Kampányok indulnak a gyermekek szexuális zaklatása ellen Kínában: több botrányos eset után iránymutatást adtak ki, sürgetve a szülők és a diákok egyidejű oktatását, valamint a tanárok ellenőrzését – jelentette a kínai média.

Az oktatási és a közbiztonsági tárca, valamint az országos ifjúsági és nőszervezet kampányokat tart szükségesnek a szülők és gyermekeik egyidejű felvilágosítására a gyerekekre leselkedő veszélyekről, illetve azok elhárításának módjáról. Továbbá arról, hogy az áldozatok hogyan kaphatnak segítséget.

A konkrét javaslatok között szerepel a kollégiumok fokozott ellenőrzése, a kampuszokon őrjáratok szervezése. A szakemberek fontosnak tartják az iskolaigazgatóknak, a tanároknak és az oktatási intézmények alkalmazottainak képzettségére vonatkozó dokumentumok alapos ellenőrzését, valamint úgynevezett erkölcsi tréningek szervezését.

Az ifjúsági szervezet több mint 12 ezer forróvonalat nyitott, hogy közösségi munkásokkal, ügyvédekkel, önkéntesekkel segítsen a bajbajutott gyerekeken. A nőszövetség a kislányokra, különösen a vándormunkások által hátrahagyott gyerekekre összpontosítva igyekszik megelőző munkát végezni – áll a központilag kiadott dokumentumban.

Kínában az utóbbi időben az internetes fórumokon, majd a médiában több, nagy visszhangot kiváltó gyermekek sérelmére elkövetett molesztálás, erőszak kapott országos nyilvánosságot. Júliusban például egy 62 éves Csiangszi tartományi falusi általános iskolai tanárt vitt el a rendőrség azzal a gyanúval, hogy hét 8, illetve 9 éves kislánnyal volt szexuális kapcsolata, akiket nemi betegséggel megfertőzött. A főnökeit elbocsátották.

Júniusban a kelet-kínai Anhujban 18 év börtönre ítéltek egy 59 éves iskolaigazgatót, mert irodájában, osztálytermekben és a gyerekek otthonában diáklányokat molesztált, vagy erőszakolt meg. Kilenc áldozata 14 év alatti volt. Egy 44 éves kuangtungi férfi három kiskorú fiút rontott meg, akikkel az interneten vette fel kapcsolatot. Négy év börtönt kapott. Júniusban Sanghajban egy amerikai pedofil bukott le, aki 6 és 10 év közötti gyerekeket molesztált.

A kínai legfelsőbb bíróság azután, hogy egy általános iskolai tanárt nemi erőszak miatt halálra ítéltek, idén nyáron bejelentette, a legszigorúbban fognak fellépni a gyerekeket érintő szexuális erőszak ellen, a részletekről a helyi bíróságokat körlevélben tájékoztatják.