Lényegében egyetlen kérdés áll már csak a végleges megállapodás útjában a belső piaci energiacsomagról. A tagállamok szakminiszterei pénteken Luxembourgban megpróbálják átvágni a csomót. Az úgynevezett lex Gazprom is jelentősen felpuhult formában kerülhet elfogadásra.
A június elején született részleges megállapodás után az EU27-ek szakminiszterei pénteken Luxembourgban kísérletet tesznek a vita végleges lezárására a harmadik belső piaci energiacsomagról, amely jelentős továbblépést irányoz elő az európai energiapiac (gáz és villamos energia) liberalizálásában.
Lényegében már csak egy nyitott kérdés áll az egyezség útjában, nevezetesen annak eldöntése, hogy a rendszerirányítók és az energiatermelők, illetve szolgáltatók közötti teljes tulajdonosi szétválasztást alkalmazó országok vajon korlátozhatják-e azoknak az uniós tagállamoknak a befektetőit, amelyek nem darabolták fel vertikálisan integrált természetes energiamonopóliumaikat. Egy öt országból – Portugáliából, Hollandiából, Spanyolországból, Dániából és Lengyelországból – álló koalíció védené a piacát és mindenekelőtt rendszerirányítóit olyan cégek felvásárlásától, amelyeket odahaza, „saját pályájukon” nem kötelez a teljes tulajdonosi szétválasztás. Az „ötök” azzal érvelnek, hogy ha a korlátozó szabályozást alkalmazó országok befektetői náluk az ő liberális törvényeiket kihasználva bevásárolhatnának, akkor sérülnének az egyenlő versenyfeltételek. Ezzel a megközelítéssel azonban az a fő gond, hogy az uniós intézmények jogi szolgálatai szerint megalapozott indok nélkül korlátozná a tőke szabad áramlását. Megalapozott indoknak ugyanis csak a szerződés által említett kivételeket (például közbiztonság) vagy az Európai Bíróság esetjogát lehetne tekinteni, ebbe azonban nem nagyon illik be az öt ország által reklamált intézkedés.
Miközben az öt ország szeretne korlátokat szabni a teljes szétválasztást nem alkalmazó országok cégeivel szemben, a teljes tulajdonosi szétválasztást elutasító másik nyolc ország (Németország, Franciaország, Ausztria, Luxemburg, Görögország, Bulgária, Lettország és Szlovákia) azért kardoskodik, hogy ne lehessen ilyen módon korlátozni energiacégeik külföldi üzleteit. A fennmaradó 14 uniós tagállam – köztük Magyarország – számára nem kardinális kérdés a korlátozás, de ha jogilag megállja a helyét, akkor elfogadnák. Mivel a nagykövetek legutolsó ülésén sem sikerült áthidalni a különbségeket, pénteken a miniszterekre marad a döntés.
Jóval kevesebb vita várható egy másik kérdésről, amiről a júniusi tanácsülésen nem sikerült részletekbe menően megállapodni, jelesül az úgynevezett „harmadik ország klauzuláról”. Emlékezetes, hogy a Bizottság eredeti javaslata szerint csak azon harmadik országok befektetői szerezhetnének jelentős részesedést uniós hálózati rendszerirányítókban, amelyek maguk is megvalósították a teljes tulajdonosi szétválasztást. Mivel ennek a feltételnek az orosz gázipari monopólium egyáltalán nem felel meg, ezért a javaslatot sokan lex Gazpromként címkézték. Júniusban ugyanakkor új helyzetet teremtett, hogy a teljes tulajdonosi szétválasztás kizárólagossá tétele helyett a tagállamok két másik opciót is elfogadtak, amelyek közül a kormányok az irányelv hatályba lépéséig választhatnának. Az egyik alternatíva, hogy a tagállamok egy független rendszerirányítót (ISO modell) jelölnek ki, vagy harmadik opcióként független hálózatirányító modellt (ITO) vezetnek be – a vertikálisan integrált természetes gáz- és villamos energia monopóliumoknak egyik esetben sem kellene feladniuk tulajdonjogukat a rendszerirányítóban. A „hibrid” megoldás miatt többé már nem követelheti az EU egységesen azt külföldi partnereitől, hogy maguk is hajtsák végre a tulajdonosi szétválasztást, hogy egyenlő versenyfeltételeket teremtsenek az uniós piacon.
A tagállamok hosszasan törték a fejüket a megoldáson, mígnem a brit kormány előrukkolt egy javaslattal, amelynek lényege, hogy mindig a nemzeti szabályozó hatóságok mondanák ki az utolsó szót, ha egy harmadik országbeli befektető részesedést akarna venni magának a rendszerirányítójában. A most már az összes tagország által támogatott elképzelés értelmében első lépcsőben a TSO (rendszerirányító) foglalna állást, és benyújtana egy tervezetet a nemzeti szabályozó hatóságnak, amely azt továbbküldené véleményezésre a Bizottságnak. A végső döntést azonban a Bizottság „véleményének figyelembe vételével” a nemzeti szabályozó hatóság hozná. Ez a megoldás nem tetszik az Európai Bizottságnak, amelynek a szerepe az új felállásban mindössze egy vélemény kibocsátására szűkülne le és nem lenne érdemi beleszólása az üzletbe. Mint elemzők megjegyzik, az oroszok – akik már jelen vannak a finn és az észt rendszerirányítóban – így ezután is kétoldalú alapon tárgyalhatnának az egyes tagállamokkal és alkalmazhatnák azokat a technikákat, amelyek már nem működnének, ha a Bizottság bírálná el az ügyet. A jogszabály szövegében elbírálási kritériumok is szerepelnek, így a piac és az ellátásbiztonság helyzetét is kötelesek mérlegelni a döntés során. Az alku értelmében az úgynevezett harmadik ország klauzula 2 évvel a jogszabály életbe lépése után emelkedne jogerőre, vagyis összesen 42 hónappal a jogalkotás elfogadása után.
A terjedelmes belső piaci energiacsomag többi eleméről már megállapodtak a tagállamok, így többek között az Európai Energiaszabályozói Együttműködési Ügynökség (ACER) felállításáról, amit korábban Németország és Ausztria ellenzett. Az ügynökség jogilag kötelező döntéseket hozhatna minden olyan ügyben, ami több mint egy tagállamot érint (határkeresztező kapacitások és határokon átnyúló villamos energia kereskedelem), és miközben kódexek létrehozását illetően technikai kérdésekbe való beleszólása is nőni fog, továbbra is tanácsadói jogosítványokkal rendelkezne.
