Október 1-től településőröket alkalmazhatnak azok az önkormányzatok, ahol nincs közterület-felügyelet. A településőrök fizetését az állam biztosítja, ahogy két további közterület-felügyelőjét is ott, ahol már működik ez a szervezet.

A településőr-programra szóló pályázati felhívás szeptember 15-én jelent meg.

A program része annak a “Rend és biztonság” nevet viselő tízpontos közbiztonsági csomagnak, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök szeptember 7-én jelentette be.

Azokon a településeken, ahol nincs közterület-felügyelet, az önkormányzatok alakíthatnak ilyet, vagy felvehetnek településőröket. A kormány vállalja, hogy kifizeti ezeknek az embereknek a felszerelési költségeit és bérét.

A kabinet célja, hogy létrejöjjön az európai értelemben vett önkormányzati rendészet.

A településőrök – akiknek előírt ruházatban, felszereléssel kell dolgozniuk – tevékenységét az önkormányzatok irányítják, a bűnmegelőzésben együttműködnek majd a rendőrséggel, segíthetik a közterület-felügyelők munkáját. Nem lesz sem hatósági jogkörük, sem kényszerítő eszközük.

Feladatuk elsősorban az lesz, hogy segítsék a hivatalos és közfeladatot ellátó személyeket.

Ezek mellett közreműködnek a közvagyon, például a játszóterek védelmében, támogatják az önkormányzati rendeletek betartását, bűnmegelőzési, tűzvédelmi, köztisztasági, városrendészeti célkitűzéseket; rendezvényeken közreműködnek a rendfenntartásban, forgalomirányításban, balesetnél, katasztrófa helyzetnél pedig az összehangolt segítségnyújtásban, élet- és vagyonmentésben, helyreállítási munkákban, a rend helyreállításában.

A településőrnek a 18 életévüket betöltöttek jelentkezhetnek, akik legalább 8 általános iskolai osztállyal és büntetlen előélettel rendelkeznek. Pszichológiai alkalmassági teszten is át kell esniük. Ha még nem végeztek el megfelelő szintű rendészeti tanfolyamot, akkor erre az önkormányzatnak kell beiskoláznia őket.

Ha a helyhatóságok a településőrt szeretnék közterület-felügyelővé képezni, akkor már érettségizett településőrt kell felvenniük, a továbbképzéshez pedig 100 ezer forintot és annak járulékait is megkapják támogatásként az államtól.