetetlenítené a kormány működését, ha nyilvánosságra kellene hozni a döntéseit megalapozó különféle személyi és anyagi természetű javaslatokat. A hivatal pedig a kormány döntéseinek megalapozására szolgáló anyagokat állít elő.

Egy 2005-ös törvény szerint egyébként az állami szervek döntésének előkészítésére, megalapozására szolgáló adat keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.

A TASZ képviselője az LB-n azzal érvelt: jogállamban fontos társadalmi érdek, hogy az elkülönült, önálló állami szervek döntései nyilvánosak, működésük átlátható legyen. A kormányzati munka ellehetetlenítésére vonatkozó érvelés kapcsán pedig megjegyezte: a minősített, szolgálati, illetve államtitkot tartalmazó adatok, illetve a személyes adatok nem közérdekűek, ezek vonatkozásában a Kehinek van törvényes lehetősége arra, hogy ne hozza nyilvánosságra.

A civil szervezet az eljárás során hivatkozott arra is, hogy ha a perbeli Kehi-jelentés nem nyilvános, akkor az állampolgárok előtt titokban maradnak többek között a korrupcióellenes kormányzati tevékenység dokumentumai, illetve az, hogy a közigazgatás korszerűsítését, mely szervek és milyen érdekek akadályozták.

Az LB hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet és helybenhagyta az elsőfokú, TASZ keresetét elutasító ítéletet.

Az LB szóbeli indoklása szerint a jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy a jelentés közérdekű adatokat tartalmaz, tévedett azonban akkor, amikor a Kehi-jelentést saját hatáskörben hozott döntésként értékelte, holott az kormányzati döntést megalapozó anyag.

Az LB szerint bár, a Kehi önálló jogi személy, de kormány által kijelölt belső ellenőrzési feladatot ellátó szerv, és ebből a szempontból is hasonló az állami szervezetrendszer más, el nem különülő egységeihez. A Kehi jelentése lehet esetleírás, adatfeldolgozás, jelenségek értékelése, illetve ajánlás, de semmiképpen nem döntés.

Az LB azt is kimondta, hogy a Kehi-jelentések vonatkozásában az adatkezelő a kormány. A hivatal önállóan nem is rendelkezhetett a jelentéssel, tehát azzal, hogy megtagadta a jelentés kiadását, nem követett el jogsértést.

A TASZ munkatársai az LB felülvizsgálati döntése után újságíróknak elmondták: ez az eljárás végérvényesen lezárult, ám azt még fontolgatják, hogy legalább az olyan Kehi-jelentések esetében, amelyeknél az azokra alapított kormányzati döntés már megszületett, és így nem vonatkozhat rájuk a nyilvánosság 10 éves tilalma, a kormány mint adatkezelő ellen újabb polgári eljárást indítanak közérdekű adatok nyilvánossága, a Kehi-jelentések megismerhetősége érdekében.